Szijjártó: A keresztény közösségek szörnyű veszélyben vannak a Közel-Keleten

2017.05.24. Világ

Szijjártó: A keresztény közösségek szörnyű veszélyben vannak a Közel-Keleten

A keresztény közösségek, ahogy mások is, szörnyű veszélyben vannak a Közel-Keleten az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenysége miatt, amely fel akarja számolni őket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Etnikai és Vallási Erőszak a Közel-Keleten című nemzetközi konferencián Madridban szerdán.

Cba - cikk közötti

A tárcavezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége a térségből elmenekült keresztény családok hazatérésének segítése.

Mint mondta, ez kritikus és alapvető kérdés, amelynek megvalósulásához két feltételnek kell teljesülnie: az első a biztonság és béke garantálása az ENSZ révén adminisztratív zónákban, a második pedig a lerombolt területek újjáépítése, amelyhez valódi és határozott programok kellenek, és ebben a segítségben minden országnak - akár keresztény, akár nem - részt kell vennie. "Nincs vesztegetnivaló idő" - hangsúlyozta a miniszter. 

Szijjártó Péter beszédében kiemelte: az elüldözöttek biztonságos hazatérésének lehetővé tétele mellett a nemzetközi közösség további fontos feladata, hogy a vallási közösségek ellen elkövetett bűnöket a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell kivizsgálnia és megbüntetnie. Felidézte, hogy ez ügyben sürgős felhívást intézett a magyar kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A politikus a fontos feladatok között beszélt az IÁ elleni harc fontosságáról, amely a valaha volt "legkegyetlenebb" terrorszervezet.

Megjegyezte, hogy Magyarország jelenleg 150 fős katonai kontingessel vesz részt a dzsihadisták elleni harcban, de a magyar parlament tervezi, hogy ezt 200 főre növelni 2019-ig. Az Iszlám Állam elleni harc érdekében az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy maximum 150 - váltási időszakban 300 - katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal. Az Országgyűlésnek idén áprilisban benyújtott határozati javaslat szerint a Magyar Honvédség legfeljebb 200 - váltási időszakban 400 - fős katonai kontingenst állomásoztatna Irakban, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el.

Szijjártó Péter beszámolt arról is közel-keleti keresztények támogatásáról szóló kormányzati döntésekről: Magyarország  1,9 millió euróval forinttal segíti 200 iraki keresztény család lerombolt házának újjáépítését, 470 ezer euróval kórház, 400 ezer euróval pedig keresztény iskola építését, 500 ezer eurót fordít humanitárius segítségre a szíriai antiókhiai patriarchátusban. Továbbá egy-egy millió euróval támogatják szíriai katolikus és ortodox egyházat. Emellett Magyarország 100 ösztöndíjas helyet biztosít az üldözött keresztények gyermekei számára a magyar felsőoktatásban.

A magyar külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a magyar kormány külön államtitkárságot hozott létre, hogy monitorozza a keresztény közösségek helyzetet a térségben. "Mindig felemeljük a szavunkat, amikor tudomásunkra jut, hogy van bármiféle üldözés a keresztény közösséggel ellen a térségben" - jelentette ki Szijjártó Péter.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Így emlékeznek majd meg Babicsek Bernátról – „Nagyon nehéz múlt időben beszélni róla”

Pataki József 2022.01.27.
Nemsokára egy emlékestet fognak tartani a nemrégiben elhunyt Babicsek Bernát tiszteletére, és ezzel együtt megalapítják az ő nevét fémjelző díjat is. Lapunknak az eseményen fellépő színés...

Betegen tölti születésnapját Hámori Ildikó

Pataki József 2022.01.26.
Ma töltötte be 75. születésnapját a színésznő, ám mint megtudtuk; nem tölti valami vidáman.

Túl szaftos volt Száraz Dénes egy jelenetben – Ki is vágták a filmből!

Pataki József 2022.01.25.
Nemrég bemutatták a Kék Róka című magyar filmet. A produkcióból azonban ki kellett vágni egy bizonyos jelenetet.

Huppsz

Sáfrány Emese: Elismerem, a szülővé válás a világ leggyönyörűbb és legnehezebb dolga

AC News 2022.01.27.
Sáfrány Emese elmondta, szerinte miért mennek tönkre a házasságok. A légtornász hangot adott véleményének, és egy igen komoly téma boncolgatásába kezdett.  

Détár Enikő Babicsek Bernáthoz: Tudd odaát, hogy sokkal többen szeretünk, mint talán gondolod

AC News 2022.01.26.
Babicsek Bernát Emlékestet rendez a Turay Ida Színház február 6-án. Détár Enikő szívbemarkoló gondolatokat fogalmazott meg a tragikusan elhunyt fiatal művészbarátjáról.

Szívbemarkoló üzenettel búcsúzik barátja Csollány Szilvesztertől – „Annyi mindent szeretnék még mondani neked!”

AC News 2022.01.25.
Csollány Szilvesztertől szívbemarkoló sorokkal búcsúztak az exatlonos barátai is. Mórádi Zsolt profi kick-boxos egy hosszú üzenetben emlékezett meg Szilveszterről.
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

AC News

Új típusú, felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen

AC News 2022.01.27.
Elsősorban a gyermekkori törések kezelésében alkalmazható új, magnézium-kalcium alapú felszívódó implantátumot teszteltek a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a baranyai felsőokt...

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

AC News 2022.01.27.
Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson - olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.     

Éledezik a taxis szektor

AC News 2022.01.27.
Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján....

Sziréna

Késsel támadt a munkába igyekvő nőre egy férfi

AC News 2022.01.27.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki 2021 augusztusában tőrkéssel t&aacu...

Puszival köszönt el a rabló - Videóval

AC News 2022.01.27.
Egy 34 éves férfi pár hónappal ezelőtt, a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában, fenyegetően pénzt követelt egy fiatal férfitől, miközben ismerősi viszonyt színlelt vele, a végén pedig ú...

Több százmillió forintnyi drogot találtak Szurdokpüspökiben két dílernél

AC News 2022.01.27.
Több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Szurdokpüspökiben egy 52 éves férfi és 19 éves tár...
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

19 213 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 64 beteg

Pataki József 2022.01.27.
Magyarországon a beoltottak száma 6 347 426, közülük 6 085 866-an már a második, 3 573 570-en pedig a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 19 213 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete &oacut...

Bakondi: A kormány foglalkozik azzal, hogyan alakítsa át a határőrizetet

Pataki József 2022.01.27.
Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csator...

Palkovics: A NATO Magyarországra telepítheti védelmi innovációs programjának több elemét

Pataki József 2022.01.27.
Jó esély van arra, hogy a NATO Magyarországra telepítse DIANA védelmi innovációs programjának több elemét, a végső döntések legkésőbb a nyárig megszülethetnek - mondta az innováci&oacut...

Világ

Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben

Pataki József 2022.01.27.
Naponta átlagosan 42 holokauszttúlélő hal meg Izraelben - jelentette a túlélők izraeli szervezete csütörtökön, a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Peking az Ukrajnával kapcsolatos orosz aggályok orvoslását sürgette Washingtonnál

Pataki József 2022.01.27.
Oroszország Ukrajnával kapcsolatos "jogos aggályainak" orvoslását sürgette Vang Ji kínai külügyminiszter, aki csütörtökön telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.

Megszűnt a korlátozások zöme Angliában

Pataki József 2022.01.27.
Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülöní...
video3a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
min-mano

Profil

Kővári Erika: Hiszek abban, hogy amit adsz, azt kapod vissza

Pataki József 2022.01.22.
A pénzügyi tanácsadó már nagy múltat tudhat maga mögött. Feladatának tekinti, hogy mindenkinek személyre szabott ajánlatokat rakjon össze és csakis az ügyfelei érdekét képviselje mindentől f...

Benedekffy Katalin: Különleges volt megtapasztalni, milyen, ha az ember nem primadonnaként létezik

AC News 2022.01.15.
A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Benedekffy Katalin énekművész, aki hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt nagy sikereket ért el a vírus előtt, soká...

Mann-Schőner Gizella: Gyűlölet nélkül éltem

AC News 2022.01.05.
A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

Amiről beszélnek

Vitányi Judit az esküvőjére készül

AC News 2022.01.27.
Vitányi Judit már a ruháját is felpróbálta és most azt is elmesélte, milyen elképzeléseik vannak a nagy nappal kapcsolatban.

Ennyit ajánlottak egy éjszakáért Agárdi Szilvinek

Pataki József 2022.01.27.
Az énekesnőnek pénzt ajánlottak fel szexért cserébe.

Eljegyezték Dombovári Vandát

Pataki József 2022.01.27.
Az egykori műsorvezetőre tavaly talált rá a szerelem.
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro