ACNEWS

Régen várt kísérőt kaphat a CSOK Plusz

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Jön az otthonfelújítási támogatás újabb verziója. A részletek még nem ismertek és a hivatalos bejelentés is várat magára.
Hirdetés
Ad image

Az otthonteremtési támogatási programot 2022 legvégén vezették ki. Az Index értesülései szerint azonban készül most ennek helyére egy újabb támogatás, bár a részletek még nem ismertek. Gulyás Gergely úgy fogalmazott a lapnak, hogy az otthonfelújítási programról egyelőre nem született döntés. „Minden létező otthonteremtést segítő programot bejelentettek már” – mondta. Ebből tehát arra lehetett következtetni, hogy mégsem veszi kezdetét a támogatási program második szakasza.

Azonban a lap iparági forrásai mást mondtak. Megerősítették, hogy a program nemhogy készülőben van, de lassan élesítik is. Bár részleteket még nem árultak el, a kormányzat azt is megerősítette, hogy valóban dolgoznak már az Otthonfelújítási Program 2.0-án. Ezt pedig hamarosan be is jelenthetik – mintegy a  a CSOK Plusz kísérőjeként.

Az ÉVOSZ legkésőbb márciusra várja a támogatás újraindítását. A szervezet arra számít, hogy minimum 150 milliárd forint keretet kaphat majd a program, ami az energetikai felújítások támogatására koncentrálna.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés