Molnár Nini, a Feleségek luxuskivitelben új sztárja – „Kakukktojás vagyok a műsorban”

Pataki József 2020.04.02. Profil

Molnár Nini, a Feleségek luxuskivitelben új sztárja – „Kakukktojás vagyok a műsorban”

Április 20.-án elindul a VIASAT+ csatornán a nagysikerű Feleségek luxuskivitelben legújabb évada, melyben Molnár Nini lesz az egyik új szereplő. A fiatal luxi viszont kakukktojás a csapatban, hiszen még nem feleség, mi több, jelenleg szingli. Éppen ezért jó tükröt mutat a feleségeknek, hiszen láthatják, milyen nehéz mostanában párt találni. Nem szeretne sokáig egyedül maradni, de nem azért akar férjhez menni, hogy valaki megteremtse számára a jólétet, hiszen ő maga is jómódú. Apukája a példaképe, aki rengeteget dolgozott azért, hogy mindenük meglegyen, és hogy Nini, valamint testvére is jó iskolákba járhassanak. A lány külföldön is sokat élt, lehetősége volt Londonban és Floridában is tanulni, emellett pedig modellként is sokat utazott. De soha nem akart csak lábat lógatni, így kitalálta a saját táskamárkáját, amit egyetemista évei óta fejleszt, és amelynek nemrég nyílt meg az új üzlete a Váci utcában. Minderről az AcNewsnak mesélt elsőként.

– Hogyan lettél modell mindössze 14 évesen?

– Akkoriban sokan mondták nekem, hogy szerintük érdemes lenne elkezdenem modellkedni. El is mentünk pár ügynökséghez de nem mindenki látta bennem a potenciált ezért, már ekkor megtanultam, hogy az amilyen vagyok vagy amit csinálok nem mindenkinek fog tetszeni. Ez adott nekem egy önbizalmat, hogy merjem vállalni magam úgy ahogy vagyok. Egy ideig itthon modellkedtem, majd a szüleim 17 éves koromban megengedték, hogy külföldön is kipróbáljam magam. Így keveredtem a modell szakmába, ekkor jártam meg Milánót és New Yorkot is. Mindeközben a szüleim folyamatosan felhívták a figyelmem a tanulás fontosságára és sugallták, hogy végezzek egyetemeket. Ezért amikor leérettségiztem, kiköltöztem Londonba, ahol Business Management-et, és Nemzetközi Marketing mesterszakon tanultam. Hat évet töltöttem Londonban, utána pedig hazajöttem. Édesapám vállalkozó, mindig példaképként tekintettem rá, ezért is akartam egy saját vállalkozást.

– Hogyan építetted fel a márkádat?

– Eredetileg nem egy márka felépítése volt a célom és nem is akartam vagy tudtam volna sok pénzt beleölni az egyetem befejeztével. Egyszerűen csak követtem a szívemet és megterveztem az első darabom, a Pombag-et. Kisvártatva, nagy érdeklődés lett iránta, így azt éreztem, hogy ezt tovább kell csinálnom. A befolyt összeget folyamatosan visszaforgattam a márkába és így jutott el a mai formájáig. Mára már eléggé kinőtte magát, decemberben megnyílt a második üzletem a Váci utcában.

–  Milyen szálak kötnek a műsorban szereplő luxusfeleségekhez?

– Vivit ismerősök által ismerem, Bogit pedig rég óta ismerem a divatvilágból, Yvonnet a szüleim ismerték igazán, Tündét és Babettet pedig most ismertem meg. A másik új szereplővel, Nagy Noémivel pedig már volt egy konfliktusunk, de hogy miért, az majd az első epizódból ki fog derülni.

– Miért vállaltad el a műsort?

– Szeretem új dolgokban kipróbálni magam. Az élet egy játék, amit élvezni kell és szabad túl komolyan venni magunkat. Szórakozásként fogtam fel a műsor készítését is de mindemellett pedig fontos szerepet játszott ,hogy megmutathassam még több embereknek azt, amin évek óta keményen és alázattal dolgozom. Többek között a márkámat és a másik vállalkozásunkat a LiveRobe-ot, ami jó célt szolgáló start-up.

– Hogy van az, hogy a műsorban feleségek vannak, te viszont szingli vagy?

– Ebből a szempontból kakukktojás vagyok. Nincs férjem és nem is volt még. Szerintem akartak egy kis vérfrissítést a sorozatba. De szeretnék majd persze egy boldog családot és férjet, mert én is ilyen szerető környezetben nőttem fel. Ez is benne van az öt éves tervemben. Mondjuk úgy, hogy a műsor címével a VIASAT3 megelőlegezte ezt nekem.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kóbor János: Lehet, hogy a jövő év lesz az Omega búcsúja

AC News 2021.09.28.
Az Omega frontembere szerint hatvan év után véget érhet a legendás zenekar diadalmenete. Eddigi utolsó lemezük most jelenik meg, amin még a tavaly novemberben elhunyt Benkő László az orvosai tanácsai ellenére is dolgo...

Harmadik gyermekéről mesélt Dobó Ági – „Pandi az életünk része”

Pataki József 2021.09.27.
Sokan nem tudják, de egy igazi költő veszett el a hírességben. Ági most minden bátorságát összeszedte, és egy csokorba gyűjtötte eddigi verseit, hogy aztán kiadja azokat. De nem akármilyen kötetre kell sz&aac...

BREAKING! Elértük DJ Dominique-t – „Agyérgörcsöm volt”

Pataki József 2021.09.24.
DJ Dominique tegnap került kórházba, de eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is történt.

Huppsz

Poszt-feszt! – Depresszióval küzd Pumped Gabo

Pataki József 2021.09.28.
Sokan viccnek tartják, de tényleg létezik a fesztivál utáni depresszió.

Azta! Így szexizik a szakítás után Tolvai Reni

AC News 2021.09.28.
Az énekesnő egy igazán merész fotót osztott meg magáról az Instagramon.

Kajdi Csaba fiatalságának titka a közösségi oldalakban rejlik

Pataki József 2021.09.28.
A modellügynökség tulajdonosa néhány éve még értetlenül állt az Instagram működése előtt. Ma már az ilyen és ehhez hasonló új platformok használatában látja a fiatalsá...
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

AC News

Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik hétvégén a Nemzeti Vágtát

AC News 2021.09.28.
Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik a hétvégén a 14. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató k...

Megállt a tanyán élők számának csökkenése

AC News 2021.09.28.
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM)...

A magyar ingatlanárak kedvezőek európai összehasonlításban, de további áremelkedés várható

AC News 2021.09.28.
Bár az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, európai szinten, az árakat tekintve, továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A Duna House várakozásai alapján területenként...

Sziréna

Eredményes volt az ellenőrzés

AC News 2021.09.28.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság területén tartott akció ideje alatt három körözött személyt fogtak el a rendőrök.  

Harmincegy migránssal hajtott fának egy embercsempész

AC News 2021.09.28.
Menekülés közben fának hajtott autójával egy 31 migránst szállító embercsempész hétfőn este Abda külterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság a rend...

Csónakot lopott egy hamis rendszámú teherautóval     

AC News 2021.09.28.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei lopás közben érték tetten a férfit.
Video4a - Kategóriák között
min-mano
video5 - Kategoriak között

Itthon

Szijjártó: A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

Pataki József 2021.09.28.
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a...

Varga Judit: Kettős mércét alkalmaz az EU Magyarországgal szemben

Pataki József 2021.09.28.
A kettős mérce soha nem látott szinten és szemrebbenés nélkül zajlik az európai intézményekben - hívta fel a figyelmet Varga Judit hétfői Facebook bejegyzésében.

Nagy István: Új alapokra helyezték a meteorológiai tevékenységet

Pataki József 2021.09.28.
Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Világ

Biden kamerák előtt vette fel a harmadik, emlékeztető oltását

Pataki József 2021.09.28.
Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban vette fel hétfőn a harmadik, koronavírus elleni emlékeztető oltását Joe Biden amerikai elnök.

Készenlétbe helyezték a brit hadsereg teherautósofőrjeit az üzemanyag-ellátás segítésére

Pataki József 2021.09.28.
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyh...

Oroszország megkezdi egy új vakcina tesztelését

Pataki József 2021.09.28.
Egy Covid-19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte hétfőn...
min-mano
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

Profil

Pozsgai Brigitte: Amikor éppen elegem van a startup-ból, akkor jön a forgatókönyv

AC News 2021.09.26.
Egy igazi feltörekvő polihisztorral olvashatnak interjút a következő percekben. 

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Amiről beszélnek

Kiderült, hányszor kell oltakoznunk a jövőben

AC News 2021.09.28.
A Pfizer vezetője azt is elárulta, mikor térhetünk vissza a normális életünkhöz.

Dugódíjat követlenek Budapesten

AC News 2021.09.28.
A Levegő Munkacsoport szerint 500 forintért lehetne behajtani Budapest belvárosába.

Brutális drágulás: Ennyibe kerül az üzemanyag holnaptól

AC News 2021.09.28.
Szerdától a benzin literenkénti átlagára 4, míg a gázolajé 9 forinttal nő.
video5 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között