Puzsért három évre is lesittelhetik!

AC News 2017.01.16. Rivalda

Puzsért három évre is lesittelhetik!

Tovább gyűrűzik Puzsér Róbert botránya, amit még a Mulatási partyn robbantott ki. Mint kiderült, a megmozdulása miatt akár három évre is börtönbe zárhatják, ugyanis az ominózus fellépésén, több jogszabálysértést is elkövethetett, egyszerre.

poggyasz - rivalda

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, decemberben a Sláger TV rendezett egy mulatós bulit, ahol a műfaj legnagyobbjai léptek színpadra. Egy pillanatban mikrofont kapott Puzsér Róbert is, aki nyomdafestéket nem tűrő szavakat ordított, majd miután lehalkították, magából kikelve dobta a közönség közé a súlyos mikrofont. A jelenlévők szerint csak a szerencsén múlott, hogy senkinek nem lett semmi baja! Csakhogy a történet itt még nem ért véget, ugyanis tegnap tette ki a 24.hu a felvételt arról a bizonyos napról, persze úgy, hogy a balhét már kivágták.

„Ami a videóból a rendezvény szervezőinek nyomására kimaradt: miután a Pixa nevű dj váratlanul a színpadra hívott, egy mikrofont adtak a kezembe azzal a felszólítással, hogy az alávaló veretést megszakítva szóljak a zavarbaejtően csekély számú közönséghez. Rövidke beszédemben sajnálatomat fejeztem ki, amiért csupán minden huszadik rossz ízlésű proli jött el mulatozni, és annak a reménynek adtam hangot, hogy január 7-én, amikor majd „Mulat az aréna”, mindannyian együtt leszünk. Ekkor a keverőpult mögött álló köztörvényes kerítő és strici, Ufó Zsolti váratlanul lekeverte a hangom. Tehát amikor mikrofont adtak a kezembe, még „őfelsége az egyetlenegy nagy király” voltam, amikor viszont olyasmit mondtam bele abba a mikrofonba, ami egy k***kat futtató, feketeöves ízlésbűnözőnek már nem tetszett, az a mondat közepén egyszerűen megvonta tőlem a szót. Ekkor nagyot hibáztam, ezt készséggel elismerem: ahelyett, hogy az egész k****tt keverőpultot ráborítottam volna Ufó Zsoltira, ezzel véve példás elégtételt, és akadályozva meg a további kulturális szennyezést, csalódottan eldobtam a mikrofont, és elhagytam a helyszínt”- írta a kritikus az esettel kapcsolatban.

Ez persze mind szép és jó, de arról már nem szólt a fáma, hogy az ismert tömeghergelő kis magánakciójával több jogszabálysértést is elkövethetett. Lapunk felkeresett egy ügyvédet, aki elmondta, mire számíthat ezek után Puzsér Róbert. Mondani sem kell: óriási mázlija van, ha nem fogják feljelenteni.

„Először is, mivel elhajította a mikrofont, ami valószínűleg össze is tört, vagyoni kártérítést vonhat maga után. Az világos, hogy ki kell fizetnie a rongálást”- kezdte az AcNews-nak Dr. Lichy József.

„Az viszont, hogy a közönségbe hajította, már színtiszta bűnügy. Ha eltalál vele egy embert, akkor súlyos károkat okozhatott volna. Ráadásul ez szándékosnak is minősül, hiszen tudatába volt annak, hogy emberek tartózkodnak a helyszínen. Nagyon örülhet annak, ha nem jelentik fel emiatt. Olyan kirívóan közösségellenes magatartást tanúsított, mely másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltett. Ehhez még hozzájön az erőszakos magatartás is. Tehát ez az egész egy garázdasági ügy, annak is a „nyilvános rendezvényen elkövetett minősített garázdaság” fokozata. Ennek a bűncselekménynek 3 évig terjedő szabadságvesztés lehet a következménye. Ha valaki feljelenti emiatt a közönség soraiból, vagy a szervezők közül, akkor Puzsér Róbert nagy bajba kerülhet”- árulta el az ügyvéd.

Természetesen felkerestük a rendezvényt szervező Sláger TV-t is, de ott azt mondták, hogy már „lecsengettnek” tekintik ezt az ügyet, így a továbbiakban mindenféle nyilatkozattól elzárkóznak ezzel kapcsolatban. 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Így emlékeznek majd meg Babicsek Bernátról – „Nagyon nehéz múlt időben beszélni róla”

Pataki József 2022.01.27.
Nemsokára egy emlékestet fognak tartani a nemrégiben elhunyt Babicsek Bernát tiszteletére, és ezzel együtt megalapítják az ő nevét fémjelző díjat is. Lapunknak az eseményen fellépő színés...

Betegen tölti születésnapját Hámori Ildikó

Pataki József 2022.01.26.
Ma töltötte be 75. születésnapját a színésznő, ám mint megtudtuk; nem tölti valami vidáman.

Túl szaftos volt Száraz Dénes egy jelenetben – Ki is vágták a filmből!

Pataki József 2022.01.25.
Nemrég bemutatták a Kék Róka című magyar filmet. A produkcióból azonban ki kellett vágni egy bizonyos jelenetet.

Huppsz

Sáfrány Emese: Elismerem, a szülővé válás a világ leggyönyörűbb és legnehezebb dolga

AC News 2022.01.27.
Sáfrány Emese elmondta, szerinte miért mennek tönkre a házasságok. A légtornász hangot adott véleményének, és egy igen komoly téma boncolgatásába kezdett.  

Détár Enikő Babicsek Bernáthoz: Tudd odaát, hogy sokkal többen szeretünk, mint talán gondolod

AC News 2022.01.26.
Babicsek Bernát Emlékestet rendez a Turay Ida Színház február 6-án. Détár Enikő szívbemarkoló gondolatokat fogalmazott meg a tragikusan elhunyt fiatal művészbarátjáról.

Szívbemarkoló üzenettel búcsúzik barátja Csollány Szilvesztertől – „Annyi mindent szeretnék még mondani neked!”

AC News 2022.01.25.
Csollány Szilvesztertől szívbemarkoló sorokkal búcsúztak az exatlonos barátai is. Mórádi Zsolt profi kick-boxos egy hosszú üzenetben emlékezett meg Szilveszterről.
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
min-mano

AC News

Egyre több az új védjegy

AC News 2022.01.28.
Az elmúlt évben 4192 védjegybejelentés érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH). Az elmúlt 10 évben csak 2012-ben érkezett be több (4599) védjegyoltalmi kérelem a hivatalhoz - közölte pé...

Új típusú, felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen

AC News 2022.01.27.
Elsősorban a gyermekkori törések kezelésében alkalmazható új, magnézium-kalcium alapú felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a baranyai felsőokt...

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

AC News 2022.01.27.
Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson - olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.     

Sziréna

Késsel támadt a munkába igyekvő nőre egy férfi

AC News 2022.01.27.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki 2021 augusztusában tőrkéssel t&aacu...

Puszival köszönt el a rabló - Videóval

AC News 2022.01.27.
Egy 34 éves férfi pár hónappal ezelőtt, a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában, fenyegetően pénzt követelt egy fiatal férfitől, miközben ismerősi viszonyt színlelt vele, a végén pedig ú...

Több százmillió forintnyi drogot találtak Szurdokpüspökiben két dílernél

AC News 2022.01.27.
Több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Szurdokpüspökiben egy 52 éves férfi és 19 éves tár...
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

Itthon

19 213 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 64 beteg

Pataki József 2022.01.27.
Magyarországon a beoltottak száma 6 347 426, közülük 6 085 866-an már a második, 3 573 570-en pedig a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 19 213 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete &oacut...

Bakondi: A kormány foglalkozik azzal, hogyan alakítsa át a határőrizetet

Pataki József 2022.01.27.
Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csator...

Palkovics: A NATO Magyarországra telepítheti védelmi innovációs programjának több elemét

Pataki József 2022.01.27.
Jó esély van arra, hogy a NATO Magyarországra telepítse DIANA védelmi innovációs programjának több elemét, a végső döntések legkésőbb a nyárig megszülethetnek - mondta az innováci&oacut...

Világ

Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben

Pataki József 2022.01.27.
Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben - jelentette a túlélők izraeli szervezete csütörtökön, a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Peking az Ukrajnával kapcsolatos orosz aggályok orvoslását sürgette Washingtonnál

Pataki József 2022.01.27.
Oroszország Ukrajnával kapcsolatos "jogos aggályainak" orvoslását sürgette Vang Ji kínai külügyminiszter, aki csütörtökön telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.

Megszűnt a korlátozások zöme Angliában

Pataki József 2022.01.27.
Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülöní...
Video4a - Kategóriák között
min-mano
video5 - Kategoriak között

Profil

Kővári Erika: Hiszek abban, hogy amit adsz, azt kapod vissza

Pataki József 2022.01.22.
A pénzügyi tanácsadó már nagy múltat tudhat maga mögött. Feladatának tekinti, hogy mindenkinek személyre szabott ajánlatokat rakjon össze és csakis az ügyfelei érdekét képviselje mindentől f...

Benedekffy Katalin: Különleges volt megtapasztalni, milyen, ha az ember nem primadonnaként létezik

AC News 2022.01.15.
A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Benedekffy Katalin énekművész, aki hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt nagy sikereket ért el a vírus előtt, soká...

Mann-Schőner Gizella: Gyűlölet nélkül éltem

AC News 2022.01.05.
A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

Amiről beszélnek

A Dal 2022 - Mező Misi nem merne fogadni a győztesre

AC News 2022.01.28.
Mező Misi, A Dal 2022 zsűritagja nem merne fogadni a közmédia szombaton induló dalválasztójának majdani győztesére, de szerinte lehet érezni, mely produkciók ígérkeznek a legerősebbnek.     

Vitányi Judit az esküvőjére készül

AC News 2022.01.27.
Vitányi Judit már a ruháját is felpróbálta és most azt is elmesélte, milyen elképzeléseik vannak a nagy nappal kapcsolatban.

Ennyit ajánlottak egy éjszakáért Agárdi Szilvinek

Pataki József 2022.01.27.
Az énekesnőnek pénzt ajánlottak fel szexért cserébe.
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro