Szondi Zita, az országos kórházi főigazgató helyettes szerint ez a szám 30 százalék köré tehető. Azaz több mint a negyede az időpontot foglalóknak nem jelenik meg. Azt pedig Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a kormányzat is érzékeli, hogy nem teljesen zökkenőmentes Magyarországon a járóbetegirányítási rendszer működése. Ennek oka, hogy még mindig sok szakrendelő nem ajánl fel szabadon foglalható időpontokat.
Pál Miklós, a szövetség elnökségi tagja a fentiekre megoldásként azt javasolta, hogy 1000 forintos foglalási díjat kéne bevezetni. Ha pedig megjelenik a beteg a viziten, akkor visszakapná az összeget. Ha nem, akkor pedig bukta azt. Az államtitkár szerint a javaslat jobban kezelhető, mint a vizitdíj és megígérte, hogy megvizsgálják a lehetőséget.
Gulyás Gergely a Kormányinfó keretében a fenti ötletről elmondta, hogy nem biztos, ez a legmegfelelőbb eszköz. „Nem biztos, hogy jó eszköz az ezer forintos foglalási díj, de arról nincs szó, hogy ez valamiféle kórházi napidíj, vagy vizitdíj lenne. Abban biztos egyetértés van, hogy az nem helyes, ha valaki foglal, és nem jelenik meg egészségügyi ellátóhelyen. Azt meg kell vitatni, hogy ezt hogyan kezeljék.” – mondta Gulyás az ATV kérdésére.
Ezen felül bejelentette, hogy már nem lehet elhajtani a nem területi betegeket a szakrendelőkből. Kivéve, ha elfogyott az intézmény közfinanszírozott ellátásokra költhető kerete. Az államtitkár hozzátette, hogy a ciklus végéig már nem fog sor kerülni az önkormányzati rendelők átalakítására. Azonban erősebb felügyeletet kapnak a megyei kórházak.
Kiemelte, hogy az ellátandó betegekhez képest jóval kevesebb orvos, szakdolgozó van a szektorban. Emellett jelentős probléma még az, hogy az itt dolgozók egyre idősebbek és a foglalkoztatásukat sok szabály nehezíti. Ezen egyébként tervez változtatni a kormány Takács Péter szerint, az erről szóló salátatörvény még idén ősszel a döntéshozók elé kerülhet.
(24.hu / Népszava/ MTI)