Látta az idős férfi, hogy egyre több a darázs a házában, de nem gondolt semmi rosszra. Az előszoba mennyezetén lévő foltról azt hitte, csupán beázás, pedig csak a festék tartotta vissza az állatokat az áttöréstől. Kis híján az életébe került a súlyos tévedés.
„Azzal hívtak ki, hogy a darazsak ellepték a hálószobát. Eleinte csupán egyet említettek, de gyorsan kiderült, hogy három fészekről van szó. A ház két sarkán és középen is átrágták a plafont. Az egyiknél ráadásul már kívül is elkezdtek építkezni. Összesen több mint negyvenezer darazsat távolítottam el belőlük. Ilyenkor néhány napig még a hazatérő rovarok megjelennek, de aztán örökre megszűnik a probléma” – nyilatkozta a Blikknek Boros Tibor darázsirtó-méhraj befogó.
Mint mondta, többször is megcsípték a darazsak a tápiószelei bácsit, mielőtt leszakadt a mennyezet. Ő Méhészkedés közben sem öltözik védőruhába, ha pedig menteni megy, általában harminc-negyven szúrással zárja a napot. De ez már több mint tíz éve így van. Olyan nagy szükség van a munkájára, hogy naponta tíz-tizenkét helyre hívják.