Egy felmérés szerint egyre szorosabb a verseny Macron és Pécresse között

Pataki József 2022.01.13. Világ

Egy felmérés szerint egyre szorosabb a verseny Macron és Pécresse között

Egy szerdán megjelent felmérés szerint a francia elnökjelöltek közti küzdelemben csökkent Emmanuel Macron államfő előnye a többi jelölthöz képest, s a második fordulóban holtversenyen alakulna ki közte és Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje között, ha most tartanák az elnökválasztást.

Csanyi cikk

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint - amelyet a Le Figaro című lap közölt - a köztársasági elnöknek a koronavírus elleni oltást elutasítók megbélyegzéséről szóló interjúja nyomán három százalékkal visszaesett a támogatottsága. Ha most tartanák az elnökválasztást, akkor az első fordulójában a szavazatoknak csak 22,5-23 százalékára számíthatna. A felmérés szerint a második helyen - 17 százalékos támogatottsággal - holtversenyben lenne Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje és Valérie Pécresse, a Köztársaságiak elnökjelöltje. Éric Zemmour jobboldali publicista a szavazatok 13 százalékával a negyedik helyre szorult.

Az Elabe szerint a baloldali jelöltek közül egyik sem számíthat 10 százaléknál nagyobb támogatottságra.

Emmanuel Macron a második fordulóban is a korábbiaknál rosszabbul szerepelne az Elabe szerint: Valérie Pécresse-szel szemben jelenleg a szavazatok felére számíthat, míg Marine Le Pent 54,5 százalékos eredménnyel tudná legyőzni, amely 2,5 százalékkal kevesebb, mint az előző mérés idején. Amennyiben Zemmour lenne a kihívója, Macront a szavazatok 36 százalékával választanák újra, ami négy százalékkal kevesebb, mint a múlt hónapban.

Az Elabe a köztársasági elnök népszerűségvesztését több jelenséggel is magyarázza.

Jóllehet, 2017-es megválasztása óta Emmanuel Macron szavazótábora stabil, de jelenleg közülük három százalékkal kevesebben kívánnak az urnákhoz vonulni (86 százalék), mint az előző mérés idején. A Le Parisien című napilapnak az oltást elutasítókról adott interjúja miatt pedig Macron elsősorban a 35 éven aluliak körében vesztett választókat. Ezzel párhuzamosan a három jobboldali jelölt támogatottsága stabil maradt.

"Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia" - jelentette ki egy héttel ezelőtt a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban az oltási igazolásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán. "Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba" - fogalmazott.

Az államfő pénteken megerősítette, hogy kormány a koronavírus elleni stratégiáját az oltásra építi. Emmanuel Macron szerint "ez  teljesen európai folyamat, amely azok számára szigorít, akik nem kaptak oltást".

A reprezentatív felmérés 1465 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült január 10-én és 11-én.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hegedűs D Géza: A drámai események sodrában is tanulni kellett és tanítani

Pataki József 2022.05.20.
A színészóriás úgy gondolja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem szakmailag megfellebbezhetetlen, különleges ékköve volt a magyar felsőoktatásnak. Az intzéménnyel szemben elhangzott v&aac...

Mulatós zene biznisz: mindenki szeretne profitot termelni

Farkas Márió 2022.05.19.
A lakodalmas zenészek legkedvezőbb időszaka érkezik: itt a nyár, jönnek a haknik és két év után először megkötések nélkül lehet fellépni. Előkerült egy lista, miszerint a műfaj legkeresettebb előad&o...

Reviczky Gábor megerősítette: Jöhet az új Üvegtigris

Farkas Márió 2022.05.18.
Az Üvegtigris az elmúlt 20 év popkultúrájának meghatározó mozifilmje, a mai napig idéznek belőle, emlegetik a jeleneteket. Az egyik közkedvelt szereplő, Gáspár Sándor tett egy sejtelmes kijelentést, misze...

Huppsz

Fésüs Nelly kéjbarlangban baragolt

Farkas Márió 2022.05.20.
Fésűs Nelly egy átlagosnak tűnő forgatásra indult el otthonról. Egy panzióba kellett mennie, ám egy swinger klubban találta magát. Szerencsére a humora nem hagyta cserben, csinált egy gyors szexparlang tárlatvezeté...

Trópusi dzsungelt varázsolt otthonából Tina és Emilio

Pataki József 2022.05.20.
A páros öt napon keresztül dolgozott a kerten, amelybe a legnagyobb pálmákat daruk segítségével emelték be. Két tonna pálmaföld és több mint ezer kilogramm dekorkő kellett ahhoz, hogy a kert elnyerje azt a tr&...

Vérfagyasztó módon nyitotta meg a strandszezont Tilla

Pataki József 2022.05.20.
A műsorvezető a Balaton hullámai közé vetette magát.
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

AC News

Itt a vége: éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet

AC News 2022.05.20.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélk...

Vasárnap lemossák a Petőfi hidat

AC News 2022.05.20.
Vasárnap tisztítják a Petőfi hidat, emiatt forgalomkorlátozás lesz az átkelőn - közölte az FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.  

Szülei miatt akart öngyilkos lenni a fiú - Megmentették

AC News 2022.05.20.
Szerda délután egy fiatal fiú a Margit hídról akarta levetni magát a Dunába, és csak a szerencsén múlott, hogy a rendőrök időben vissza tudták őt rántani a korlát víz felöli oldalár&...

Sziréna

Kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel Hajdú-Bihar megyében

AC News 2022.05.20.
Egy kábítószer-kereskedő bűnszervezet hét tagját fogták el a rendőrök kedden Hajdú-Bihar megyében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.   

Megölte az anyósát, balesetnek próbálta beállítani

AC News 2022.05.20.
Balesetnek próbálta meg beállítani hozzátartozója halálát egy tatabányai férfi, de nem tudott túljárni a rendőrök eszén. Most vádemelést javasolnak ellene.

Álrendőröket fogtak az igazi rendőrök

AC News 2022.05.20.
A budapesti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva károsítottak meg idős embereket. Az utolsó bűncselekmény után próbáltak elmenekülni, amikor autójukkal balesetet ...
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
min-mano

Itthon

Benkő Tibor: Nehéz, de eredményes volt az elmúlt négy év

Pataki József 2022.05.20.
Nehéz, kihívásokkal teli, de egyúttal eredményes volt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négy éve - jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön Bu...

Varga Judit: Nincs más a szemünk előtt, mint hazánk és a magyar emberek érdekeinek védelme

Pataki József 2022.05.20.
Nincs más a szemünk előtt, mint hazánk és a magyar emberek érdekeinek védelme, ez a szemlélet a Nyugat politikai elitjéből az utóbbi időben kiveszett - hangoztatta Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője, miniszte...

Nagy István: Kihívásokkal teli időszak vár a magyar mezőgazdaságra

Pataki József 2022.05.20.
A magyar mezőgazdaságra váró kihívásokra a termőföld védelmével, a mezőgazdaság versenyképességének növelésével, megfelelő beruházási támogatásokkal és az &eacu...

Világ

A NATO Reagáló Erőiből alakul Romániában NATO-harccsoport

Pataki József 2022.05.20.
A NATO romániai harccsoportját (Battle Group Forward Presence - BGFP) azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével alakítják meg május folyamán, amelyeket a Reagáló E...

Ukrajna további katonai támogatásáról és a globális élelmezésbiztonságról tárgyalt Johnson és Zelenszkij

Pataki József 2022.05.20.
Az Ukrajnának nyújtandó további brit katonai támogatásról és a globális élelmiszer-ellátási biztonságról, ezen belül az ukrán exportútvonalak megnyitásának lehetős&eacu...

Moszkva ismét európai uniós tagországok diplomatáit utasítja ki

Pataki József 2022.05.20.
Moszkva csütörtökön kiutasított öt portugál és négy szlovén diplomatát, válaszul Lisszabon és Ljubljana korábbi hasonló intézkedésére.
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Profil

Haddad Henrik: Minden annyira sorsszerűen jött össze

Farkas Márió 2022.04.30.
Haddad Henrik, azaz Ricky, az egykori fiúcsapat, a Picasso Branch énekese volt a 90’s évek végén. Az azóta eltelt időben sem tétlenkedett, beindította szólókarrierjét, született négy gyermeke és ak...

Gajdos Attila: Most a háború elől menekülteknek van szükségük a segítségre

AC News 2022.03.06.
Gajdos Attila különleges gospel csapatot alapított, akikkel mélyszegénységben élő gyermekeket támogatnak és most a háború elől menekülteknek is megpróbálnak segíteni. Mint mondja, ez a műfaj, a gosp...

Ferenczi István: Megszenvedtem a 490 kilométeres Phidippidest, de idén megint nekivágok!

AC News 2022.02.26.
A korábbi válogatott futballista, a Zalaegerszeg jelenlegi másodedzője, Ferenczi István mára az ultamaratoni futás megszállottja lett. Tavaly novemberben teljesítette az Athén-Spárta-Athén 490 km-es távot, aminek id...

Amiről beszélnek

Marsi Anikó az eljegyzéséről: legyintettem, és azt mondtam, oké

Farkas Márió 2022.05.20.
A TV2 műsorvezetője valósággal ragyog, mióta megtalálta a boldogságot Gyarmati Gábor oldalán. Még a TikTokra is regisztrált, ahol a szemfüles felhasználók egy eljegyzési gyűrűt láttak megcsillanni az ...

Rúzsa Magdinak már 16 évvel ezelőtt is fenekestül felfordult az élete

Farkas Márió 2022.05.20.
Napra pontosan tizenhat év telt el azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte meg a Megasztár harmadik szériáját. Magdi megható posztban emlékezett vissza az elmúlt évekre a közösségi oldalán.

Katalin hercegnét kézen fogta a hollywoodi színész

Pataki József 2022.05.20.
A cambridge-i hercegi pár a Top Gun: Maverick premierjére látogatott el, ahol a főszereplő, Tom Cruise végig úriemberként kísérte őket.
min-mano
video1a - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro