Éniseztérzem: Az egész vállalkozásunkat a Covid inspirálta

AC News 2021.05.16. Profil

Éniseztérzem: Az egész vállalkozásunkat a Covid inspirálta

Az „Éniseztérzem” Instagram-oldal a pandémia alatt akart segíteni azzal, hogy olyan mondatokat posztolt, amit mindannyian éreztünk és érzünk. A mélyreható gondolatok olyannyira elnyerték a követők tetszését, hogy végül felkerültek pólókra, sapkákra, táskákra. Az Éniseztérzem márka kiáll az emberi érzelmek kifejezésének szabadsága mellett, hirdeti az önelfogadást, az elfogadást, a szólásszabadságot, a pillanatok megélését, mindezt tisztán és egyszerűen - ahogy gyermekként fejeztük ki magunkat. Az AcNews az „Éniseztérzem” alapítóit kérdezte.

- Honnan jött az ötlet? Honnan veszitek ezeket a zseniális mondatokat? Mi az inspirációs forrás?

- Az oldalt a tavaly tavaszi lezárások alatt indítottuk el azzal a céllal, hogy megmutassuk, bár hihetetlen nehéz a kialakult helyzet, még sincs egyedül senki az érzéseivel. Akkor leginkább vírussal kapcsolatos feliratok kerültek ki az oldalunkra, aztán ahogy haladtunk előre, az élet minden területéről jelenítettünk meg gondolatokat és érzéseket. A követők is sok olyan ötletet küldenek nekünk, amiből aztán poszt lesz, de a saját életünkből is merítünk. Láttuk, hogy egyre több embernek tetszik az, amit az oldal közvetít, így amikor páran írták, hogy milyen jó lenne ezeket a feliratokat pólókon is látni, elkezdtünk gondolkodni, hogy hogyan is lehetne ezt a legjobban kivitelezni. Végül itthoni gyártás mellett döntöttünk, így a pólók, pulóverek, maszkok és vászontáskák is Magyarországon készülnek.

- Mitől függ, hogy mely mondatok kerülnek fel végül a pólókra, kiegészítőkre?

- Általában külön-külön szoktuk az ötleteinket összegyűjteni, aztán összeülünk és átbeszéljük, hogy melyik feliratok lesznek a véglegesek. Próbálunk figyelni arra, hogy a komoly, mély érzések mellett könnyedebb, akár még vicces sorok is megjelenjenek a termékeken, így szinte bármilyen hangulathoz van egy megfelelő szövegünk. Sok olyan mondat van a termékeken, ami már megjelent az oldalon poszt formájában, de előfordulnak olyanok is, amiket kifejezetten csak a ruhákra írunk. Gyakran kimondottan a termék típusára tervezünk szöveget, például amikor a vászontáskáinkra szerettünk volna egy környezetvédelemmel kapcsolatos feliratot, aminek azért az érzelmekhez is köze van. Ekkor született meg az „engem nem dobnak ki” szöveg. Fontosnak tartjuk, hogy a feliratokhoz olyan forma vagy elrendezés is kapcsolódjon, ami összhangban van a tartalommal.

- Melyik a legtöbbet eladott terméketek, azaz mit éreztünk leginkább?

- Mi úgy látjuk, hogy a vírus ellenére szerencsére nagyon vidám volt mindenki, mert az „Amúgy mosolygok” feliratos maszkunkat sokan választották, és ugyan a szórakozóhelyek is zárva voltak, a „Csak egy pohárral” pólónkkal és a „Vigyázz! Borral vagyok” vászontáskánkkal a buli sem maradt el. Sokan érezték magukat magabiztosnak is az „Elég vagyok” pólónkban és pulóverünkben, de az „Ezt most elengedem” felirat is a kedvencek közé tartozik.

- Hogyan hatott a Covid a vállalkozásotokra? Lesz olyan mondatotok, ami az újranyitással kapcsolatos?

- Az egész vállalkozásunkat a Covid inspirálta, ha nincs a vírus, akkor valószínű, hogy ma az Éniseztérzem sem létezne. A „pozitívan negatív” feliratunkat kifejezetten a vírus hatására alkottuk meg, de nincs kizárva, hogy az is megjelenjen majd a ruháinkon, amit az újranyitással kapcsolatban érzünk.

- Mennyire könnyű ma Magyarországon egyedi ötlettel és dizájnnal piacra kerülni?

- Ha valakinek van egy igazán jó ötlete, amiben hisz és teljes odaadással dolgozik a megvalósításán, akkor semmi sem lehetetlen. Nem mi vagyunk a világon az elsők, és biztosan nem is az utolsók, akik feliratos termékeket készítenek, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy leginkább a márka szellemisége és üzenete, valamint a hazai gyártás minősége az, ami különlegessé teszi a termékeinket. Sok olyan történetet meséltek el a követőink, hogy találkoztak valakivel, aki szintén az „amúgy mosolygok” maszkunkat viselte és egy pillanatra tényleg elmosolyodtak mindketten. Ez az az érzés, amit szeretnénk átadni a ruháinkkal, ettől a közösségteremtő erőtől lesz a feliratos pólóból Éniseztérzem póló.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Yvonne Dederick: Látok rá esélyt, hogy megnyeri az X-Faktort a lányom!

Pataki József 2021.10.19.
Mindenkit megdöbbentett, amikor Mardoll, azaz Catherine Dederick megjelent az X-Faktor válogatóján.

Szaszák Zsolt: Korán estem ki a Sztárban sztár leszekből!

AC News 2021.10.18.
Az énekes úgy érzi, köze lehet a múlt heti L.L. Junior-os drámának a kieséséhez.

10 kilótól szabadult meg Király Viktor! – „Újra a régi vagyok”

Pataki József 2021.10.15.
Másfél hónap alatt sikerült az énekesnek megszabadulnia a felszaladt kilóktól, mely már egy ideje eléggé zavarta. Ráadásul nem akárki játszott közre a sikerében.

Huppsz

Az egész ország Bíró Icaként ismerte meg, pedig nem ez a neve eredetileg

Pataki József 2021.10.19.
Első férje nevét viseli Bíró Ica, aki több, mint 20 év után döntött úgy, hivatalosan is felveszi ezt a nevet. Döntésébe volt férjét is bevonta, aki támogatta mindebben.

Dráma: Válságban Kulcsár Edináék házassága?

AC News 2021.10.19.
A szépségkirálynő és Csuti egy showműsorban próbálják menteni a kapcsolatukat.

Bréking: Palik László nélkül folytatódik az Exatlon Hungary

AC News 2021.10.18.
A hírek szerint a műsorvezető maga döntött a távozás mellett.
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
min-mano

AC News

Kezdődik a szelídgesztenye szezon

AC News 2021.10.20.
Kezdődik a szelídgesztenye szezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményben.     

Családi vadásznapot rendeznek Ópusztaszeren

AC News 2021.10.20.
Solymász- és agarászbemutatót láthatnak, virtuális lövészeten vehetnek részt, megismerhetik a vadászat és vadgazdálkodás egykori és mai eszközeit azok, akik ellátogatnak az Ópusztaszeri...

Mutatjuk, mikor tér vissza az ősz

AC News 2021.10.19.
Még pár napig élvezhetjük a vénasszonyok nyarát.

Sziréna

Detroitban fogtak el egy magyar bűnözőt

AC News 2021.10.20.
Detroitban fogtak el egy költségvetési csalás miatt keresett magyar férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.    

A vasútállomáson zaklatta az utasokat, és rátámadt a rendőrökre is egy külföldi férfi

AC News 2021.10.19.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egy napon belül állított bíróság elé egy férfit, aki az intézkedő rendőrök eljárás&aacu...

Pengéket lopott a munkájához     

AC News 2021.10.19.
A gyanúsított három alkalommal lopott tapétavágó pengéket egy tatabányai áruházból. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták.
video5 - Kategoriak között
min-mano
Video4a - Kategóriák között

Itthon

Elhunyt 30 beteg, 1668 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.10.20.
Harminc, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 1668 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 929 164 embert olto...

Semjén: A kormány nemzetben gondolkodik

Pataki József 2021.10.20.
A magyar kormány filozófiája, hogy nemzetben gondolkodik, hiszen az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn - jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért é...

Bakondi: Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok

Pataki József 2021.10.20.
Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok, sürgős és egységes álláspontra volna szükség annak érdekében, hogy az európai belső biztonságot garantálni lehessen - mondta a...

Világ

Frissítette a kínai kiberhatóság az idézhető internetes hírforrások listáját

Pataki József 2021.10.20.
Frissített listát adott ki a kínai kiberhatóság szerdán azokról az internetes hírszolgáltatókról, amelyek anyagait leközölheti a kínai sajtó.

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok

Pataki József 2021.10.20.
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel - számolt be kedden az amerikai sajtó.

Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

Pataki József 2021.10.20.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttest...
video1a - Kategoriak között
min-mano
video4 - Kategoriak között

Profil

dr. Váczi László: Nem én kerestem a színházat, hanem a színház talált meg engem

AC News 2021.10.17.
Negyven éves kora után teljesen új életet kezdett, jogászból mára az ország egyik elismert színházi szakembere lett. Döntését egy argentin írónőnek, Pelsőczy Rékának és ...

Liebhaber Judit: Nagyon sok tehetséges, híres tervezővel dolgoztam, mint például Giorgio Armani

AC News 2021.10.09.
Judit azt vallja: hiába foglalkozik rengeteg mindennel, kerüli a kötelező feladatokat, viszont vadássza azokat a tevékenységeket, amelyek felszabadult örömet jelentenek neki. Ilyen például, amikor az Erősebb Igen! című műsor&aa...

Szilágyi Heléna: Gyakran többet érhetünk el azzal, ha nem állunk be a sorba

Pataki József 2021.10.02.
A pszichológust már egészen gyerekkora óta érdekelte a fantázia világa, melyről úgy gondolja, hogy hasznos is tud lenni az emberek számára, ha szabadulni akarnak a mindennapi apátiából. Nemrég jelent m...

Amiről beszélnek

Mel Brooks folytatja a Világtörténelem című filmjét

Pataki József 2021.10.20.
Mel Brooks folytatja negyven éve bemutatott Világtörténelem - 1. rész című filmjét - számolt be róla a deadline.com.

Zsűrielnök lesz M. Night Shyamalan

Pataki József 2021.10.20.
M. Night Shyamalan forgatókönyvíró, rendező és producer lesz a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke - jelentették be kedden a szervezők.

Mel Gibson is szerepel a John Wick-előzménysorozatban

Pataki József 2021.10.20.
Az Oscar-díjas Mel Gibson is szerepel abban a háromrészes tévésorozatban, amely a John Wick-filmekben megismert Continentalról, a bérgyilkosok hoteljéről szól.
video2a - Kategóriák között
min-mano
video3 - Kategoriak között