Regős Judit: Most egy társadalmi kísérlet zajlik

Pataki József 2020.03.19. Profil

Regős Judit: Most egy társadalmi kísérlet zajlik

Regős Judit eredetileg rendező szeretett volna lenni, az élet mégis úgy hozta, hogy végül szociológiai tanulmányokba kezdett bele. Jobban nem is tehette volna, hiszen ennek köszönhetően később egy olyan egyedülálló kezdeményezést hozhatott létre, mely ma már több száz szülő és gyermek életét élhetőbbé tudta tenni. A Szülők Háza igazgatója most az idáig vezető útról és a jelenlegi helyzetről mesélt az AcNewsnak.

– Miért pont ezt a pályát választotta?

– Így visszatekintve, úgy gondolom ez egy elrendeltetés volt. Ide vezetett minden szál. Kiskoromtól kezdve erős szociális érzékenységem volt. Általános iskolás koromban, állami gondozott gyerekekkel jártam egy osztályba, már ott is, amikor nem volt ecsetje egy gyereknek akkor a hajamból csináltam nekik. Ennek anyu nem nagyon örült, így kaptam meg az első gombafrizurámat (nevet), és még számos ilyen történet volt. Eleve színész akartam lenni, de ahhoz nem volt sem elég tehetségem sem kitartásom. Aztán rendező akartam lenni és végül így kerültem a pályára. Akkor még csak diplomásként lehetett jelentkezni a Színművésztire. Ezért kerestem olyan egyetemet, ami alapjában véve tetszik. Így mentem szociológiára, ahol szociálpolitika és szociális munka szakra jártam. Mire elvégeztem, már nem akartam színésznő lenni, úgy éreztem megtaláltam a helyem. Így kerültem a női klinikára ahol családokkal foglalkoztam, nőkkel, akik elvesztették az újszülöttüket, koraszülöttekkel, drogos kismamákkal, hajléktalanokkal, fogyatékkal született gyerekek anyukájával. Olyan kiképzést kaptam, ami megváltoztatta a hozzáállásomat a dolgokhoz.

– Négy gyermek mellett hogy van energiája más családokra is odafigyelni, segíteni nekik?

– A Szülők Házát azért kezdtem el, mert mikor megszülettek a gyermekeim, a klinikára már nem tudtam visszamenni. Ugyan továbbra is dolgozni akartam, de nem volt lehetőségem arra, hogy valakire rábízzam a kicsiket. Ekkor találtam ki azt a helyet ahol foglalkozások vannak a gyerekeknek, miközben én a szülőkkel tudok beszélni. Nem sokkal később csatlakoztak hozzám a szakmabéli barátnőim, és kisvártatva ez lett a második otthonunk. A nagylányom már 18 éves lesz, és aktívan részt vesz minden programban, a fiam médiaszakra jár 16 éves, ő segít az alapítványnak filmeket készíteni, a férjem is filmes ő is be van vonva, a középső lányom 13 éves kézműveskedni szeret, a pici lányom meg már most mondta, hogy írjunk egy papírt arról, hogy örökölje a Szülők Házát, igazgató akar lenni.

– Hogy néz ki a szülők házában egy csoportos foglalkozás?

– A Szülők Háza mostanra egy hálózattá nőtte ki magát. 2005-ben indultunk, eleinte közösségi házakban dolgoztunk, zenés, tornás foglalkozásokat tartottunk, családi tanácsadást tartottunk szakemberekkel, aztán később lett egy központunk Gazdagréten. Az Európai Uniónak volt egy kutatása, melyben a legjobb gyakorlatnak a mi szülőtámogató módszertanunkat választották. Ezen kívül a Vodafonenak is volt egy pályázata, amit megnyertem, mint „főállású angyal”. Most már 4 helyszínen 12 egységgel működünk. van olyan programunk ahol tehetősebb családok segítenek rászoruló családoknak, egy fantasztikus közösséget építettünk fel. Többek között a világbank is felfigyelt a programunkra, és ennek köszönhetően jelen vagyunk már a Ghánában, Marokkóban és számos Európai országban. Emellett pedig van egy jótékonysági alapítványunk is, melynek a fő fókusza az állami gondozott gyerekek integrálása. Az alapítványt Kemény Dénes alapította 5 évvel ezelőtt és azóta is sikeresen működik. Több, mint 200 önkéntes család és 300 gyerek vett már részt a programunkban.

–Melyik „munkájára” a legbüszkébb?

– Egy ilyen munkában az a leglátványosabb, amikor el tudunk menni egy gyermekotthonba, megcsinálunk egy karácsonyi angyalprogramot, vagy viszont látjuk a gyerekek szemében a sok-sok szeretetet. Az emögött levő munka és a csapat összetartása, és az egyéni nehézségek kezelése és annak a menedzselése nagyon embert próbáló. De leginkább a négy gyermekemre vagyok büszke.

– A mostani helyzet hogyan befolyásolja a munkáját?

– A Szülők Háza mindig is az adott igényekre válaszolt. Ez egy új igény, és igyekszünk ezt is megoldani. Szuper csapattal dolgozunk együtt, éppen ezért nemsokára el tudjuk indítani az első „digibölcsit”, ami a jelenlegi helyzetben, -és remélem a későbbiekben is- nagy segítséget tud nyújtani a családoknak. A Szülők Háza szellemiséggel valós idejű programokat adunk a családoknak. Például 7-től délután 4-ig lesz torna, kézműves foglalkozás, ének. Sikerült megnyernünk ismert embereket is a programnak. Lesz egy úgynevezett „Napi Papi” rész is,- melynek Gálvölgyi János lesz az arca, - ahol szépkorúak fognak mesélni gyerekeknek. Mindeközben a szülők munkáját is segítjük. Webshopkészítést tanítunk, vagy önéletrajzírást. Ezen kívül elindítottunk egy digitális angyal programot is, ahol állami gondozásban élő gyerekeknek gyűjtünk az e-tanuláshoz szükséges eszközöket.

– Milyen hatásai lehetnek az önkéntes karanténnak a családi életre?

– Az gondolom, most egy társadalmi kísérlet zajlik. Mindenhol másként fognak reagálni. Szakemberként kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozni ez a helyzet, nehéz megjósolni, hogy mi lesz. Most kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk azokra a szomszédainkra, ahol jelen lehet a családon belüli erőszak. A karantén erősíteni tudja az indulatokat. Egy közösségi együttműködést kell kialakítanunk, melyben figyelünk a környező emberekre. Segítenünk kell egymást, fel kell osztani a feladatokat, és kerülni kell a konfliktust a fokozott érzelmi helyzetben. Ugyanakkor ez a krízishelyzet egyfajta fejlődést is előre lendíthet, gondolok itt például a digitális oktatásra, vagy a robotikai munkaerőre. nehéz megmondani, hogy fejlődés, vagy visszaesés lesz-e ennek a vége.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Bódi Margó: Azt hittem, megint sztrókom lesz!

AC News 2021.09.16.
Borzasztó fájdalmakkal kellett megküzdenie Bódi Margónak! Az énekesnő az utóbbi hónapokban már járni is alig tudott, halogatta az orvosi vizsgálatokat, mire aztán kiderült végre, mi okozza az elviselhetetl...

Zalatnay Sarolta: Ezt a pénzt a munkásságomért kaptam és nem a politikai hitvallásomért!

AC News 2021.09.15.
Az aranytorkú énekesnőt megviselik a támadások, de arra is felkészült, hogy pár rajongója hátat fordít neki.

Pásztor Erzsi: Se puszi, se pacsi

AC News 2021.09.14.
A 84 éves legendás színésznő továbbra is csak maszkban engedné színházba az embereket.

Huppsz

Péterfy Bori: Sajnos engem is utolért és leterített a Covid

AC News 2021.09.17.
Szomorú hírt adott közre közösségi oldalán a színésznő-énekesnő. Sajnos ő is elkapta a koronavírust, ami miatt le kellett mondania az előadásait is.    

Várkonyi Andrea: Volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson

AC News 2021.09.16.
A híresség egy Bride feliratú hajpánttal tisztázta a pletykákat a közösségi oldalán.

Győrfi Pál már a harmadik oltásán is túl van

AC News 2021.09.16.
Győrfi Pál továbbra is arra kér mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra. A szóvivő már túl is van az emlékeztető oltásán, és vele együtt 12 éves kisfia is megkapta az első adag vakcinát.  ...
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
min-mano

AC News

Idén utoljára nyílik meg a rakpart

AC News 2021.09.17.
Idén utolsó alkalommal nyílik meg hétvégén a pesti alsó rakpart az érdeklődők előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők szeptember 18-&aac...

BKK: A hétvégétől szabadabb lesz az út a Blahánál

AC News 2021.09.17.
Az autóval közlekedők a hétvégétől újra bővített forgalmi kapacitással használhatják a Blaha Lujza téri csomópontot, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lá...

Évtizedekkel vízbe dobása után ért partot Hawaiin egy japán palackposta

AC News 2021.09.17.
Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron - írta The Guardian online kiadása pénteken.   &nbs...

Sziréna

Zebrán ütötte el a gyalogost

AC News 2021.09.17.
A személygépkocsi sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.      

Üzenni akart a rongálással

AC News 2021.09.17.
A dombóvári rendőrök rövid időn belül elfogták azt a szakcsi nőt, aki haragosa rokonának autóját rongálta meg.  

Egymillió illegális potencianövelő tablettát találtak egy kőbányai raktárban

AC News 2021.09.17.
Mintegy egymillió darab, illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban, a potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Újabb több mint 170 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra

AC News 2021.09.17.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.   

Orbán: Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs

AC News 2021.09.17.
Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát han...

Elhunyt öt beteg, 479 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.09.17.
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5...

Világ

A fertőzöttek száma 227 millió, a halálos áldozatoké 4,669 millió a világon

AC News 2021.09.17.
A világon 227 019 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 669 895 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. ...

Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik oltás Izraelben

AC News 2021.09.17.
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben - összegezték tapasztalataikat izraeli k...

Visszatértek a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó űrhajósok

AC News 2021.09.17.
Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három hónapon át tartózkodott az űrállomás központi elem&ea...
min-mano
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között

Profil

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Amiről beszélnek

Dés László 67 évesen másodszor is megnősült

AC News 2021.09.16.
Kedvesével, Évával négy éve élnek együtt.

Kiborult Szabó Győző lánya a Toxikómától

AC News 2021.09.16.
Zokogva jött ki a vetítéséről a színész lánya, Borbála.

Nagyon forró: Kiderült, milyen Majka és Dundika nemi élete

AC News 2021.09.16.
A két híresség az esküvőjük kapcsán osztotta meg a pikáns részleteket. 
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között