Palik László a Három igazság című podcastben mesélt arról, hogyan barátkozott a lovaglással – és miért engedte el egy idő után. A 63 éves riporter szerint ez a sport annyira összetett és időigényes, hogy a teljes megértéséhez egy egész élet kellene. Úgy érzi: neki erre már nincs elég éve.
1989 óta hallhatja őt az ország Forma–1-es közvetítésekben, és a mai napig ugyanazzal a lelkesedéssel rajong a motorsportért. A tévézés mellett maga is versenyzett: 2005-ben a Dakar-ralin 18. helyezést ért el, ami máig a legjobb magyar eredmény autós kategóriában. Emellett fut, és számos extrémsport közel áll hozzá – nem véletlen, hogy három évadon át vezette az Exatlon Hungary-t is.
A lovaglással is kacérkodott, de gyorsan rájött: a ló nem egy egyszerű „sporteszköz”, hanem egy önálló akarattal rendelkező társ, akivel mély bizalmi kapcsolatot kell kialakítani.
„Bőven felnőtt fejjel ültem fel először, és hamar világos lett, hogy ennek a jószágnak saját feje van. A kooperáció a kulcs, és én vagyok az, akinek értenie kell őt. Rájöttem: ezt megtanulni egy élet is kevés. Nekem pedig már nincs ennyi időm” – mondta őszintén Palik.
Így maradt inkább a lóerők gépi változatánál. Elmondása szerint a versenyautót fejben ugyanúgy kezeli, mint a lovat: tisztelni kell, uralni kell, és mindig tudnia kell „a gépnek”, hogy ő irányítja. A fém-vadon azonban mégis kiszámíthatóbbnak tűnt.
„Maradtam az autóknál, mert a motorsport lóerejét egyszerűbb kordában tartani.”
