ACNEWS

Rájött a kormány, hogyan juthat gyorsan pénzhez

A Miniszterelnökség épülete Fotó: Thaler Tamás / wikimédia
A Miniszterelnökség épülete Fotó: Thaler Tamás / wikimédia
A hiányt pótolni kell, az államháztartást pedig stabilizálni.
Hirdetés
Ad image

Hatalmas kiárusításra készül a kormány: hetvennégy ingatlan eladását készítették elő. Az eladandó rekreációs ingatlanok listájára felkerült a honvédség mátraházai Honvéd Üdülője is. Korábban már volt róla szó, hogy a balatonkenesei Honvéd Üdülőt eladhatják. De július elején Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter még azt mondta, hogy nem fognak megválni az ingatlantól.

A miniszter igazat mondott. Kiderült, hogy a honvédség egy másik üdülőjétől válnak meg, ami Mátraházán van. Ezt már a Honvédelmi Minisztérium is megerősítette.

Az üdülőt egy nagyobb kormányzati intézkedéscsomag részeként adják el. A kormány célja ezzel az, hogy a működéshez közvetlenül nem szükséges ingatlanok kiárusításával stabilizálja az államháztartást. Az állami üdülők eladásáról szóló központi intézkedéscsomag „szükség szerint érintette a honvédelmi tárca vagyonkezelésében lévő egyes ingatlanokat – köztük a mátraházai rekreációs intézményt” – írja az Index.

A mátraházai üdülő kapuit szeptember 4-én zárták be. Azt egyelőre nem tudni, hol tart az ingatlan értékesítése.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!