Zacher Gábor visszatért a mentőkhöz –„Köszönöm, jól vagyok”

2019.03.13. Profil

Zacher Gábor visszatért a mentőkhöz –„Köszönöm, jól vagyok”

Fotó: TV2

Ismét mentőzik Zacher Gábor, a neves toxikológus, bár erről engedély nélkül nem nyilatkozhat. Így nem tőle tudjuk, hogy amint régen, most is főállás mellett szenteli idejét a helyszíni életmentésnek. Jut ideje oktatásra és drogmegelőzési előadásokra is.

Mentős egyenruhában látták Zacher Gábort, a neves toxikológust, aki tavaly augusztusban viharos körülmények között távozott a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának osztályvezetői posztjáról – jelezték olvasóink. Utánanéztük, és megtudtuk, részmunkaidős közalkalmazottként tért vissza az Országos Mentőszolgálathoz, tavaly decemberben óta menti ismét az életeket, ahol szükség van rá. Mentős munkájáról azonban csak akkor nyilatkozhat, ha erre a mentőszolgálatnál bevezetett szigorú nyilatkozati szabályok szerint engedélyt kap. Ennek hiányában csak annyit mondott az AcNewsnak: „Köszönöm, jól vagyok”.

Akik ismerik, tudják, örök szerelme a mentőzés. Jó húsz évig úgy járt szirénázó mentőkkel a különböző helyszínekre, hogy főállásban a Péterffy Sándor Utcai Kórházban toxikológusa volt, számos öngyilkosjelölt és kábítószer-mérgezés miatt válságos állapotba került ember életét mentette meg. Amikor rábízták az osztály vezetését, akkor sem hagyott fel a mentőzéssel, sőt – a probléma súlyát testközelből látva – drogmegelőzési előadásokat kezdett tartani. Szívesen nyilatkozott is a témáról a sajtónak, beható ismereteit mindig közérthetően, orvosi szakkifejezések nélkül, sallangmentesen osztotta meg az olvasókkal, ha úgy érezte jónak, nem félt tabukat ledönteni.

Ebben sem változott, most is járja az országot, hogy fiataloknak beszéljen a különböző függőségekről. „A rendszerváltás előtt nem volt számottevő a drogprobléma, majd a ’90-es évektől elterjed a fű, a kokain, az amfetamin, az ecstasy meg körülbelül húszféle egyéb szer. Aztán a 2010-es évek elején megjelent egy csomó szintetikus partidrog meg a biofüvek, amelyekről semmit nem tudunk. Több mint négyszázféle anyag van a piacon, amelyeket pár száz forintért be lehet szerezni pillanatok alatt. Mindez a szegénységi drogfogyasztást erősíti, különösen a fiataloknál, mert az idősebbek maradnak a jól bevált piánál” – magyarázta nemrég a Magyar Hangnak. – A bezárkózás saját pszichoszociális gettónkba tudatmódosítók használata mellett továbbra is óriási méreteket ölt. A 800 ezer alkoholistával a világranglista nyolcadik helyén vagyunk, és körülbelül kilencvenezren vannak, akik nyugtatókon élnek. Ehhez képest elenyésző a körülbelül húszezer drogfüggő. Tehát a lakosság tíz százaléka tudatmódosítókkal kezeli a hétköznapi stresszt. (…) Ami a fiatalokat illeti, 18 éves korig negyven százalékuk kipróbál valamilyen szert, ami nemzetközi összehasonlításban nem nagy szám, a 15–16 éves magyar fiatalok azonban leisszák az európai mezőnyt. Egyértelmű, hogy az alkohol az első számú tudatmódosító szer, évente harmincezer áldozatot követel.”

Amíg a Honvédkórházban dolgozott, mellette nem maradt ideje a mentőzésre is, de hiányzott neki a napi valósággal mindig szembesítő helyszíni munka. Tavaly augusztusban azonban olyan helyzetben találta magát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja sürgősségi osztályának vezetőjeként – folyamatosan romló feltételek mellett napi százhatvan beteg érkezett a hatvan ellátására tervezett osztályra –, hogy főorvosként nyugodt lelkiismerettel már nem tudta vállalni, és felmondott. Több kollégája követte a példáját, és az egészségügyi botránnyá fajult ügy után olyan fejlesztések indultak az osztályon, amikért ő korábban hiába harcolt. Ennek Zacher Gábor is örül.

„Az osztályvezetés egyáltalán nem hiányzik, húsz év ebből éppen elegendő volt, de részállásba szívesen visszamennék, mert hiányzik a betegágy melletti munka és a kollégáim” – nyilatkozta a hetilapnak, elmondva, hogy kérvényére hónapok óta nem kapott választ. Pedig aki ismeri Zachert, tudja, sosem a karrier éltette, mindig a betegek és a betegellátás színvonalának emelése érdekében tette, amit tett, akár harcolt is, ha nem maradt más út.

