Balázsék megint kiverték a biztosítékot – Betelt a pohár a 90’s évek sztárcsapatánál

AC News 2022.04.07. Rivalda

Balázsék megint kiverték a biztosítékot – Betelt a pohár a 90’s évek sztárcsapatánál

Fotó: Rádió1/Facebook

Sebestyén Balázsék csúnyán beleálltak az egykori népszerű fiúbandába, a ShyGys-ba.  Az énekesek is hallották milyen hosszasan és provokatívan foglalkoztak velük a reggeli rádióműsorban, és mindezt nem is hagyták szó nélkül.

poggyasz - rivalda

Az április 6-i reggeli showban Balázs és kollégái a novemberben aktuális Backstreet Boys koncert kapcsán több hazai popsztárt is elővettek az akkori érából, így a ShyGys nevű formációt is.

„Gyerekek a ShyGys-nak a Kozsó volt a managere, tehát ott rend volt és fegyelem. Ott 8-10 bulit megcsináltak egy este” –kezdte a roast-cunamit Balázs, majd a kollégák is beszálltak. Azon viccelődtek, hogy Kozsó mindent megszabott a fiúknak, még a rajongók által bedobált plüssöket sem vehették fel.

„El kellett volna olvasni az apró betűs részt, de hát JD akkor már annyi idős volt, hogy korkedvezménnyel utazott” – viccelődött Vadon Jani és Balázs, majd így folytatták:

„24 évesnek mondták a VivaTv-n, közben volt 46. JD már akkor olyan öreg volt, hogy nem orvoshoz járt, hanem régészhez” – nevettek hangosan, majd azért Jani hozzáfűzte az énekes védelmében:
„JD nézett ki a legjobban, ő volt a legférfiasabb” – mondta.
„Julien mellett nem nehéz. Julien mellett egy villanyoszlop is férfiasnak tűnt. Egy bejárati ajtó is maszkulinabb volt, mint a Julien” – vágott közbe Balázs, majd közösen meghallgatták a fiúbanda legnagyobb slágerét, ami közben mindenkire volt egy epés megjegyzésük, de nem vitatták: a ShyGyst tehetséges énekesek alkották.

Az AcNews megkereste az egykori Julien-t, azaz Gajdos Attilát, de kérdésünkre azt mondta: nem szeretne jobban belemenni a témába, mint amit Facebookján megosztott erről. Mint mondta: nem sértődött meg, inkább arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy morálisan nem jó, ha gúnyolódva nevetség tárgyává tesznek valakit.

„Nyilván a műsor szórakoztató jellegéből kifolyólag belefér a viccelődés, sőt szinte kötelező - én is nagyon szeretem a humort -, persze csak addig, amíg az nem sértő és személyeskedő. A beszélgetés alatt személy szerint engem, és Leventét (J.D.) is szóba hoztak, sőt mi több, nevetség tárgyává is tettek minket. Azt gondolom ez morálisan helytelen, hisz olyan valakiket ítélnek meg véleményükkel, akiket tulajdonképpen nem is ismernek. Nyilvánvalóan, akinek nem inge az nem veszi magára, de azért elgondolkodtató, hogy Balázs mindenhol meséli, hogy spirituális életet él, Pránanadival foglalkozik, ahogy én is, mégis láthatóan alapvető morális dolgokra nem figyel, nem érzi, talán nem is érdekli, hogy az ilyen megnyilvánulásaival megbánt, megbánthat másokat. Mivel az óra kereke mindig körbejár, és minden visszaszáll a kiindulópontjára, én tiszta szívből kívánom, hogy Balázs még azelőtt ismerje föl ezeket a hibákat, mielőtt saját életében tapasztalja meg, hogy ugyanezt teszik vele mások!” - fejtette ki véleményét Attila.

Ács Bálint, a csapat egykori Martinja megvédte kollégáit lapunknak. 
„A mai világban olyan mélyen van a morál és a humor. Sajnos manapság kötelező azon nevetni, ha mást szerencsétlennek, vagy ügyetlennek állítanak be. Nem okozott meglepetést a dolog, hiszen annak idején is borzasztó féltékenyek voltak ránk a férfiak. Bár Balázsékat nem hallgattam meg, csak Attilával beszéltem, de vannak elképzeléseim… Amikor valaki belelendül a másikon való viccelődésbe, nem látja magát kívülről és nem veszi észre, hogy milyen mélyre megy egy másik ember bántalmazásában, alázásában. Attila kiírta magából a dolgot. Aki ismeri őt, az tudja, hogy milyen tisztalelkű, kivételes ember. Vele nem lehet összeveszni, nem haragtartó. Nem értem, miért kellett beleállni, pláne nem az Isten adta hangjáért. Attila 5 szólamot bármikor felénekel neked. Miért nem erről beszélnek?” – vélekedett az énekes és hozzátette: semmilyen formában nincs ennek helye. Szerinte a számok is magukért beszélnek. Arany -és platinalemezekkel rendelkeznek, 1998. augusztus 20-i hétvégén felállították a mindenkori fellépés rekordot 28-cal, kitért arra is, hogy a Mahasz toplistáját 26 hétig vezették a Nem a Te hibád című dalukkal. Ennél tovább csak Zámbó Jimmy volt képes a trónon maradni.

„Nagyon sok mindent értünk el és nem gondolom, hogy 20-25 évvel később nevetni kéne az akkori trendnek megfelelő és abba tökéletesen belesimuló alkotásokba, hiszen ilyen esetben Clark Gable bajusza is vicc tárgya tudna lenni…” –mondja Ács Bálint, aki egyébként meglepődött Balázs véleményén. Elmondása szerint annak idején ők nyugtatták a felvételek előtt, annyira izgult a Z+ kezdő műsorvezetőjeként.

„Nem érzem benne a humort. De, ha ez nekik jól esett, egészségükre” – zárta beszélgetésünket az egykori Martin.

Természetesen megkerestük Sebestyén Balázst is az esettel kapcsolatban, de nem kívánt reagálni kérdésünkre.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hihetetlen, de már nyugdíjas korba lépett Bíró Ica

Farkas Márió 2022.07.06.
A 80-as és 90-es években nem volt ember, aki ne kapta volna fel a fejét Bíró Icára. Férfiak tömegei gyűjtötték és dugdosták zsebnaptárjait, magazinokból kitépett képeit feleségeik elő...

Járai Máté: újra a helyére került minden a kis életemben

Farkas Márió 2022.07.04.
A Jászai Mari-díjas színész hazatért nyaralásából és ma reggel már az RTL Klub Reggeli című műsorában ébresztette a nézőket a tőle megszokott lendülettel.

Zimány Linda covid parával fesztiválozik

AC News 2022.07.02.
Zimány Linda péntek este tiszteletét tette a Balaton Sound VIP szekciójában. Bár körülzsongták a férfiak, mosolya nem volt az igazi. Az AcNews-nak elárulta, miért feszült be egy kicsit.

Huppsz

Dundika megtalálta a hasonmását

AC News 2022.07.05.
Dundika Instagram posztjában leplezte le ikertestvérét. Természetesen nem szó szerint, de tény, hogy megdöbbentő hasonlóság van a képen szereplő hölgy és az egykori playmate között.  

Before/After: Így néz ki Horváth Éva fiatalon és anyaként

Farkas Márió 2022.07.05.
Éva Instagramján mutatta meg jelenlegi és egykori önmagát, és bár az évek elteltek, tényleg nincs miért szégyenkeznie.

Kiss Endi kalandba bonyolódott

AC News 2022.07.05.
A rock nem futó kaland, egy életre szól, ezt tudja jól a Hooligans dobosa is. Kiss Endi hiába van túl az ötvenen, a kalandok továbbra is  vonzzák.
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

AC News

Megtalálták a második áldozatot is

AC News 2022.07.06.
A büntetés-végrehajtás 29 éves hivatásos állományú tagjának holttestét a Kis-Duna híd közelében találták meg és emelték partra a kutatást végző szakemberek.

Kedvezményt kért, majd lecsapta az autókereskedőt

AC News 2022.07.05.
Nem így képzeli el egyetlenegy autókereskedő sem a gépjármű eladásához vezető utat. Mentőt kellett hívni a kereskedőhöz.

Alaposan megbüntette a versenyhivatal a Casio termékek hazai nagykereskedőjét

AC News 2022.07.05.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszo...

Sziréna

Idős nőkre utazott az angyalföldi rabló - Videó

AC News 2022.07.06.
Idős nők nyakláncait tépte ki a gyanú szerint egy férfi, az angyalföldi rendőrök őrizetbe vették.

Szívszorító felvételek - megkezdődött a harc az utolsó csepp vízért az erdőkben

AC News 2022.07.05.
A nagyobb patakok kivételével szinte az összes kis és közepes vízfolyás kiszáradt a Bükk erdeiben, közölte a napokban a Facebook-oldalán a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület.

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, és a közlekedési szabályokra is fittyet hányt a román sofőr

AC News 2022.07.05.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.  
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

AC News 2022.07.05.
Idén tizedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) a sertéshús fogyasztását ösztönző k...

A forint történelmi mélypontra került

AC News 2022.07.05.
Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.    

A mentőből posztolt képet magáról Hoppál Péter kulturális államtitkár

AC News 2022.07.05.
Valószínűleg már túlesett a vakbélműtéten Hoppál Péter kulturális államtitkár, akit mentő vitt el a parlamentből.

Világ

Justin Bieber babázik

AC News 2022.07.05.
Feleségével közösen, egy kedves fotón mutatta meg rajongóinak csöpp unokaöccsét.  

Az EP jóváhagyta az euró horvátországi bevezetését

AC News 2022.07.05.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós parlament kedden.  ...

Kis híján 80 % az infláció Törökországban

AC News 2022.07.05.
Törökországban 24 éves rekordokat döntöget az infláció.
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Profil

A magyar hétköznapok inspirálták az india rendező készülő sorozatát

Farkas Márió 2022.07.05.
Tyagi Pallava közel tíz éve választotta ki hazánkat, akkor filmrendezést tanulni érkezett az országba. Iskolái befejezése után Angliába utazott, ám visszahúzta a szíve Magyarországra, amire ...

Ignácz Judit: Magyarországon gyerekcipőben járnak a társadalmat érintő témák

Farkas Márió 2022.06.30.
Ignácz Judit egy Tolna megyei falucskából indult, s lett mára a magyarországi cigány értelmiség egy meghatározó alakja, aki amellett, hogy társadalmi ügyekben szólal fel, Európa több ország&aa...

Bródy János dalszövegét választotta legújabb kampányához az UNICEF

AC News 2022.06.26.
Bródy-dalszövege jelenik meg az UNICEF gyerekvédelmi szervezet legújabb termékein. A jótékony célú webshop legújabb kampányának elindításában számos népszerű zenész vesz r&eac...

Amiről beszélnek

Gáspár Virág leérettségizett - így ünnepelte a családja

Farkas Márió 2022.07.05.
Nem akármilyen módon ünnepelte családja Gáspár Virágot, aki sikeres érettségit tett.

Újra Budapestre jön John Malkovich

Farkas Márió 2022.07.05.
Október 2-án zenés stand-up esttel érkezik Budapestre, pontosabban az Erkel Színházba az amerikai színész.

Emlékszik még VV Nócira? Már 17 éves a fia az egykori reality sztárnak

AC News 2022.07.05.
A Való Világ első évadában még csak szereplőként, a másodikban már műsorvezetőként vált a tévénézők kedvencévé Cifra Noémi. A cserfes, rövid hajú szőkeség ezut&aac...
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro