„A kardiológiai osztályon és a kardiológiai őrzőben előre nem látható módon egyidejűleg személyi feltétel hiánya miatt nem tudják biztosítani a koronária intervenciót. Valamint a súlyos állapotú, monitorizálást igénylő betegek kardiológiai őrzőben történő ellátását” – írta a Facebook oldalán Kunetz Zsombor. Szerinte ez azt jelenti, hogy a kardiológiai osztály gyakorlatilag a súlyos betegek tekintetében leáll. Azaz nem lesz infarktus ellátás, de egyéb komolyabb ellátás sem.
„Szívizominfarktus ellátás és a súlyos kardiológiai betegek ellátást egy fővárosi, megyei szintű kórház nem tudja biztosítani. Ott, ahol a munkaerő a leginkább elérhető, ez nem megy, mi lehet a helyzet vidéken?” – kérdezte Kunetz.
„Mondjuk ki: a magyar egészségügy összeomlott. Csak mivel ez nem úgy néz ki, mint amikor egy híd leszakad, még sokan nem akarják ezt tudomásul venni… egyébként az Uzsoki vezetője a kórházszövetség elnökhelyettese” – írta egy posztoló. „Nincs több ember!! A kijelölt kórházakban nem lesz több ágy, eszköz és személyzet sem. Az Uzsoki volt az egyik kórház amit kirendeltek a János Kórház II. Ker. kardiológiai betegeinek ellátására. Akkor most a saját terület mellett az Uzsoki területét és a János kh. területét is el kell látni” – tette hozzá egy másik olvasó.