ACNEWS

Kirúgta Kárpáti Rebeka a milliárdos vőlegényét

Kárpáti Rebeka / Fotó: TV2
Kárpáti Rebeka / Fotó: TV2
Lénárd András 17 évvel idősebb egykori párjánál, akivel nemrég még esküvőt terveztek. Rebeka már a gyűrűt sem viseli.
Hirdetés
Ad image

Újra szingli Kárpáti Rebeka, a Barátok közt-ből ismert színész, R. Kárpáti Péter lánya. Ez derült ki a szemfüles újságírók számára, akik a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska című műsor sajtótájékoztatóján vettek részt. Ugyanis az ott feltűnő Kárpáti Rebeka ujján már nem csillogott az eljegyzési gyűrűje. Amikor a Blikk munkatársa rákérdezett az okára, könnyes szemmel közölte: erről nem akar beszélni. Ezzel egyidőben Rebeka nevére érkezett egy hatalmas vörös rózsacsokor, amit feltehetőleg Lénárd András küldött neki. A lap munkatársa kiderítette, nem ez volt az első rózsacsokor, amit Rebekának küldött.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti. Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette – mesélte a lapnak az informátor.Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve. Máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés