Középkori selymekkel tört be a világpiacra egy magyar vállalkozó

AC News 2021.04.25. Profil

Középkori selymekkel tört be a világpiacra egy magyar vállalkozó

Mestellér János, a Kazár Bazár webshop vezetője nem akármilyen termékek gyártásával foglalkozik, ugyanis a vállalkozó középkori selyemmintákat kelt életre. Az AcNews az üzletembert többek között arról kérdezte, hogy kik vásárolják az egyedi árucikkeket és mégis, hogyan tudnak rekonstruálni több ezer évvel ezelőtti anyagokat úgy, hogy azok teljesen úgy nézzenek ki, mint a saját korukban.

– Nem kell komoly viselettörténeti könyveket bújnunk ahhoz, hogy megtudjuk, a selyem mennyire értékes anyag volt egykor és most. Elég csak a Selyemútra gondolunk, amin keresztül a keleti selyemárukat szállították a kereskedők Európába. Ön pedig most Magyarországról szállít külföldre?

– Igen, a Kazár Bazár weboldal nyelve azért angol, mert a vásárlóim is főleg külföldiek. A történelmi középkori mintákra való kereslet és érdeklődés egy viszonylag szűk réteget érint. Elsősorban történelmi újrajátszással foglalkozó csoportok, illetve múzeumok fedik le a célközönségemet. Jelenleg összesen 4-en vagyunk a világon, akik kora középkori mintájú selymeket rekonstruálnak.

– Hogyan tudják ezeket az anyagokat előállítani?

– Egy mintát rekonstruálni nagyon hosszú idő, de rendkívül izgalmas folyamat. Komoly előmunkálatok előzik meg, mire egy középkori mintát újra megalkotunk. Fejtörést azt szokott okozni, hogy ezeknek, a középkorból fennmaradt eredeti anyagoknak a nagy része csak töredékesen maradt fent, vagyis hiányosak. Az említett hiányokat, pedig nekünk kell kipótolni különböző analógiák alapján. Az sem elhanyagolható, hogy nyilvánvalóan az eltelt ezer év jelentősen megkoptatta a színeket, ilyenkor a rekonstrukciós munka során például könyvekben, vagy külföldi múzeumok virtuális adatbázisaiban keresgélünk, és próbáljuk pontosan kideríteni, hogyan néztek ki ezek a minták formáiban és színeiben. Tehát először újra megtervezzük, újra megrajzoljuk a mintákat, aztán újra meg kell alkotnunk a színeket is, és ha mindez megvan, akkor jöhet a gyártási folyamat. Azt mondhatom, hogy hónapok telnek el, mire az ötletből végül kész termék lesz.

– Ez nagyon izgalmasnak hangzik. Adja magát a kérdés, hogy honnan szerzik be az anyagot a minták legyártáshoz?

– Ez üzleti titok, de annyit talán elárulhatok, hogy 5 különböző országban gyártatom és importáltatom.

– Ami titok az titok. Azt viszont meg lehet tudni, hogy mire használják fel a vevők a selymet?

– Ma elsősorban ruhákat készítenek belőle az említett hagyományőrzéssel foglalkozó csoportok. De nemcsak ruhák, például fejfedők és felsőruhák készülnek belőlük, hanem egyéb kiegészítők, lábbelik, tegezek, tarsolyok és szütyők dekorálására is használják. Hozzánk érkeznek be konkrét megrendelések is például, ha valaki egy bizánci öltözetet szeretne, akkor azt a vevő igényeinek megfelelően megtervezzük. Kiváló varrónőkkel vagyunk kapcsolatban, akik régóta dolgoznak a különleges anyaggal.

– Tehát, ha valaki szeretne egy történelmileg teljesen hiteles középkori ruhát, azt el tudják készíteni?

– Amennyiben megvalósítható az elképzelés igen, nyilván sok mindentől függ, hogy megtudjuk-e csinálni, de ami megvalósítható, azt megalkotjuk. Több ilyen megrendelésünk is volt, de nem a viseletkészítés a fő profilunk.

– Az említett egyedi tervezés esetében, egy ilyen különleges termék előállításánál az árképzés során milyen szempontokat vesznek figyelembe?

– Az árképzés nagyban függ a megrendelő igényeitől, például, hogy mennyi selymet szeretne felhasználni a ruhadarabhoz. A selymet díszítésként szeretné az öltözetre, vagy az egészet borítsa be kívülről, akár belülről is. Itt a határ a csillagos ég, hiszen akár nemesfém kiegészítőkkel is fel lehet díszíteni egy-egy viseletet, mi egyes esetekben akár ezt is tudjuk vállalni.

– Utolsó kérdésem, hogy a pandémia mennyire hatott ki a mai „középkori” selyempiacra?

– Tavaly márciusban, amikor kirobbant a Covid egy picit lejjebb ment a vásárlási kedv, de alig telt el egy hónap, és utána jobban belobbant az oldal, mint előtte. Érezhető volt, hogy sokan fordultak a kézművesség és a viseletkészítés felé, mivel rendezvényekre nem tudtak járni a hagyományőrzéssel foglalkozó személyek.

 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Polgár Tünde: Bízom benne, hogy jól neveltük a fiam

Pataki József 2021.06.17.
Polgár Tünde életében hatalmas változás fog bekövetkezni nemsokára. Kisfia Dani, - aki már nem is olyan kicsi- ugyanis elhagyja az országot, hogy négy évig egy neves egyetemen tanuljon. A sztáranyuka ugyan agg&oac...

Gáspár Evelin: Félnek tőlem a férfiak!

