DJ Dominique boldog, de aggódik is - "A járvány miatt láthattam a kislányom első mosolyát!"

Soltész Mónika 2020.11.20. Rivalda

DJ Dominique boldog, de aggódik is - "A járvány miatt láthattam a kislányom első mosolyát!"

Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique kislánya már lassan fél éves. A büszke édesapa kiveszi Lilien gondozásából maximálisan a részét. Mint mondja, ezt nem tehette volna meg a világjárvány előtt, amikor megállás nélkül dolgozott. Így most a legnagyobb pillanatokban is gyermekével lehet, láthatta az első mosolyát is. Azonban a boldogsága nem lehet töretlen, a szomorú események miatt. Jelenleg Balázs Fecóért aggódik, akit intenzív osztályon ápolnak, és minden olyan legendáért, művészért, barátaiért, aki a veszélyeztetett korban van. Az AcNewsnak mondta el, a legendás énekes állapota az orvosai szerint stabil.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

- Az újabb korlátozások hogyan érintenek a munkád szempontjából?

- Mint minden előadónak, nekem sincsenek fellépéseim. Abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy a rádió által tudom a kapcsolatot tartani a hallgatókkal. Most fog indulni egy kétszer négy órás műsorom Fergetegparti címmel. Igyekszem majd ezzel pótolni az embereknek a hiányérzetüket, amit egy-egy koncert adhatna. A rádió él, az összes műsorom megy tovább. Az eddigiekhez képest még aktívabbá váltam a közösségi oldalaimon, és próbálom mindenkiben tartani a lelket. Hosszasan szoktam beszélgetni Korda Györggyel, Dévényi Tiborral, azzal a korosztállyal, akik veszélyeztetettek, tegnap pedig Kóbor Jánossal, abból a szomorú apropóból, hogy elhunyt Benkő László. A változást alapjában véve egész jól viselem, mert egész életemben nagy volt a pörgés, pedig azt gondoltam, hogy ezeknek a megvonása nem fog jól érinteni. Megpróbálom ezt az időszakot is a javunkra fordítani, dolgozunk folyamatosan, hogy amikor újraindul az élet, ott tudjunk lenni, és tudjuk folytatni. Rossz nézni, hogy sok barátom, kollégám már feladta. Ez egy olyan helyzet, amiből meg kell próbálni a lehető legjobban kijönni.

 

- Lassan fél éves lesz a kislányod, Lilien. Hogy vagytok?

- Talán ez az egyetlen pozitív hozadéka a koronavírus-járványnak, hogy nagyon sokat tudok lenni a családommal. Végig tudom élni velük azt, amit lehetetlen lett volna, ha nem lennének a korlátozások, és szinte megállás nélkül dolgoznék. Így ott lehettem, amikor először a hátáról megfordult a hasára, vagy láthattam az első mosolyát. Nagyon jó kislány, rengeteget alszik, és egyre érdeklődőbb. Büszke vagyok rá, hogy részt vehetek a fürdetésben, a tisztába tételében, vagy ha épp az anyukája nem tudja megetetni, én ott vagyok.

 

- Nem okoz bármilyen belső feszültséged számodra a járvány abból a szempontból, hogy te jársz dolgozni, találkozol emberekkel?

- Sokan nem hiszik el, de tényleg csak oda megyek, ahova muszáj. Pont a családom miatt most nem tartom a kapcsolatot senkivel. Betartom a szabályokat, hordok maszkot, nagyon elővigyázatos vagyok. A rádióban minket rendszeresen tesztelnek, múlt héten két negatív eredményem volt. A feleségem szerkesztőként dolgozik a rádióműsoromban, így ő is átesik a vizsgálaton. Szerencsére a rádiózást is lehet otthonról csinálni, kevés olyan része van a műsorkészítésnek, amihez a benti stúdió szükséges.

 

- Említetted, hogy tegnap beszélgettél Kóbor János Benkő László kapcsán. Barátok voltatok?

- Laci is közel állt a rádióhoz és hozzám. Az utóbbi időben több nagyszerű embertől kellett megválnunk. Szomorú, hogy egyik héten még vendégként érkezik hozzánk egy művész, nem sokkal később pedig már csak emlékezni tudunk róla. A Juventus Rádióban Lacival éveken át dolgoztam együtt. Ő a zenei-, én pedig a programigazgató voltam. Neki köszönhetjük a teljes Hungaroton zenei archívumát, máig abból a CD kínálatból dolgoznak. Nagyszerű ember volt, Omega koncerteken sokszor zenéltem a zenekar előtt, zsűriztünk együtt különböző tehetségkutatókban, és nem utolsósorban vendégként is számos alkalommal fordult meg nálam.

 

- Koós János ma lenne 83 éves. Milyen kapcsolatban álltatok?

- Jani rengetegszer volt a rádióban. Nemrégiben pont egy vele készült beszélgetést is megismételtünk. Ő is hozzánk tartozott.

 

- Téged hatalmazott fel Balázs Fecó családja, hogy tudasd a közönséggel, súlyos állapotban fekszik kórházban. Történt valami változás azóta?

- Ő is nagyon közel áll hozzám. Az utóbbi időben sokkal többet beszélgettünk, mint az elmúlt években. Rengeteg alkalommal dolgoztunk együtt, voltak olyan kezdeményezései, amiben mellé álltam. Egy focicsapatnak szurkolunk, tavaly együtt ünnepeltük a Fradi bajnoki címét. Az esküvőnkön is ő zenélt. Vannak közös terveink, amik megvalósításra várnak. Akkor mondta el nekem, hogy elkapta a koronavírust, miután a TV2 Sztárban Sztár című műsor kapcsán beszéltünk. Már nem érezte jól magát, és a kórházba is készült. Másnap, vasárnap újra hívtam, de nem hívott vissza. Hétfőn a felesége jelentkezett, mert a Fecó a lelkére kötötte, hogy hívjon engem. Akkor tudtam meg, hogy intenzív osztályra került. Igyekszem ebben a történetben nem főszereplővé válni, mert ez nem rólam szól. Imolával egy napig gondolkodtunk azon, hogy Fecó vajon minek örülne, ha csendben maradnánk, vagy pedig annak, ha a lelkek összefognának. Arra jutottunk a közös barátok közreműködésével, hogy közzétesszük, és megkérjük az embereket, hogy mindenki imádkozzon érte a maga hite szerint. Az intenzív osztályon ápolják, jelenleg is altatásban van, így egyikünk sem tud vele kommunikálni. Igyekszem mindenben támogatni a feleségét. Az orvosok szerint az a jó hír, hogy nincs hír. Állapota stabil, és ez bizakodásra ad okot. Fecó nagy küzdő, olyan, mint Rózsi. Mindkettőjüket fizikailag annyi minden érte, az egészségüket, hogy egy átlagember ezt nem tudta volna kezelni. Súlyos betegségekkel néztek szembe, de felálltak belőle. Remélem, visszatér, és újra ott fog állni a színpadon!

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT