Mini-Dubaj elbukott, de Mohamed Alabbar nem adta fel: most nem a külvárosban, hanem a főváros szívében építhet új birodalmat. Az emirátusi milliárdos, aki a Rákosrendezőre álmodott felhőkarcolókat, megvette a Belügyminisztérium ikonikus épületét a Széchenyi téren. Igen, azt, ami közvetlenül a Gresham-palota mellett feszít.

Az MNV friss szerződéslistájából derül ki, hogy a három műemlékből álló hatalmas tömb új gazdája az Eagle Hills Hungary – vagyis ugyanaz a cég, amit Alabbar a meghiúsult Rákosrendező-projekt kedvéért alapított. Úgy tűnik tehát, sikerült neki olyan „vigaszprojektet” találni, amiért érdemes volt maradnia.
A vevőnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia: 50,8 milliárd forintért kelt el a palota, amiből már előre kifizették a 12,7 milliárdos biztosítékot. A 41 ezer négyzetméteres épület négyzetméterára ugyanakkor leosztva „csak” 1,2 millió forint, ami egy mindennapos újépítésű lakás árához hasonló – nem egy állami szuperpalotáéhoz.
A szerződésben külön kikötötték, hogy a műemlék épületek értékeit meg kell őrizni, de a luxusátalakítás így is milliárdokat emészt majd fel. A Belügyminisztérium 2026 januárjáig teljesen kiköltözik. Hogy mi lesz a székházukból, egyelőre nem tudni, bár alighanem új luxusszálloda nő ki a régi Belügy falai közül. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a rákosrendezői beruházás ellenzői és a főváros huzavonája végül elvitték a show-t a külvárosból a belvárosba.










