Sirokai Diána: Sok idő volt megtanulni szeretni magam

Pataki József 2020.01.08. Profil

Sirokai Diána: Sok idő volt megtanulni szeretni magam

A Londonban élő magyar plus size modellnek már egymillió ember követi mindennapjait a közösségi oldalán. Egyre csak halmozza a nemzetközi sikereket, és olyan emberek ismerték már el munkásságát, mint Kim Kardashian, vagy Mariah Carrey. Lábai előtt hever az egész modellvilág, de megmaradt közvetlen lánynak, és nem felejtette el honnan indult. Diána sosem adta fel álmait, még akkor sem, amikor rendszeresen bántották iskolatársai. Megtanulta szeretni magát, és azt tanácsolja nőtársainak, hogy kövessék példáját, hiszen csak így léphetünk rá a boldogsághoz vezető útra.

– Mióta élsz Londonban?

– 12 éves koromban kerültem Londonba. Anyukám egyszer megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Én azt válaszoltam, hogy modell, színésznő és divattervező, erre ő azt mondta, hogy akkor költözzünk külföldre. Azóta is ugyanígy mindenben támogat és mellettem van.

– Hogyan ismertek fel a modell szakmában?

– 16 évesen kezdtem el modellkedni hobbiból, hogy tapasztalatot szerezzek. Videoklipekben szerepeltem először, hogy megbarátkozzam a kamerával, a színészkedéssel és egyben a modellkedéssel. Az első videóban jó benyomást keltettem a rendezőben, ezért további munkákra hívott. 2 év után azonban abbahagytam a modellkedést. A suliban az üzlet és a divattervezői szakmámat végeztem, az osztálytársaim pedig bántani kezdtek a modellmunkáim miatt. Miután befejeztem a tanulmányaimat körmösként kezdtem el dolgozni édesanyám szépségszalonjában, ahol az egyik vendég felkarolt és újra belevitt a modellszakmába. Akkor egy fehérnemű cégnek lettem az egyik arca, és onnantól indult be igazán a karrierem. Ez volt 3 éve.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

D I A N A (@dianasirokai) által megosztott bejegyzés,

 

– Mennyi idő alatt építetted fel a ma már 1 milliós követővel rendelkező Insta táborodat?

– Amint fehérnemű márkáknak kezdtem modellkedni, elkezdtem felépíteni az Instagram oldalamat is. Szeretem, de abszolút munkának tekintem és tudatosan nem ekörül forog az életem. A mai világban a modellszakmához jól jön, ha van egy platformod valamilyen internetes felületen. Nagyon sok új lehetőséget nyújt es hálás vagyok, hogy az emberek szeretik az oldalamat.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

D I A N A (@dianasirokai) által megosztott bejegyzés,

 

– Az elmúlt évek alatt melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

– Nem tudnék választani, mindegyikre nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, idén fog beindulni igazán a karrierem. Ami a következő pár hónapban vár rám, nagyon izgalmas lesz, de az még titok, hogy mi is ez pontosan.

– Mi a legemlékezetesebb sztorid a modellszakmából?

– Van egy negatív és egy pozitív. A negatív az, amikor sírva hazamentem egy videoklip forgatásról, mert a másik modell lány azt mondta, hogy undorítóan nézek ki és ő az én helyemben biztos nem modellkedne. Akkoriban nagyon sokat bántottak a suliban, így elég érzékeny voltam és teljesen elvesztettem a magabiztosságomat. A pozitív élmény az volt, amikor olyan emberektől kaptam jó visszaigazolást arra, amit csinálok, akik világszerte elismertek, és felnézek a sikereikre.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

D I A N A (@dianasirokai) által megosztott bejegyzés,

 

– Mit gondolsz arról, hogy a plus size vonal egyre nagyobb térhódításnak örvend?

– Itt volt az ideje! Viszont most szinte csak plus size és vékony modellek vannak. Szerintem minden méretben, bőrszínben, magasságban, hajszínben stb. kellenének modellek. Akkor a nők többsége tudna azonosulni a plakátokon, magazinokban szereplőkkel, és nem éreznék azt, hogy ők nem elég szépek.

– Mindig ilyen magabiztos voltál?

– Sok idő volt megtanulni, szeretni magam. Voltam sokkal vékonyabb, mint most és mégis utáltam magam. Ha most lefogynék pár kilót, akkor is tudnám szeretni önmagam, hiszen ez az érzés belülről kell jöjjön és nem szabad, hogy a külsőd határozza meg a magabiztosságodat.

– Mit üzensz azoknak a nőknek, akik elégedetlenek a külsejükkel?

– Meg kell kérdezni magunkat, hogy mi az, amit nem szeretünk, tudunk-e változtatni rajta. Esetleg mások véleményére hallgatunk, de ha ezt nem tennénk, nem is utalnánk magunkat? Ha te nem szereted saját magad, akkor tegyél azért, hogy szeresd! Ha szeretnél fogyni, izmosodni, akár hízni, akkor tegyél meg mindent érte. Ha bármilyen oknál fogva egyszerűen nem tudsz fizikálisan tenni érte, akkor próbálj meg mentálisan. Dolgozz azon, hogy elfogadd magad. Dicsérd magad a tükörben, hordj olyan ruhákat, amiben a legszebbnek érzed magad. És idővel elfogod hinni! Én is ezt csináltam! És persze nem adok másoknak a véleményére már!

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

D I A N A (@dianasirokai) által megosztott bejegyzés,

 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Szívbetegség kínozza a koronavírus után Balázs Klárit

AC News 2021.09.17.
Az énekesnő tudtán kívül esett át a betegségen, pulzusa extrém alacsony, nagyon megijedt az orvosi diagnózistól. 

Bódi Margó: Azt hittem, megint sztrókom lesz!

AC News 2021.09.16.
Borzasztó fájdalmakkal kellett megküzdenie Bódi Margónak! Az énekesnő az utóbbi hónapokban már járni is alig tudott, halogatta az orvosi vizsgálatokat, mire aztán kiderült végre, mi okozza az elviselhetetl...

Zalatnay Sarolta: Ezt a pénzt a munkásságomért kaptam és nem a politikai hitvallásomért!

AC News 2021.09.15.
Az aranytorkú énekesnőt megviselik a támadások, de arra is felkészült, hogy pár rajongója hátat fordít neki.

Huppsz

Péterfy Bori: Sajnos engem is utolért és leterített a Covid

AC News 2021.09.17.
Szomorú hírt adott közre közösségi oldalán a színésznő-énekesnő. Sajnos ő is elkapta a koronavírust, ami miatt le kellett mondania az előadásait is.    

Várkonyi Andrea: Volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson

AC News 2021.09.16.
A híresség egy Bride feliratú hajpánttal tisztázta a pletykákat a közösségi oldalán.

Győrfi Pál már a harmadik oltásán is túl van

AC News 2021.09.16.
Győrfi Pál továbbra is arra kér mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra. A szóvivő már túl is van az emlékeztető oltásán, és vele együtt 12 éves kisfia is megkapta az első adag vakcinát.  ...
min-mano
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

AC News

Idén utoljára nyílik meg a rakpart

AC News 2021.09.17.
Idén utolsó alkalommal nyílik meg hétvégén a pesti alsó rakpart az érdeklődők előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők szeptember 18-&aac...

BKK: A hétvégétől szabadabb lesz az út a Blahánál

AC News 2021.09.17.
Az autóval közlekedők a hétvégétől újra bővített forgalmi kapacitással használhatják a Blaha Lujza téri csomópontot, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lá...

Évtizedekkel vízbe dobása után ért partot Hawaiin egy japán palackposta

AC News 2021.09.17.
Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron - írta The Guardian online kiadása pénteken.   &nbs...

Sziréna

Zebrán ütötte el a gyalogost

AC News 2021.09.17.
A személygépkocsi sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.      

Üzenni akart a rongálással

AC News 2021.09.17.
A dombóvári rendőrök rövid időn belül elfogták azt a szakcsi nőt, aki haragosa rokonának autóját rongálta meg.  

Egymillió illegális potencianövelő tablettát találtak egy kőbányai raktárban

AC News 2021.09.17.
Mintegy egymillió darab, illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban, a potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

Itthon

Újabb több mint 170 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra

AC News 2021.09.17.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.   

Orbán: Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs

AC News 2021.09.17.
Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát han...

Elhunyt öt beteg, 479 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.09.17.
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5...

Világ

A fertőzöttek száma 227 millió, a halálos áldozatoké 4,669 millió a világon

AC News 2021.09.17.
A világon 227 019 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 669 895 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. ...

Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik oltás Izraelben

AC News 2021.09.17.
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben - összegezték tapasztalataikat izraeli k...

Visszatértek a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó űrhajósok

AC News 2021.09.17.
Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három hónapon át tartózkodott az űrállomás központi elem&ea...
video1a - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Profil

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Amiről beszélnek

Nagy Feró szerelmét tönkretette a titkosszolgálat

AC News 2021.09.17.
Egy hazugság választotta el egy ismert balerinától a nemzet csótányát. 

Nehezen fogadta Fésűs Nelly a lánya választottját

AC News 2021.09.17.
Horváth Csenge szerelme Patrik, öt évvel idősebb a Totem szereplőjénél. 

Nagyszerűen érzi magát a Vígszínházban Halász Judit

AC News 2021.09.17.
A sztár kifejezetten örül az új igazgatójának. 
video4 - Kategoriak között
min-mano
video5 - Kategoriak között