ACNEWS

Betiltották Pablo Escobar nevét az unióban

Pablo Escobar / Fotó: Shutterstock
Pablo Escobar / Fotó: Shutterstock
Az Európai Bíróság úgy döntött, hogy örökre betiltják Pablo Escobar nevét. Se márkaként, se reklámokban nem fordulhat elő.
Hirdetés
Ad image

Olyat ért el Pablo Escobar, amit csak keveseknek sikerült eddig a világon. A hírhedt drogbáró neve ezentúl nem jegyezhető be az Európai Unió területén termékek vagy szolgáltatások neveként. Az EU-bíróság ma döntött erről Luxemburgban arra hivatkozva, hogy a név a kábítószer-kereskedelemmel és a bűnözéssel hozható összefüggésbe. A Blick arról számolt be, hogy a döntés hátterében az áll, hogy a Puerto Rico-i cég, az Escobar a „Pablo Escobar” kifejezést az EU Szellemi Tulajdoni Hivatalnál szerette volna bejegyeztetni számos áru és szolgáltatás védjegyeként. A hivatal szerint ez azonban sérti az illemet.

Amikor az Escobar kérelmét elutasították a cég úgy döntött, hogy beperli az uniós bíróságot. Azzal érveltek, hogy rengetegen kötik össze a drogbárót azzal, hogy jelentősen támogatta a szegényeket az országában. A bíróság azonban ezt elutasította, mondván, hogy a mai napig a szervezett bűnözés szimbólumaként tekintenek Escobarra a legtöbben. A nevének használata az EB álláspontja szerint pedig sérti az erkölcsi értékeket és a normákat. A cég az ítélet ellen még fellebbezhet és tovább tud menni a legfelsőbb bíróságig.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés