ACNEWS

Rátámadt a halőrökre, akik ellenőrizni akarták a Sajón

Autójával majdnem elsodort két halőrt, akik ellenőrizni akarták. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a horgásszal szemben folytatott le.

Hirdetés
Ad image

Autójával majdnem elsodort két halőrt, akik ellenőrizni akarták. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a horgásszal szemben folytatott le.

 

Közúti veszélyeztetés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolc Rendőrkapitányság egy 51 éves aszalói férfival szemben.

A gyanúsított 2022. május 2-án a Sajó folyón horgászott Miskolc közelében, amikor a délután folyamán a helyi horgászegyesület halőrei ellenőrizték. Ekkor nem tártak fel szabálytalanságot, de mivel gyanú ébredt bennük, hogy valami probléma mégis lehet, ezért az este folyamán visszatértek. A két halőr, akkor ért a horgászhelyre, amikor a férfi már beült az autójába és az ellenőrök felszólítására sem szállt ki onnan, hanem gázt adott és két alkalommal is csaknem elsodorta az őt megállítani és ellenőrizni szándékozó halőröket.

A férfi elmenekült az autójával, azonban a rendőrök néhány órával később elfogták.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek – írta a police.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!