Kádár Szabolcs János: Magányos szakma a színház, ahol csak a saját szerencsékben bízhatunk!

Pataki József 2019.06.28. Profil

Kádár Szabolcs János: Magányos szakma a színház, ahol csak a saját szerencsékben bízhatunk!

Lassan betölti a 32. életévét az Operettszínház egykori sztárja, és 3 év kihagyás után újra visszatér a színészethez, ráadásul nem is akármilyen szerepben. Kádár Szabolcs János megértette, hogy ha valaki a színészi hivatást választja, egy életre el kell köteleznie magát, hiszen másképp nem lehet érvényesülni. Most egy emlékezetes szerepben fog visszatérni a színpadra, melyről az AcNews-nak beszélt.

Zsúfolásig tele a naptárad fellépésekkel a nyárra, ezért is, legyen először szó a Mágnás Miskáról vagy az év legnagyobb szabású musicaljéről, a Titanicról, amit a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatnak be. Ilyen lehetőségek mellett igen meglepő, hogy egy időre elhagytad a pályát! Mi volt ennek az oka?

A Budapesti Operettszínház stúdiójában végeztem, ott is voltam négy évig szerződésben. Viszontagságos a pályánk, magányos szakma, ahol csak a saját szerencsékben bízhatunk. Sokszor meg kell jelenni, foglalkozni az emberi- és szakmai kapcsolatainkkal, amit akkor még nem ismertem fel. Megrémültem, nem láttam magam előtt pályaívet, ezért kerestem egy olyan munkát, amit színház mellett is lehet csinálni. Egy barátom ajánlott egy pénzügyi szolgáltatásokat ajánló cégnél állást, rövid időn belül már egy csapat vezetője voltam. 2-3 év után azonban megértettem, hogy ha egy számomra „csak” megélhetést hozó pályán tudok sikeres lenni, akkor színészként és énekesként is menni fog, ha beleadom a szívemet-lelkemet. Tavaly egyik este beszélgettünk a párommal, és eldöntöttem: visszatérek a színházhoz.

Már javában zajlanak a Titanic próbái, melyben William Murdoch elsőtisztet alakítod. Mennyire vagy te hősies alkat?

Nem áll tőlem távol. Nem a hátba veregetés a fontos, sokkal inkább az igazságérzetem. Az általános iskolában volt egy félig roma srác, akit sokszor bántottak. Mindig megvédtem, amikor belekötöttek, nekimentem a nagyoknak. Egy szegény sorsú gyerek volt, leköpködték, mert egy rossz melegítőben járt az iskolába egész évben. Volt, amikor emiatt én is bajba kerültem. Emlékszem, azzal próbálta meghálálni a figyelmemet, hogy ebédnél mindig maga elé engedett. A mai napig nem tudom elviselni, ha egy elesett vagy más etnikumhoz tartozó embert bántanak.

Nem csak igazságérzetet érzek benned, hanem lobbanékonyságot is!

Így igaz, valóban egy lobbanékony alkat vagyok, de fejlődőképes. Sokszor raktároztam el magamban a feszültséget, és nem adtam ki időben. Ebből akár a színházban, akár a feleségemmel is akadtak vitáim. Egy ideje tudatosan dolgozom ezen. Édesapámtól örököltem ezt a tulajdonságomat. Amikor értékesítéssel foglalkoztam – ahol nap, mint nap rengeteg emberrel kellett kommunikálnom – számos könyvet olvastam el a témában, illetve tréningeken is részt vettem. A lázadás már kevésbé volt jellemző rám. „Elkényeztettem” a szüleimet, mert nem voltam az a srác, akit másnaposan kellett kutatniuk egy-egy vadabb buli után. Egyetlen egy esetre emlékszem, amikor kijött belőlem a lázadó: fiatal felnőttként egy bár bejáratánál lévő hirdető táblát zúztam be egy vita hevében.   

Hamarosan azonban kipróbálhatod a lázadást is, ugyanis a Hair című musical "magyaros" feldolgozásában szerepelsz.

Egy Ronnie nevű karaktert alakítok, aki a főhős kisöccse lesz, egy tisztább lelkű fiú, aki sokszor tovább lát, mint a lázadó bátyja. A rendező, Vándorfi László magyarította a darabot, ahogy mondaná „hungarian air” érzése lesz. Fontos, hogy a nemzeti érzetet hangsúlyozzuk, miközben a különböző kultúrájú és vallású népek békés együttélésére hívja fel a figyelmet.

Színházi karriered komolyan összecseng legújabb daloddal, melynek a címe: Apa!

Univerzális téma, minden embernek van egy története az édesapjával. Mi, az édesapámmal sokszor össze tudunk különbözni. Hatalmas elvárásai voltak felém, ami sokszor nyomasztó volt. Ami nagyon fáj neki, hogy nem diplomáztam le, pedig jártam jogra és a nemzetközi kapcsolatok szakra is. Nagyon jó eredményeim voltak, de a mai napig megkérdezni, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Sok frusztrációm és görcsöm volt attól, hogy a jó értelemben vett apaminta hiányzik az életemből. Azt szeretném, hogy ez köztem és a fiam között ne történjen meg, hiába pici és sokszor nem értem a kis világát, de igyekszem minőségi időt tölteni vele.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kóbor János: Lehet, hogy a jövő év lesz az Omega búcsúja

AC News 2021.09.28.
Az Omega frontembere szerint hatvan év után véget érhet a legendás zenekar diadalmenete. Eddigi utolsó lemezük most jelenik meg, amin még a tavaly novemberben elhunyt Benkő László az orvosai tanácsai ellenére is dolgo...

Harmadik gyermekéről mesélt Dobó Ági – „Pandi az életünk része”

Pataki József 2021.09.27.
Sokan nem tudják, de egy igazi költő veszett el a hírességben. Ági most minden bátorságát összeszedte, és egy csokorba gyűjtötte eddigi verseit, hogy aztán kiadja azokat. De nem akármilyen kötetre kell sz&aac...

BREAKING! Elértük DJ Dominique-t – „Agyérgörcsöm volt”

Pataki József 2021.09.24.
DJ Dominique tegnap került kórházba, de eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is történt.

Huppsz

Poszt-feszt! – Depresszióval küzd Pumped Gabo

Pataki József 2021.09.28.
Sokan viccnek tartják, de tényleg létezik a fesztivál utáni depresszió.

Azta! Így szexizik a szakítás után Tolvai Reni

AC News 2021.09.28.
Az énekesnő egy igazán merész fotót osztott meg magáról az Instagramon.

Kajdi Csaba fiatalságának titka a közösségi oldalakban rejlik

Pataki József 2021.09.28.
A modellügynökség tulajdonosa néhány éve még értetlenül állt az Instagram működése előtt. Ma már az ilyen és ehhez hasonló új platformok használatában látja a fiatalsá...
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

AC News

Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik hétvégén a Nemzeti Vágtát

AC News 2021.09.28.
Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik a hétvégén a 14. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató k...

Megállt a tanyán élők számának csökkenése

AC News 2021.09.28.
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM)...

A magyar ingatlanárak kedvezőek európai összehasonlításban, de további áremelkedés várható

AC News 2021.09.28.
Bár az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, európai szinten, az árakat tekintve, továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A Duna House várakozásai alapján területenként...

Sziréna

Eredményes volt az ellenőrzés

AC News 2021.09.28.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság területén tartott akció ideje alatt három körözött személyt fogtak el a rendőrök.  

Harmincegy migránssal hajtott fának egy embercsempész

AC News 2021.09.28.
Menekülés közben fának hajtott autójával egy 31 migránst szállító embercsempész hétfőn este Abda külterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság a rend...

Csónakot lopott egy hamis rendszámú teherautóval     

AC News 2021.09.28.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei lopás közben érték tetten a férfit.
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Szijjártó: A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

Pataki József 2021.09.28.
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a...

Varga Judit: Kettős mércét alkalmaz az EU Magyarországgal szemben

Pataki József 2021.09.28.
A kettős mérce soha nem látott szinten és szemrebbenés nélkül zajlik az európai intézményekben - hívta fel a figyelmet Varga Judit hétfői Facebook bejegyzésében.

Nagy István: Új alapokra helyezték a meteorológiai tevékenységet

Pataki József 2021.09.28.
Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Világ

Biden kamerák előtt vette fel a harmadik, emlékeztető oltását

Pataki József 2021.09.28.
Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban vette fel hétfőn a harmadik, koronavírus elleni emlékeztető oltását Joe Biden amerikai elnök.

Készenlétbe helyezték a brit hadsereg teherautósofőrjeit az üzemanyag-ellátás segítésére

Pataki József 2021.09.28.
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyh...

Oroszország megkezdi egy új vakcina tesztelését

Pataki József 2021.09.28.
Egy Covid-19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte hétfőn...
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között

Profil

Pozsgai Brigitte: Amikor éppen elegem van a startup-ból, akkor jön a forgatókönyv

AC News 2021.09.26.
Egy igazi feltörekvő polihisztorral olvashatnak interjút a következő percekben. 

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Amiről beszélnek

Kiderült, hányszor kell oltakoznunk a jövőben

AC News 2021.09.28.
A Pfizer vezetője azt is elárulta, mikor térhetünk vissza a normális életünkhöz.

Dugódíjat követlenek Budapesten

AC News 2021.09.28.
A Levegő Munkacsoport szerint 500 forintért lehetne behajtani Budapest belvárosába.

Brutális drágulás: Ennyibe kerül az üzemanyag holnaptól

AC News 2021.09.28.
Szerdától a benzin literenkénti átlagára 4, míg a gázolajé 9 forinttal nő.
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között