Kis Grófo kibékült Jollyval!

AC News 2017.01.10. Rivalda

Kis Grófo kibékült Jollyval!

Kis Grófo és Jolly egy év kihagyás után újra közösen léptek színpadra a legnagyobb slágerükkel, melyet egy konfliktus miatt nem adtak elő hosszú hónapokig. Jolly elárulta a Mokkában, hogy egy angliai fellépés során csúcsosodott ki a köztük lévő probléma, amely miatt eldöntötte: többet nem áll egy színpadra Grófóval. Most felkerestük a másik felet, hogy elmondja az ő szemszögéből a történteket.

poggyasz - rivalda

Ma reggel Jolly mesélte el, hogy sikerült rendeznie a nézeteltéréseket Kis Grófóval. A bulibáró most lapunknak mesélte el, hogyan is történtek a dolgok az ő szemszögéből.

„Nem tudtam róla, hogy mi bármikor is haragban voltunk. Igaz, volt egy londoni félreértés, ami után egy ideig volt a barátságunkban tüske. Az egész onnan indult, hogy Jolly azt nyilatkozta, hogy egy fellépés során ő felhívott a színpadra, de én nem jelentem meg és cserbenhagytam. Az egy félreértés volt, mert szervezési hiba történt. Ő abban a tudatban volt, hogy a színpad mögött várom, mikor hív fel a színpadra, nekem viszont erről nem szólt senki. Emiatt sértődött meg rám, de később leültünk és megbeszéltük az egészet”- elevenítette fel emlékeit Kis Grófo.

„Az én részemről nem volt semmi harag idáig, és ezek után sem lesz. A jogdíjas balhénál, amikor Jolly nem kapta meg a megfelelő neki járó összeget az egyik közös szerzeményünk után, elmondta az Artisjus, hogy nem nekem kell intéznem a papírokat, hanem a szervező cégnek. Őt is tájékoztatták és tudomásul vette”- folytatta a Bulibáró.

„Mi nem a médián keresztül rendezzük a nézeteltéréseinket, mint sok ismert ember, hanem inkább leülünk szemtől szembe, mint két férfi, és megtárgyaljuk a dolgokat”- mondta Grófo, aki nem érti, miért ment be ma reggel Jolly a Mokkába.

„Nem tudom, hogy ma reggel hogyan került elő ez a téma a Mokkában. Nem is értem. Tudtam róla, hogy Jolly ott lesz, hiszen engem is hívtak, de én nemet mondtam a felkérésre, mert nem akarom ezt a témát feszegetni. Nem kell ezt világgá kürtölni, kibékültünk és ennyi. Természetesen fellépek Jollyval a továbbiakban, és megőrizzük a barátságunkat!”- zárta a témát a mulatós zenész.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Benkő László fia Kóbor állapotáról: Mecky egy kemény csóka!

Pataki József 2021.11.29.
Nem jó, de nem is tragikus fejleményekről számolt be lapunknak Benkő László fia, aki közeli kapcsolatban áll a kórházban kezelt zenésszel.

Papadimitriu Athina: A flitter és a lótrágya között érzem jól magam

AC News 2021.11.26.
A Farm VIP versenyzője fél évig jurtában élt, traktor vitte a színházi fellépésére és szellemgyógyászként állatok rehabilitációjával is foglalkozik.

Yvonne Dederick: Féltem, hogy megöl a volt férjem

AC News 2021.11.25.
Kegyetlen lánykori emlékei se tántorították el attól az üzletasszonyt, hogy a fegyverek iránti szenvedélyének hódoljon.

Huppsz

Készen áll a komoly kapcsolatra Hien

Pataki József 2021.11.29.
Két év után hazatért Hien. Az énekesnő hat éve Amerikában él, és az elmúlt időszakban nem is látogatott Magyarországra. Az előadó szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől az utóbbi ...