AC News 2021.06.16.
Tegnap ünnepelte 27. szülinapját Gáspár Győző gyönyörű lánya. Az AcNews arra volt kíváncsi, hogyan töltötte a jeles alkalmat a Survivorból nemrég hazatért Evelin, aki lapunknak azt is elárulta, hog...

„Hálásak lehetnek nekünk a portugálok” – Erre számítanak a magyar sztárok az esti meccsen

AC News 2021.06.15.
Focirajongó hírességeket kérdeztünk arról, ki, mit tippel, milyen lesz a mai magyar-portugál mérkőzés. 

Huppsz

Köllő Babetten alaposan kifogott egy szék – Vicces videót posztolt magáról a luxusfeleség

AC News 2021.06.17.
Igen vicces felvételt töltött fel magáról Köllő Babett az Instagramra, mely egy fotózáson készült.

A zenébe menekült a fájdalom elől Csocsesz

AC News 2021.06.17.
Az előadó szinte egyik napról a másikra veszítette el szeretett feleségét, Gyöngyikét. Azóta sem tudta feldolgozni a gyászt, ám igyekszik erős maradni, és nem kimutatni a világ felé fájdalm&aacut...

Ezért aggódott Puskás Petiért a családja

Pataki József 2021.06.17.
Az énekes évek óta mellőzi étrendjéből a húst. Döntése óta pedig jobban érzi magát a bőrében, mint azt megelőzően. Ám kezdetben többen aggódtak amiatt, hogy húsmentes életmó...
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között

AC News

Pont, mint a filmekben! – „Palackpostát talált egy horgászó kisgyerek”

AC News 2021.06.17.
Szerencsére még e-mail cím is volt benne, így reméljük végül révbe ér a levél.

Az utazást tervezők fele menne külföldre idén nyáron

AC News 2021.06.17.
A nyáron utazni készülők 51 százaléka gondolkodik külföldi úton, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt, ugyanakkor a magyarok többsége továbbra is óvatos, a ...

BKK: újra használhatók az első ülések a járműveken

AC News 2021.06.17.
Ismét vehetünk vonaljegyet a járművezetőktől.

Sziréna

A koszban hagyták meghalni az édesanyjukat

AC News 2021.06.17.
Hosszú időn keresztül nem látta el beteg édesanyját három testvér, ami miatt az idős asszony végül életét vesztette. Most a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés b...

Három magyar tini unatkozott, ezért autót loptak

AC News 2021.06.17.
Három tizenéves fiú unatkozott, ezért azt találták ki egy este, hogy ellopnak Györkönyből egy furgont amivel kocsikázhatnak kicsit, gyalogolni ugyanis nem akartak. A fiúk komoly kárt okoztak az autóban: leszerelté...

Sodrófával támadt egy autóra egy tapolcai férfi – Videó

AC News 2021.06.17.
Egy tapolcai férfi, amikor meglátta haragosát egy autóban ülni, dühében sodrófával esett a járműnek. Mint kiderült a két férfi nem sokkal a támadás előtt a nyílt utcán is egymásn...
video3a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Meghalt 4 beteg, 113 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Pataki József 2021.06.17.
Meghalt 4 krónikus beteg, és újabb 113 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 375 923 embert oltottak be Magyarországo...

Szijjártó: A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz

Pataki József 2021.06.17.
A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz, ez a szoros együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság gyorsan tudjon újraindulni - mondta Szijjártó Péter ...

Orbán: A járvány, a bevándorlás és Gyurcsány Ferenc jelenti a legnagyobb veszélyt

Pataki József 2021.06.17.
A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök évadzáró ...

Világ

A szerb elnök oltakozásra szólított fel

Pataki József 2021.06.17.
Ősszel visszatérhet a koronavírus, és akár súlyosabb járvány is kialakulhat, ezért minél több embernek kell beoltatnia magát, hogy a társadalom védve legyen - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök.

A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát őrizetbe vette a város nemzetbiztonsági rendészete

Pataki József 2021.06.17.
A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalm...

Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

Pataki József 2021.06.17.
Nemzetközi partnerekkel közösen folytatná a Hold-kutatást Kínai és Oroszország a nemzetközi Hold-kutatási állomáson (International Lunar Research Station, ILRS) - adta hírül a Hszinhua kínai állami ...
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

Profil

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Mad Scientist: Az adott ötletet mindig a legjobban szeretnénk megcsinálni

AC News 2021.06.06.
Az AcNews megkereste az őrült tudósokat, hogy kiderítse, hogyan lehet hazánkban felvirágoztatni a sörfőzést az egyedibbnél egyedibb ízkreációkkal és dizájnnal.

Boronkay Péter: Az Olimpián túl is van élet

Pataki József 2021.05.29.
A paralimpikon bal alkarhiánnyal született de ez egy percig sem akadályozta semmiben, hogy elérje céljait. Mára rengeteg szép eredményt tudhat a magáénak, és mint mondja; simán felveszi a versenyt az ép sportol&...

Amiről beszélnek

Nagy Sándor a Jászai Mari-díjról: Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani

AC News 2021.06.17.
A színészt korábban már többször felterjesztették a neves elismerésre, ezért mindig ott volt benne a kíváncsiság és a remény, hogy milyen lenne, ha őt választanák, és megkapná a...

Rá sem ismerni Zámbó Krisztiánra, igazi szívtipró lett belőle

AC News 2021.06.17.
Zámbó Krisztián és kedvese, Zsuzska a Life TV vendége volt, ahol elárulták, mikor kötik hivatalosan is össze az életüket.

Szalmakalap árusnak csap fel Ördög Nóra

AC News 2021.06.17.
Ördög Nóra minden évben elmegy a Paloznaki Jazzpiknikre, ám idén nemcsak vendégként, hanem árusként is jelen lesz a fesztiválon.
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között