A beoltottak maszk nélkül is találkozhatnak beltéren az Egyesült Államokban

Pataki József 2021.03.09. Világ

A beoltottak maszk nélkül is találkozhatnak beltéren az Egyesült Államokban

Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges oltásukat a koronavírus ellen - jelentette be hétfőn Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.

"Ha ön és egy barátja vagy családtagja egyaránt be van oltva, akkor együtt vacsorázhatnak maszk viselése és távolságtartás nélkül" - közölte Walensky. Emellett aláhúzta, hogy a "teljesen beoltott" emberek maszk nélkül is találkozhatnak azon még nem beoltott ismerőseikkel, akik alacsony kockázati kategóriába tartoznak.

A járványügyi központ iránymutatása szerint az emberek két héttel az utolsó adag vakcina beadása után tekinthetők "teljesen beoltottnak". Ez a Moderna és a Pfizer-BioNTech oltásának esetében a második adagot jelenti. A Johnson & Johnson nemrégiben engedélyezett egydózisú vakcinája esetében pedig két héttel az egyetlen oltás beadását követően alakul ki a védettség.

Leszögezték: továbbra is kerülni kell a nem feltétlenül szükséges utazásokat, és közterületen a maszk viselése is kötelező marad mindenki számára.

Walensky elmondta, hogy amíg a koronavírusos esetek száma magas, addig nem javasolják az utazást. "Szeretnénk lehetővé tenni a már beoltott nagyszülők számára, hogy meglátogassák egészséges gyerekeiket és unokáikat, de az utazással kapcsolatos iránymutatásunk egyelőre nem változott" - fogalmazott.

Eddig az amerikai lakosság nagyjából 9 százaléka kapta meg minden szükséges oltását. Ez a szám folyamatosan nő, ugyanis az Egyesült Államokban naponta körülbelül 2 millió vakcinát adnak be. A CDC adatai szerint több mint 60 millió ember kapott legalább egy adag vakcinát, s több mint 31 millió embert teljes mértékben beoltottak. Joe Biden amerikai elnök korábban azt mondta, hogy május végéig elegendő oltás lesz mindenki számára az országban.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint az elmúlt 24 órában 40 340 új esetet jelentettek az Egyesült Államokban, a világjárvány kezdete óta pedig több mint 29 millióan kapták el a betegséget az országban. Egy nap alatt 669 halálesetet jelentettek, a halálos áldozatok száma pedig mára meghaladja az 525 ezret. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Könnyek között köszöntötte Bochkor a születésnapos Boros Lajost - "Úgy érzem, hogy tünetmentes vagyok"

Pataki József 2021.04.12.
Határtalan a szeretet Boros Lajos születésnapján, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy rengetegen felköszöntötték, köztük szerettei, barátai, és egykori állandó társa, Bochkor Gábor is. A 74 &ea...

Megnyílt az ország! – Ide vezetett a sztárok első útja

Pataki József 2021.04.09.
Hosszú idő után újra kinyithattak a boltok, szolgáltató helyek és egy emberként lélegzett fel az egész ország. Lapunk most arra volt kíváncsi, hogy vajon az első napokban, merre vették az irányt ismer...

Kökény Attila: Ha elfogy a pénz, bármilyen munkát elvállalok

Kiss Nóra 2021.04.08.
Kökény Attila a lazításoknak köszönhetően nyáron tudott némi bevételre szert tenni, a családjával most ezt a pénzt élik fel lassan. Az énekes igyekezett más munka felé is nézni, de nem t...

Huppsz

Kulcsár Edina: Azt sem tudom, hogy melyik kezembe harapjak!

AC News 2021.04.12.
A szépségszalon- tulajdonos inkább örül a nyitásnak, de megosztotta arra vonatkozó aggodalmát is, hogy óhatatlanul ott van a gondolat, hogy az emberek megfertőzhetik egymást.

Befejeződött a Barátok közt forgatása - Kiürült a Mátyás király tér

AC News 2021.04.12.
Közel 23 év után befejeződtek a csatorna egyik meghatározó napi sorozatának forgatásai, kiürült a Mátyás király tér. Köszönjük, mára ennyi! – olvasható minden napi forgat&oac...

Ábel Anita felgyógyult a koronavírusból! – „Biztosan tudom, elfelejteni nem fogom”

Kiss Nóra 2021.04.11.
Ábel Anitának 17 nap után negatív lett a koronavírus tesztje, így hétfőn már újra visszaállhat dolgozni. A műsorvezető szerencsésnek érzi magát, de benne is nyomott hagyott a betegség.
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

AC News

2030-ra elektromos buszok közlekedhetnek Magyarországon

AC News 2021.04.12.
Hatalmas változás történhet a közlekedésben, hiszen a kormány „Zöld Busz Programjának” köszönhetően 10 éven belül egy környezettudatosabb országban élhetünk.

Az irodalmat terjesszük, ne a vírust! – Ilyen szép versidézetes maszkokat aligha láttál!

AC News 2021.04.12.
Nagyon kreatív ötlettel állt elő egy hazai pecséttervező, aki most irodalmi maszkok gyártásába kezdett. Április 11-én volt a magyar költészet napja, az AcNews ennek apropójából kereste fel Török...

A PSZ köszönetét fejezi ki az oktatási dolgozók oltásában közreműködőknek

AC News 2021.04.12.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) köszönetét fejezi ki az oktatási dolgozók oltásában közreműködő egészségügyi dolgozóknak és honvédségi alkalmazottaknak.  

Sziréna

Magatehetetlen élettársára gyújtotta a házat egy nő

AC News 2021.04.12.
A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete, valamint közveszélyokozás bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2020. július 5-&eacu...

Lakat alatt a prostituáltak réme   

AC News 2021.04.12.
Az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak egy külföldi férfit, hogy hat prostituáltat támadott meg Budapesten.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel Budapesten

AC News 2021.04.12.
Több mint 25 millió forint forint kárt okozó illegális budapesti cigarettagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).    
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Itthon

Palkovics: Összefogással megelőzhetők a klímaváltozás káros következményei

Pataki József 2021.04.12.
A Kárpát-medence jövőjét jelentősen befolyásolja az éghajlatváltozás, de összefogással meg lehet előzni a káros következményeket - mondta az 1. Országos Interdiszciplináris Éghajlatvál...

Merkely: Bármelyik vakcinát adják, el kell fogadni!

Pataki József 2021.04.12.
A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János k...

Áder: A klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek

Pataki József 2021.04.12.
A klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek, mint Európa számos más régiójában - figyelmeztetett Áder János közt&aacut...

Világ

Trump: A republikánusok 2022-ben visszaszerzik a többséget a törvényhozásban

Pataki József 2021.04.12.
A republikánusok 2022-ben visszaszerzik a többséget a törvényhozásban, és 2024-ben egy republikánus fog nyerni az elnökválasztáson - mondta sajtóinformációk szerint Donald Trump volt amerikai elnök szomb...

Nyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában

Pataki József 2021.04.12.
A brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően hétfőtől minden bolt kinyithat Angliában, és vendégeket fogadhatnak azok az éttermek, amelyek meg tudják oldani a szabadtéri felszolgál&a...

Megszűnt a szükségállapot Csehországban

Pataki József 2021.04.12.
Hétfőn nulla órakor Csehországban megszűnt a koronavírus-járvány miatt tavaly október elejétől tartó szükségállapot. A járvány terjedésének enyhülése miatt ugyanis a cseh korm...
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Profil

Dr. Kőnig Róbert: Amíg a gyerekeket nem oltják be, nem lesz vége a járványnak

Kiss Nóra 2021.04.10.
Dr. Kőnig Róbert – vagy ahogy a legtöbben ismerik: Kőnig doki – gyermeksebész imádja a munkáját, a koronavírus azonban rá is plusz terheket ró, hiszen a harmadik hullám már a gyermekeket sem kíméli...

Benkovics Péter: 60 óra alatt élte át a küzdelmek teljes spektrumát

AC News 2021.04.03.
Benkovics Pétert egész életében érdekelte az emberi küzdelem miértje és hogyanja. A sportember vette a bátorságot és elindult a világ egyik legkeményebb extrém megmérettetésén, a Spar...

Schobert Norbi: Az igazságot mindig csomagolni kell!

AC News 2021.03.28.
Schobert Norbi sokszor akkor kerül a média középpontjába, amikor valami nagyon megosztó mondat hagyja el a száját, ám arról kevés szó esik, hogy bőven kiveszi a részét, ha a nehéz helyzetben l&eacut...

Amiről beszélnek

Szulák Andrea is megkapta az oltást

AC News 2021.04.12.
Az énekesnő környezetében sokan megbetegedtek, sajnos volt, akit el is veszített a vírusfertőzés következtében, így különösen boldog, hogy megkapta az orosz vakcinát.

Baranyi László: 93 évesen átesett a Covidon, most forgatókönyvet ír, és mindennap gyúr

AC News 2021.04.12.
A színész nemrég épült fel a koronavírusból, ami annyira legyengítette, hogy 12 kilót fogyott, így jelenleg hízókúrán van, mindemellett próbálja edzeni is a testét.

Oszvald Marika: Időben gondoskodtam róla, hogy ne kelljen kegyelemkenyéren élnem

AC News 2021.04.12.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő ma ünnepli a 69. születésnapját. Szerencsére nem telnek unalmasan a karantén napjai, sőt nemrég el is hagyta otthonát, hogy részt vehessen egy kiáll...
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között