Szakításáról mesélt Schobert Lara

Pataki József 2021.11.26.
Irigylésre méltóan összetartó a Schobert család, a két idősebb gyermekük, Lara és Norbika pedig nagyon jó testvérek. A fiatalok a Palikék Világa by Manna csatornán, a Futtában című műsorban...

Ezt tartja fontosnak egy párkapcsolatban Pintácsi Viki

Pataki József 2021.11.25.
A fotósként is sikeres énekesnő bár nem szeretne részleteket megosztani a magánéletéről, ragyog a boldogságtól. Most azt is elárulta, hogy számára mi a legfontosabb egy kapcsolatban.
video5 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

AC News

Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség

AC News 2021.11.29.
Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és közé...

Szerdán zárul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány

AC News 2021.11.29.
Szerdáig maradt ideje a csaknem egymillió érintett gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását; a felmondásoknak szerda éjfé...

Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között

AC News 2021.11.29.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyál...

Sziréna

A rendőrségen ért véget a nagybevásárlás     

AC News 2021.11.29.
Közel 70.000 forint árut pakoltak a kosárba, de csak 2.000 forintot akartak fizetni azokért.  

Szexuális erőszak kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben

AC News 2021.11.29.
Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád...

Többször meglőtte barátját egy férfi Győr belvárosában

AC News 2021.11.29.
Többször meglőtte barátját gáz- és riasztófegyverrel egy férfi Győrben, egy belvárosi lakásban vasárnap este - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel a police.h...
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között

Itthon

Elhunyt 460 beteg, 27 830 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén

Pataki József 2021.11.29.
Meghalt 460, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 830 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelv...

Menczer: Brüsszel továbbra is a bevándorlás megszervezésével foglalkozik

Pataki József 2021.11.29.
Nem közeledett Brüsszel és a magyar kormány álláspontja 2015 óta a bevándorlás ügyében: Magyarország továbbra is meg akarja állítani, míg Brüsszel meg akarja szervezni a migráci&oacu...

Schanda Tamás: Közel 6900 elektromos bicikli megvásárlását támogatja a kormány

Pataki József 2021.11.29.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot - jelentette be Schanda Tamás, az Innov...

Világ

27 orosz diplomatának kellett távoznia az Egyesült Államokból

Pataki József 2021.11.29.
Újabb 27 orosz diplomatát utasítottak ki az Egyesült Államokból - közölte Anatolij Antonov orosz nagykövet a hétvégén a Szolovjov Live YouTube-csatornának nyilatkozva.

Franciaország uniós partnereivel egyeztet az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemről

Pataki József 2021.11.29.
Megkezdődött vasárnap az észak-franciaországi Calais-ban az európai szintű egyeztetés az embercsempész-hálózatok elleni küzdelem összehangolásáról a német, a holland, a belga, a francia belügymi...

Ukrajnában csaknem háromezer pedagógust függesztettek fel az állásából a védőoltás hiánya miatt

Pataki József 2021.11.29.
Az általános és középfokú oktatási intézményekben mintegy 2800 pedagógust függesztettek fel az állásából Ukrajnában, amiért nem vette fel a koronavírus elleni védőolt&aac...
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között

Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Czank Nelli: Együtt lélegzem a kitalált karaktereimmel

AC News 2021.11.06.
Évekig légiutas-kísérőként dolgozott az írónő, így számtalan helyre eljutott a világban, az ott megszerzett élményeit, tapasztalatait könyveiben is hasznosítani tudja. 2012-ben váltott pál...

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

Amiről beszélnek

Eljegyezték a világsztárt

Pataki József 2021.11.29.
Lindsey Lohan most már jegyben jár!

Hálószoba titkairól vallott Liptai Claudia

AC News 2021.11.29.
A cupiknak köszönheti a csodálatos alakját.

Tiszta vizet öntött a pohárba Árpa Attila

AC News 2021.11.29.
Azt pletykálták, miatta ért véget táncpartnere házassága.
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között