A ValóVilág reality-show korábbi győztese, Aurelio Caversaccio ma, a 31. születésnapján vonul börtönbe. Barátja, kapcsolattartója, Pumped Gabo nagyon aggódik érte.
Ma délelőtt élő, fizetős videón közvetítette utolsó szabadlábon töltött óráját Aurelio. A bajai valósághős emberrablásért és drogbirtoklásért összesen 3 év 5 hónapra kerül a rácsok mögé. Habár a harsány, magyar-svájci fiatalember saját bevallása szerint mentálisan és fizikailag is „edzette magát” a megpróbáltatásokra, egyik legjobb barátja, Pumped Gabo nagyon félti őt.
„Letört vagyok, nagyon sz@r helyzet ez, hiszen Aurelio mégiscsak a három és fél éves büntetését kezdi meg, ami borzasztóan hosszú időnek tűnik – mondta letörten az AcNews-nak Gabo, akire barátja az elzárása alatt rábízta az egyik bizniszét. – Féltem őt, mert attól tartok, hogy az első napokban azért kóstolgatni fogják az elítéltek. Viszont ismerem is annyira, hogy a jó dumájával, a fainságával fog tudni bent szerezni magának barátokat, és onnantól könnyebb lesz az élete.”
Pumped Gabo lapunknak elárulta, hogy ő lesz Aurelio egyik kapcsolattartója a börtönben, de hogy milyen gyakran beszélhetnek majd egymással, azt még nem tudja.
„A bentléte alatt, amiben csak tudom, támogatom. Sajnos biztosan lesznek nehezebb pillanatai, amikor jólesik majd neki egy-két bátorító szó. Bízom benne, hogy Aureliónak nem esik majd sem lelki, sem fizikai baja, és hiszem, hogy jó magaviselete miatt korábban szabadul majd a hűvösről” – magyarázta Gabo, aki úgy gondolja, ha ő menne börtönbe, biztos, hogy az erejével kellene kivívnia börtöntársai tiszteletét.
„Tuti, hogy egyesek belém kötnének, ezért biztos, hogy fizikailag kellene magam megvédeni, de szerencsére nem vagyok ilyen helyzetben” – zárta gondolatait az izomceleb.
Aurelio egyébként a fizetős, élő videójában próbált pozitívnak látszani, és azt közvetíteni a külvilág felé, hogy nem fél a börtöntől, csak a higiéniás körülményektől tart egy kissé.
„Gyerekek, tényleg nem vagyok megtörve, január harmadika óta nem ittam, egyszer voltam fellépni, tudatosan hízlaltam fel magam, nehogy spagetti kezekkel menjek be. Ha úgy néznék ki, mint Pumped Gabi, félmeztelenül mennék be a sittre. Matek képletekben gyenge vagyok, de itt nem tudok az lenni” – magyarázta a szülinapos a büntetése megkezdése előtt, majd hozzátéve: dolgozni is akar a börtönben, ahol megírja a könyvét és leszokik a dohányzásról.