Attól persze nem kell félteni, hogy munka nélkül maradna. Jelenleg főállásban az orvosi ügyeleteket és betegszállítást biztosító Inter-Ambulance Zrt. szakmai igazgatója, mellette klinikai toxikológiát tanít gyógyszerész-hallgatóknak, igazságügyi orvosszakértőként segíti az igazságszolgáltatást, és járja az országot, hogy fiataloknak beszéljen a drog- és az alkoholfogyasztás veszélyeiről. Mindezek mellett vállalt ismét munkát az egyébként folyamatosan munkaerő-hiánnyal küzdő mentőknél.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kóbor János: Lehet, hogy a jövő év lesz az Omega búcsúja

AC News 2021.09.28.
Az Omega frontembere szerint hatvan év után véget érhet a legendás zenekar diadalmenete. Eddigi utolsó lemezük most jelenik meg, amin még a tavaly novemberben elhunyt Benkő László az orvosai tanácsai ellenére is dolgo...

Harmadik gyermekéről mesélt Dobó Ági – „Pandi az életünk része”

Pataki József 2021.09.27.
Sokan nem tudják, de egy igazi költő veszett el a hírességben. Ági most minden bátorságát összeszedte, és egy csokorba gyűjtötte eddigi verseit, hogy aztán kiadja azokat. De nem akármilyen kötetre kell sz&aac...

BREAKING! Elértük DJ Dominique-t – „Agyérgörcsöm volt”

Pataki József 2021.09.24.
DJ Dominique tegnap került kórházba, de eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is történt.

Huppsz

Poszt-feszt! – Depresszióval küzd Pumped Gabo

Pataki József 2021.09.28.
Sokan viccnek tartják, de tényleg létezik a fesztivál utáni depresszió.

Azta! Így szexizik a szakítás után Tolvai Reni

AC News 2021.09.28.
Az énekesnő egy igazán merész fotót osztott meg magáról az Instagramon.

Kajdi Csaba fiatalságának titka a közösségi oldalakban rejlik

Pataki József 2021.09.28.
A modellügynökség tulajdonosa néhány éve még értetlenül állt az Instagram működése előtt. Ma már az ilyen és ehhez hasonló új platformok használatában látja a fiatalsá...
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

AC News

Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik hétvégén a Nemzeti Vágtát

AC News 2021.09.28.
Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik a hétvégén a 14. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató k...

Megállt a tanyán élők számának csökkenése

AC News 2021.09.28.
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM)...

A magyar ingatlanárak kedvezőek európai összehasonlításban, de további áremelkedés várható

AC News 2021.09.28.
Bár az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, európai szinten, az árakat tekintve, továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A Duna House várakozásai alapján területenként...

Sziréna

Eredményes volt az ellenőrzés

AC News 2021.09.28.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság területén tartott akció ideje alatt három körözött személyt fogtak el a rendőrök.  

Harmincegy migránssal hajtott fának egy embercsempész

AC News 2021.09.28.
Menekülés közben fának hajtott autójával egy 31 migránst szállító embercsempész hétfőn este Abda külterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság a rend...

Csónakot lopott egy hamis rendszámú teherautóval     

AC News 2021.09.28.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei lopás közben érték tetten a férfit.
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Itthon

Szijjártó: A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

Pataki József 2021.09.28.
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a...

Varga Judit: Kettős mércét alkalmaz az EU Magyarországgal szemben

Pataki József 2021.09.28.
A kettős mérce soha nem látott szinten és szemrebbenés nélkül zajlik az európai intézményekben - hívta fel a figyelmet Varga Judit hétfői Facebook bejegyzésében.

Nagy István: Új alapokra helyezték a meteorológiai tevékenységet

Pataki József 2021.09.28.
Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Világ

Biden kamerák előtt vette fel a harmadik, emlékeztető oltását

Pataki József 2021.09.28.
Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban vette fel hétfőn a harmadik, koronavírus elleni emlékeztető oltását Joe Biden amerikai elnök.

Készenlétbe helyezték a brit hadsereg teherautósofőrjeit az üzemanyag-ellátás segítésére

Pataki József 2021.09.28.
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyh...

Oroszország megkezdi egy új vakcina tesztelését

Pataki József 2021.09.28.
Egy Covid-19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte hétfőn...
video1a - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Profil

Pozsgai Brigitte: Amikor éppen elegem van a startup-ból, akkor jön a forgatókönyv

AC News 2021.09.26.
Egy igazi feltörekvő polihisztorral olvashatnak interjút a következő percekben. 

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Amiről beszélnek

Kiderült, hányszor kell oltakoznunk a jövőben

AC News 2021.09.28.
A Pfizer vezetője azt is elárulta, mikor térhetünk vissza a normális életünkhöz.

Dugódíjat követlenek Budapesten

AC News 2021.09.28.
A Levegő Munkacsoport szerint 500 forintért lehetne behajtani Budapest belvárosába.

Brutális drágulás: Ennyibe kerül az üzemanyag holnaptól

AC News 2021.09.28.
Szerdától a benzin literenkénti átlagára 4, míg a gázolajé 9 forinttal nő.
video4 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között