ACNEWS

Rá se lehet ismerni Ficora – megbocsát és figyelmeztet

Fico / Fotó: Shuttesrstock
Fico / Fotó: Shuttesrstock
A merénylet óta először jelentkezett – közösségi oldalán szólalt meg Robert Fico (Smer) miniszterelnök. Láthatóan lesoványodva.
Hirdetés
Ad image

Ha minden jól alakul július elején térhet vissza dolgozni, mondta a kormányfő. Közölte, nem tervez semmilyen jogi lépést, kártérítést sem követel a merénylőjétől, aki rálőtt a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülés után. Azt mondta, megbocsát neki. A férfit az ellenzék aktivistájának nevezte. Köszönetet mondott a mentőknek, az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, akik Besztercebányán és Nyitrabányán ellátták, és mindenkinek megköszönte a támogatást.  

Megerősítette, hogy a támadás súlyos egészségkárosodást okozott neki, több műtétre volt szüksége, sok fájdalmat és szenvedést okozott a merénylet. Hozzátette, nincs oka azt hinni, hogy egy magányos őrült támadta meg. Szerinte nyilvánvaló, hogy „a gonoszság és a politikai gyűlölet küldötte volt”, és a politikailag sikertelen, frusztrált ellenzék viselkedése kezelhetetlen méreteket öltött”.

Fico azt mondta, hiszi, hogy a fájdalom, amit átélt, valami jót fog szolgálni. „Az emberek a saját szemükkel láthatták, hogy milyen borzalmakhoz vezethet, ha valaki képtelen demokratikusan versenyezni és tiszteletben tartani a másfajta véleményt. Ami a politikát illeti, én sem vagyok angyal. Tudok kemény lenni. Az általam vezetett kormányok sem tökéletesek, és nem is voltak azok. Bizonyára sok mindent lehetett volna másképp csinálni” – ismerte el. Úgy véli, a másképp, jobban is lehet csinálni a dolgokat, és szerinte más véleményen lenni minden értelmes demokratikus verseny elemi alapja.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!