Katalónia elszakad, ha Madrid megakadályozza a népszavazást 

2017.05.22. Világ

Katalónia elszakad, ha Madrid megakadályozza a népszavazást 

Katalónia azonnal kinyilvánítaná elszakadását Spanyolországtól, ha a spanyol kormány megakadályozza a függetlenségről szóló népszavazás megtartását - közölte hétfőn az El País című baloldali spanyol napilap, hivatkozva egy birtokába került jogszabálytervezetre, amelynek tartalmát azonban cáfolta a katalán kormánypárt.

Cba - cikk közötti

Az El País összefoglaló cikke szerint az általuk megszerzett, titkos dokumentum rendelkezik egyebek mellett a katalán köztársaság létrehozásáról, ahol egyetlen hivatalos nyelvként a katalánt ismernék el, valamint kitér arra, hogy kik hogyan lehetnek katalán állampolgárok, mi lesz a spanyol állami vagyonnal és az állami tisztviselőkkel, illetve mely spanyol törvények maradnának hatályban.

Elfogadása esetén a törvénytervezet egyfajta ideiglenes alkotmányként működne, körülbelül két hónapig, amíg a katalán parlamentben lezajlik az új állam alkotmányozási folyamata - írta az újság, hangsúlyozva, hogy a dokumentumot Carles Viver Pi Sunyer, a spanyol alkotmánybíróság volt elnökhelyettesének irányításával dolgozták ki, és részleteit a katalán vezetés igyekezett a lehető legnagyobb titokban tartani.

Az El País szerint a tervezetben szerepel a függetlenségi népszavazás eddig nyilvánosan még nem ismertetett kérdése is: "Akarja-e, hogy Katalónia Spanyolországtól független állam legyen?".

Jordi Turull i Negere, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) katalán kormánypárt barcelonai parlamenti frakcióvezetője Twitter-üzenetben cáfolta, hogy a lap által ismertetett pontok állnának a tervezetben.

A katalán kormány azt nem titkolta, hogy már dolgozik az elszakadásról szóló törvényjavaslaton, de hangoztatta, hogy a referendum megtartásáról szeretne megállapodni a spanyol kormánnyal.

Erre hivatkozva Carles Puigdemont katalán elnök hétfő késő délután egy konferencián tart előadást Madridban Katalónia függetlenségi elképzeléseiről, amelyet egyfajta "utolsó felhívásnak" tekint a spanyol miniszterelnök felé a párbeszédre és a megegyezésre a népszavazásról.

Az elnök korábban már többször kijelentette: akkor is megtartják a referendumot, ha a madridi központi kormány nem hagyja jóvá.

Sajtóhírek szerint a népszavazás őszi időpontját még ezen a héten bejelentik.

A spanyol kormány álláspontja továbbra is az, hogy nem áll módjában tárgyalni a függetlenségi népszavazásról, mivel az ellenkezik a spanyol alkotmányban foglaltakkal. 

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök hétfőn sajtótájékoztatón szólította fel a katalán elnököt, hogy függetlenségi terveit ismertesse a spanyol parlament alsóházában a képviselők előtt.

Mint mondta, nem az ő, hanem a teljes törvényhozás felhatalmazását kell megszereznie.

Az embereknek joguk van megismerni mindkét oldal érveit, és erre való a parlament - jegyezte meg Mariano Rajoy.

A miniszterelnök a törvénytervezetet zsarolásnak minősítette, de egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy nem fog hatályba lépni.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Így emlékeznek majd meg Babicsek Bernátról – „Nagyon nehéz múlt időben beszélni róla”

Pataki József 2022.01.27.
Nemsokára egy emlékestet fognak tartani a nemrégiben elhunyt Babicsek Bernát tiszteletére, és ezzel együtt megalapítják az ő nevét fémjelző díjat is. Lapunknak az eseményen fellépő színés...

Betegen tölti születésnapját Hámori Ildikó

Pataki József 2022.01.26.
Ma töltötte be 75. születésnapját a színésznő, ám mint megtudtuk; nem tölti valami vidáman.

Túl szaftos volt Száraz Dénes egy jelenetben – Ki is vágták a filmből!

Pataki József 2022.01.25.
Nemrég bemutatták a Kék Róka című magyar filmet. A produkcióból azonban ki kellett vágni egy bizonyos jelenetet.

Huppsz

Sáfrány Emese: Elismerem, a szülővé válás a világ leggyönyörűbb és legnehezebb dolga

AC News 2022.01.27.
Sáfrány Emese elmondta, szerinte miért mennek tönkre a házasságok. A légtornász hangot adott véleményének, és egy igen komoly téma boncolgatásába kezdett.  

Détár Enikő Babicsek Bernáthoz: Tudd odaát, hogy sokkal többen szeretünk, mint talán gondolod

AC News 2022.01.26.
Babicsek Bernát Emlékestet rendez a Turay Ida Színház február 6-án. Détár Enikő szívbemarkoló gondolatokat fogalmazott meg a tragikusan elhunyt fiatal művészbarátjáról.

Szívbemarkoló üzenettel búcsúzik barátja Csollány Szilvesztertől – „Annyi mindent szeretnék még mondani neked!”

AC News 2022.01.25.
Csollány Szilvesztertől szívbemarkoló sorokkal búcsúztak az exatlonos barátai is. Mórádi Zsolt profi kick-boxos egy hosszú üzenetben emlékezett meg Szilveszterről.
video2a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

AC News

Egyre több az új védjegy

AC News 2022.01.28.
Az elmúlt évben 4192 védjegybejelentés érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH). Az elmúlt 10 évben csak 2012-ben érkezett be több (4599) védjegyoltalmi kérelem a hivatalhoz - közölte pé...

Új típusú, felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen

AC News 2022.01.27.
Elsősorban a gyermekkori törések kezelésében alkalmazható új, magnézium-kalcium alapú felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a baranyai felsőokt...

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

AC News 2022.01.27.
Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson - olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.     

Sziréna

Késsel támadt a munkába igyekvő nőre egy férfi

AC News 2022.01.27.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki 2021 augusztusában tőrkéssel t&aacu...

Puszival köszönt el a rabló - Videóval

AC News 2022.01.27.
Egy 34 éves férfi pár hónappal ezelőtt, a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában, fenyegetően pénzt követelt egy fiatal férfitől, miközben ismerősi viszonyt színlelt vele, a végén pedig ú...

Több százmillió forintnyi drogot találtak Szurdokpüspökiben két dílernél

AC News 2022.01.27.
Több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Szurdokpüspökiben egy 52 éves férfi és 19 éves tár...
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
min-mano

Itthon

19 213 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 64 beteg

Pataki József 2022.01.27.
Magyarországon a beoltottak száma 6 347 426, közülük 6 085 866-an már a második, 3 573 570-en pedig a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 19 213 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete &oacut...

Bakondi: A kormány foglalkozik azzal, hogyan alakítsa át a határőrizetet

Pataki József 2022.01.27.
Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csator...

Palkovics: A NATO Magyarországra telepítheti védelmi innovációs programjának több elemét

Pataki József 2022.01.27.
Jó esély van arra, hogy a NATO Magyarországra telepítse DIANA védelmi innovációs programjának több elemét, a végső döntések legkésőbb a nyárig megszülethetnek - mondta az innováci&oacut...

Világ

Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben

Pataki József 2022.01.27.
Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben - jelentette a túlélők izraeli szervezete csütörtökön, a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Peking az Ukrajnával kapcsolatos orosz aggályok orvoslását sürgette Washingtonnál

Pataki József 2022.01.27.
Oroszország Ukrajnával kapcsolatos "jogos aggályainak" orvoslását sürgette Vang Ji kínai külügyminiszter, aki csütörtökön telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.

Megszűnt a korlátozások zöme Angliában

Pataki József 2022.01.27.
Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülöní...
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

Profil

Kővári Erika: Hiszek abban, hogy amit adsz, azt kapod vissza

Pataki József 2022.01.22.
A pénzügyi tanácsadó már nagy múltat tudhat maga mögött. Feladatának tekinti, hogy mindenkinek személyre szabott ajánlatokat rakjon össze és csakis az ügyfelei érdekét képviselje mindentől f...

Benedekffy Katalin: Különleges volt megtapasztalni, milyen, ha az ember nem primadonnaként létezik

AC News 2022.01.15.
A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Benedekffy Katalin énekművész, aki hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt nagy sikereket ért el a vírus előtt, soká...

Mann-Schőner Gizella: Gyűlölet nélkül éltem

AC News 2022.01.05.
A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

Amiről beszélnek

Vitányi Judit az esküvőjére készül

AC News 2022.01.27.
Vitányi Judit már a ruháját is felpróbálta és most azt is elmesélte, milyen elképzeléseik vannak a nagy nappal kapcsolatban.

Ennyit ajánlottak egy éjszakáért Agárdi Szilvinek

Pataki József 2022.01.27.
Az énekesnőnek pénzt ajánlottak fel szexért cserébe.

Eljegyezték Dombovári Vandát

Pataki József 2022.01.27.
Az egykori műsorvezetőre tavaly talált rá a szerelem.
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
min-mano
Remiz uzlethaz - felugro