ACNEWS

Súlyos államtitok a győri rendőrkapitány letartóztatásának oka

Fotó: Illusztráció/ Pixabay
Fotó: Illusztráció/ Pixabay
Már több mint hét hónapja rács mögött tartják a volt főrendőrt, de rejtélyes okok miatt még mindig  titkolja a hatóság.
Hirdetés
Ad image

Továbbra is síri csend övezi a győri rendőrkapitány letartóztatását, az okokról hét hónapja nem ad információt az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. Pedig a helyiek imádták a főrendőrüket. Korábban igazi sztárzsarunak számított, több kiemelt és nagy nyilvánosságot kapott komoly bűnügy, gyilkosság felderítésében vett részt. A győri kapitányt szeptember elsején  hivatali bűncselekmények miatt letartóztatták. Azóta a Telex információi szerint újabb tucatnyi ember került a rendőrség látókörébe, akiket ki is hallgattak, sőt egyiküket le is tartóztatták. Győrben a kapitány letartóztatása óta folyamatosak a találgatások arról, hogy miért is dugták rács mögé.

Az egykori sztárzsaru korábban úgy nyilatkozott az ugytudjuk.hu hasábjain: „Egy bűncselekmény is sok, nekem rendőrként már az is túl van a tűréshatáron”. Ehhez képest több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Minden bizonnyal ennek köszönhető az ügyben szereplő gyanúsítottak viszonylag nagy száma is. A városi legenda szerint a kapitány bukását az okozta, amikor egy Győr-szerte ismert „nagykutya” lakásán illegális lőszereket találtak, ő pedig megpróbálta ezt elsikálni. A híresztelés azóta sem több szóbeszédnél – írta a Blikk. A lap szerint valóban egy kisebb súlyú „szívesség” elkövetésével irányította magára a nyomozók figyelmét. Ezután kezdték el az információgyűjtést, aminek a következménye lett a főrendőr szeptemberi letartóztatása.

A Központi Nyomozó Főügyészség már 18 gyanúsítottat hallgatott ki, akik közül ketten jelenleg is letartóztatásban vannak. Több információt a személyiségi jogokra és a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés