Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – tudta meg nem hivatalosan az AFP hírügynökség. Putyin Moszkvát javasolta a kétoldalú tárgyalások helyszínéül.
Az AFP értesülései szerint a javaslat Donald Trump és Putyin hétfői telefonbeszélgetésén hangzott el, amelyet a washingtoni csúcstalálkozó után tartottak. A találkozón Zelenszkij és több európai vezető is részt vett. Trump közölte, hogy előkészületeket indított a két elnök közti megbeszélésre, amelyet egy háromoldalú csúcstalálkozó követhet, immár az ő részvételével.
A hírt kedden este a Fehér Ház is megerősítette. Karoline Leavitt szóvivő szerint Putyin elfogadta a következő „békelépést”, azaz a Zelenszkijjel való találkozót. A szervezést Marco Rubio külügyminiszter, J.D. Vance alelnök és Steve Witkoff különmegbízott koordinálja Ukrajnával és Oroszországgal. Ahogy arról beszámoltunk, a tárgyalások egyik lehetséges helyszíne Budapest lehet.
Az ukrán elnök megerősítette, hogy kész a kétoldalú találkozóra Putyinnal, és számít egy Trump részvételével zajló háromoldalú csúcsra is.
Az AFP hírügynökség információi szerint Zelenszkij elutasította a moszkvai meghívást.
Jurij Usakov, Putyin tanácsadója az orosz–amerikai vezetői telefonbeszélgetést „nyílt és nagyon konstruktív” hangvételűnek nevezte. A felek támogatásukról biztosították az orosz–ukrán közvetlen tárgyalásokat, és egyeztettek a delegációk szintjének emeléséről is.
Korábban Olaszország és Törökország is felmerült lehetséges helyszínként, legutóbb pedig Svájc jelezte, hogy készen áll megszervezni a találkozót. Ignazio Cassis svájci külügyminiszter közölte: országában Putyin ideiglenes mentességet kaphatna a Nemzetközi Büntetőbíróság által 2023-ban kiadott elfogatóparancs alól, mivel Genf az ENSZ egyik európai központja – írja a PolsatNews.
Oroszország azonban nem adott egyértelmű választ. Szergej Lavrov külügyminiszter hangsúlyozta: minden magas szintű találkozót a legnagyobb gondossággal kell előkészíteni.