Straub Dezső és Böröndi Tamás is elkapta a koronavírust

AC News 2020.11.12. Rivalda

Straub Dezső és Böröndi Tamás is elkapta a koronavírust

A Vidám Színpad kiváló művészei is elkapták a koronavírust. Az AcNewsnak Straub Dezső elárulta, már jobban van, még egy kontrollvizsgálatra van szüksége ennek megerősítésére, azonban Böröndi Tamás információink szerint súlyosabb állapotban van.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

Március óta több színház művészei és dolgozói között jelent már meg a koronavírus. A lapunkhoz eljutott információk szerint most a Vidám Színpad igazgatója és művészeti vezetője küzd a COVID19-el szemben. Az AcNews telefonon érdeklődött Staub Dezsőtől állapotával kapcsolatban.

„Köszönöm szépen, jól vagyok, még egy kontrollvizsgálat vár rám, annak eredményétől függően tudom megmondani, hogy meg van-e még vagy sem ez a fránya vírus. Most tartok a tizedik napnál” – fogalmazott szűkszavúan a Vidám Színpad művészeti vezetője.

Lapunk információi szerint azonban Böröndi Tamás művész úr sincs jól. Kerestük a színház sajtófőnökét, akitől azt a választ kaptuk, nem adhat senki egészségi állapotával kapcsolatban felvilágosítást. A színészek maguk döntik el, hogy kívánják-e erről a nyilvánosságot tájékoztatni vagy sem. A színházigazgató feleségét, Götz Annát is megpróbáltuk utolérni, azonban a művésznő kedvesen, hangjában szomorúságot érezve elzárkózott mindennemű nyilatkozattól.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT