Lettország mintegy 1,8 millió lakosából nagyjából minden negyedik orosz származású, ami nem igazán elhanyagolható. Sok orosz azonban nem lett (lett) állampolgár, hanem úgynevezett nem-állampolgári státusszal rendelkezik. Putyin most papamedveként állt melléjük.
Az ukrajnai invázió után Lettország nyelvi teszteket vezetett be a nem-állampolgárok számára, hogy teszteljék a lett nyelv mindennapi ismeretét. Őket a tartózkodási engedélyük visszavonásának veszélye is fenyegeti.
„Nem hiszem, hogy a boldogság köszönt be azoknak az otthonába, akik ilyen politikát folytatnak” – mondta Putyin a Kreml által ellenőrzött Emberi Jogi Tanács ülésén.
„Ha Lettország úgy bánik a helyi oroszokkal, mint a disznókkal, akkor előbb-utóbb maga is ugyanezzel a disznóvágással fog szembesülni” – folytatta.
Putyin megértését fejezte ki, hogy minden ország megköveteli lakosaitól, hogy alapvetően ismerjék kultúráját és nyelvét, a nem-állampolgárok státuszát azonban jogi aberrációnak tartja –írja az idnes.cz.
„Ha a lettországi oroszok nem akarnak visszatérni történelmi hazájukba, Oroszországnak helyben kell megteremtenie számukra a megfelelő feltételeket” – tette hozzá Putyin.
Miután Lettország 1991-ben visszanyerte függetlenségét, törvényt fogadott el, amely csak azoknak és leszármazottaiknak ad állampolgárságot, akik a két világháború közötti időszakban Lettországban éltek.
Ennek következtében azok közül, akik akkor vándoroltak be az országba, amikor Lettország a Szovjetunió része volt, sokan nem lettek állampolgárok. A nem-állampolgárok nem tölthetnek be közhivatalt, és sem aktív, sem passzív választójoggal nem rendelkeznek.
Az orosz ajkú lakosság elnyomása az egyik oka annak, hogy a Kreml igazolja Ukrajna elleni invázióját. Lettország, amely az Európai Unió és a NATO tagja, más balti országokkal együtt az egyik legerősebb támogatója Ukrajnának az Oroszország elleni védekezésben.