Illés Gabriella: Hiszek az álmaimban és meg is valósítom őket!

2019.09.13. Profil

Illés Gabriella: Hiszek az álmaimban és meg is valósítom őket!

Illés Gabriella nevét már nemzetközi szinten is jegyzik producerként. A még mindig csak 40 éves hölgy 20 évig televíziózott. Gyakornokként kezdte, de végigjárva a ranglétrát főszerkesztő, producer lett. Hisz az álmaiban, amiket rendre meg is valósít. Létrehozta saját produkciós irodáját, ahol olyan nagyszabású előadásokat hoztak létre, mint A Játékkészítő, és az Álomutazó. Televíziós munkáijával – nemzetközi formátumok hazai megvalósításáért és saját fejlesztésű műsorok létrehozójaként –, minden magyar szakmai- és közönségdíjat megnyert. Illés Gabriellát a sikerekről, álmokról, célokról kérdeztük.

 

 

 

- Újságíró-kommunikáció szakon végeztél az egyetemen, hogyan lettél producer?

- Gyerekszínészként kezdtem, de nem tartottam magam elég tehetségesnek az előadóművészeti pályához. Viszont így gyerekként megismerkedtem a szórakoztatóipar minden elemével, a háttérmunkát különösen nagyon érdekesnek találtam. Amikor nyolcadikos koromban önéletrajzot kellett írni, akkor már meg tudtam fogalmazni, hogy rendező, vagy riporter szeretnék lenni. Végülis kicsit bőlére eresztve benne volt abban a pár soros megfogalmazásomban már akkor, ami lettem. Csak még nem tudtam, hogy a producer szó mit jelent, és hogy ez az, ami lefedi a hivatást, amit választok majd magamnak.

 

- Hogyan kerültél a televízióba?

- Az általános iskola végével a gyerekszínészetet is magam mögött hagytam, de jó visszagondolni azokra az évekre, együtt szerepeltem Lengyel Tomival, Bodó Viktorral, akik ugye azóta a színházi szakma ismert kiválóságai lettek. Ekkoriban már nagyon érdekelt a rendezés. Mivel a családban senki nem volt korábban ezen a pályán a szüleim kutatómunkába kezdetek és kinyomozták, hogy ahhoz, hogy esélyem legyen arra, hogy az akkori Színház- és Filművészeti  Főiksolára felvételt nyerjek jó lenne elsőként az ELTE magyar szakát elvégezni. Akkor gyors fejszámolással konstatáltam, hogy ez azt jelentené: 28-29 éves koromig nem keresnék egy kanyi forintot sem, csak tanulnék. Ez már annyira nem tetszett. Mivel a másik dolog, ami érdekelt, az újságírás volt, ezért jelentkeztem a Szegedi Egyetem Budapestre kihelyezett képzésére, a Havas Henrik-féle iskolába. Elsős egyetemistaként Kertész Zsuzsa figyelmembe ajánlotta a Magyart Televízió Riporter kerestetik! tehetségkutató versenyét, ez az az év volt, amikor Krizsó Szilvi lett a győztes,és én is jó sok fordulón jutottam túl sikeresen. Így kezdődött minden, onnan kaptam egy lehetőséget az akkor induló RTL Klubnál, gyakornoki pozícióban.

 

- Onnan egyenes volt az út a producerséghez?

- Szépen megmásztam a ranglétrát, kitartó voltam. Gyakornokból riporter lettem, abból szerkesztő, majd felelős, és főszerkesztő. Ha jól belegondolok, szinte az akkori összes csatornánál voltam, mindig egy-egy nagy projekt felelőse. De végül a TV2-nél lett belőlem producer. Lehetőséget kaptam rá, hogy nagy, szombat esti produkciók anyukája legyek, jött az Uri Geller show, a Megasztár, A Nagy Duett, majd kreatív vezető lettem a TV2 csoportnál. Korábban rendeztem videoklipeket, például a NOX együttesnek, de készítettem koncert intrókat is például a TNT-nek, de én jegyzem több Hooligans koncert háttér animációját is.

- De aztán lett egy álmod…

- Igen, volt egy nagy álmom, ami akkor már szép lassan, kockáról-kockára kezdett körvonalazódni, miközben a multinál dolgoztam. És végül megalakult 2013-ban a TulipánTündér Produkció azzal a céllal, hogy minőségi színvonalú, nagy közösnéget megszólító színpadi showműsorokat hozzunk létre. Valószínű azért is mozdultam ebbe az irányba, mert a televíziózásban a nagy élő showműsorokat szerettem a legjobban, mindig fontos volt számomra a színház, és a mese, ami nem csak a kicsiket, hanem a felnőtteket is elvarázsolja. Olyan előadást szerettünk volna létrehozni a színházban, mint a Disney, a filmvásznon. Ennek első mérföldköve volt A Játékkészítő, amit 2014 decemberében mutattunk be, ami a következő évi előadásokkal közel 100 ezer embert tudott megszólítani, majd moziban is vetítették. Majd jött az Álomutazó, a következő mesemusicalünk.

 

- Ezek a projektek rengeteg munkával járnak, miközben mással is foglalkozol.

- Igen, kiállításokat is szervezünk, és kiállítások licenceinek magyarországi bemutatásával kezdtünk foglalkozni. De lett saját fejlesztésű kiállításunk is, ami nemrégen Athénban vendégszerepelt.

 

- Mindezek mellett, hogyan lettél filmproducer?

- Az Álomutazónak a főszereplője volt Szabó Győző barátom, aki megkeresett három évvel ezelőtt, hogy mi lenne, ha az önéletrajzi regényéből, a Toxikomából filmet készítenénk közösen, és én lennék a producere. Ez most már azóta megvalósult, a film dobozban van, ő volt az exetucive producere, Herendi Gábor a rendező. Ez nekem egy teljesen új kihívás volt, minden percét élveztem. Közben pedig egy újabb dologba is belekezdtünk, többek között állandó üzlettársammal Molcsányi Györggyel, és egy VR Vidámparkot nyitunk hamarosan.

 

- Ennyi feladat profi csapatot is igényel. Milyen főnök vagy?

- Szerencsés vagyok, mert mindig én választhattam meg a kollégáimat. Én nagy csapatjátékosnak tartom magam, de persze vezetőként diktálni kell a ritmust, mutatni kell az irányt. A TulipánTündér produkciónál már-már meseszerű a csapatom. Fontos, hogy az alapértékek azonosak legyenek, és csapatként tudjuk segíteni egymást, hiszünk magunkban, emiatt bátrak is vagyunk. Nálunk nagyon ritka a hangos szó, ritkán emelem föl a hangomat, de akkor is megbocsátást tud nyerni, mert annak mindig oka van és mindig igazságosságra törekszem. Hiszek abban, hogy nem a konfliktus visz előre. Mi szeretettel kommunikálunk, és ezt keressük a partneri kapcsolatainkban is.  

 

- Rengeteget dolgozol, mindig tele vagy tervekkel. Hogy találod meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között?

- Hosszú párkapcsolataim voltak, szerencsére sosem volt ebből problémám. Olyan férfiak voltak mellettem, akik látták a fejlődésemet, velem együtt fejlődtek. Én egy erős, határozott személyiség vagyok, ezáltal egy még erősebb személyiség az, aki le tud hengerel. Az eddigi társaim mellett is mindig megengedhettem magamnak, hogy otthon már „csak” nő legyek, vagy olykor akár egy kis bolondos fruska. A napközbeni üzletasszonyi üzemmód után fontos számomra, hogy egy férfi mellett az egyéniségem lágyabb oldala tudjon dominálni és belesimulhassak a klasszikus női szerepkörbe. Sajnos azt tapasztalom, hogy a mai világban egyre kevesebb olyan ember van, aki az én életemben meghatározó tud lenni. De örök optimista vagyok és hiszem, hogy csak azért nem látom még a nagy szerelmet, mert félúton van felém, éppen a kanyarban. De nem adom fel, és így hogy a vállalkozásaim felépültek, már nem lesz akadálya annak sem, hogy az anyaszerepet főszerepként vállaljam az életemben, ami természetesen szintén szerepel az álmaimban!

 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Szívbetegség kínozza a koronavírus után Balázs Klárit

AC News 2021.09.17.
Az énekesnő tudtán kívül esett át a betegségen, pulzusa extrém alacsony, nagyon megijedt az orvosi diagnózistól. 

Bódi Margó: Azt hittem, megint sztrókom lesz!

AC News 2021.09.16.
Borzasztó fájdalmakkal kellett megküzdenie Bódi Margónak! Az énekesnő az utóbbi hónapokban már járni is alig tudott, halogatta az orvosi vizsgálatokat, mire aztán kiderült végre, mi okozza az elviselhetetl...

Zalatnay Sarolta: Ezt a pénzt a munkásságomért kaptam és nem a politikai hitvallásomért!

AC News 2021.09.15.
Az aranytorkú énekesnőt megviselik a támadások, de arra is felkészült, hogy pár rajongója hátat fordít neki.

Huppsz

Péterfy Bori: Sajnos engem is utolért és leterített a Covid

AC News 2021.09.17.
Szomorú hírt adott közre közösségi oldalán a színésznő-énekesnő. Sajnos ő is elkapta a koronavírust, ami miatt le kellett mondania az előadásait is.    

Várkonyi Andrea: Volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson

AC News 2021.09.16.
A híresség egy Bride feliratú hajpánttal tisztázta a pletykákat a közösségi oldalán.

Győrfi Pál már a harmadik oltásán is túl van

AC News 2021.09.16.
Győrfi Pál továbbra is arra kér mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra. A szóvivő már túl is van az emlékeztető oltásán, és vele együtt 12 éves kisfia is megkapta az első adag vakcinát.  ...
min-mano
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között

AC News

Extrém körülmények között szült Polgár Kriszta

AC News 2021.09.17.
 Hurrikán nehezítette a szépség kislányának születését. 

Idén utoljára nyílik meg a rakpart

AC News 2021.09.17.
Idén utolsó alkalommal nyílik meg hétvégén a pesti alsó rakpart az érdeklődők előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők szeptember 18-&aac...

BKK: A hétvégétől szabadabb lesz az út a Blahánál

AC News 2021.09.17.
Az autóval közlekedők a hétvégétől újra bővített forgalmi kapacitással használhatják a Blaha Lujza téri csomópontot, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lá...

Sziréna

Zebrán ütötte el a gyalogost

AC News 2021.09.17.
A személygépkocsi sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.      

Üzenni akart a rongálással

AC News 2021.09.17.
A dombóvári rendőrök rövid időn belül elfogták azt a szakcsi nőt, aki haragosa rokonának autóját rongálta meg.  

Egymillió illegális potencianövelő tablettát találtak egy kőbányai raktárban

AC News 2021.09.17.
Mintegy egymillió darab, illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban, a potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Újabb több mint 170 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra

AC News 2021.09.17.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.   

Orbán: Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs

AC News 2021.09.17.
Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát han...

Elhunyt öt beteg, 479 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.09.17.
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5...

Világ

A fertőzöttek száma 227 millió, a halálos áldozatoké 4,669 millió a világon

AC News 2021.09.17.
A világon 227 019 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 669 895 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. ...

Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik oltás Izraelben

AC News 2021.09.17.
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben - összegezték tapasztalataikat izraeli k...

Visszatértek a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó űrhajósok

AC News 2021.09.17.
Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három hónapon át tartózkodott az űrállomás központi elem&ea...
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között

Profil

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Amiről beszélnek

Nagy Feró szerelmét tönkretette a titkosszolgálat

AC News 2021.09.17.
Egy hazugság választotta el egy ismert balerinától a nemzet csótányát. 

Nehezen fogadta Fésűs Nelly a lánya választottját

AC News 2021.09.17.
Horváth Csenge szerelme Patrik, öt évvel idősebb a Totem szereplőjénél. 

Nagyszerűen érzi magát a Vígszínházban Halász Judit

AC News 2021.09.17.
A sztár kifejezetten örül az új igazgatójának. 
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között