Órákon belül eldőlhet az orosz-ukrán háború sorsa. Ugyanis a hírhedt Wagner-csoport Jevgenyij Prigozsin vezetésével átlépte Ukrajna határát és az orosz főváros felé tart. Rosztovban már bevette a legfontosabb katonai főhadiszállást, ahol eddig Oroszország ukrajnai hadműveletét irányították.
Az egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint ez nem tűnik puccsnak, mert nem Putyin elmozdítása a cél. Akkor mégis micsoda? Na, erre a kérdésre Prigozsinon kívül senki nem tudja még a választ.
Tény, hogy a zsoldosvezér és az orosz védelmi minisztérium közötti viszály 2023. június 24-én a kora reggeli órákban nyílt katonai konfrontációvá fajult. A Prigozsin által „szabadságmenetként” jellemzett műveletben a Wagner-csoport erői legalább két helyen átkeltek a megszállt Ukrajnából Oroszországba – idézte a közleményt a privatbankar.hu.
Ebből kiderül, hogy további Wagner-egységek haladnak észak felé Vorenyezs területén keresztül, minden valószínűség szerint azzal a céllal, hogy Moszkvába jussanak. Mivel a Wagner és az orosz biztonsági erők közötti összecsapásokról érdemi hír alig érkezik, a hadsereg egyelőre – engedve a Wagnernek – kivár.
„Az elkövetkező órákban az orosz biztonsági erők, és különösen az orosz Nemzeti Gárda lojalitása kulcsfontosságú lesz a válság alakulása szempontjából. Ez az utóbbi idők legjelentősebb kihívását jelenti az orosz állam számára” – írta a brit védelmi minisztérium.