A repülőgép az utóbbi napokban kétszer is meghibásodott, ellehetetlenítve Annalena Baerbock külügyminiszter és diplomatákból, valamint újságírókból álló nagylétszámú kísérete Ausztráliába, Új-Zélandra és a Fidzsi-szigetekre tervezett látogatását.
A lehető leghamarabb leselejtezik a német kormány sorozatosan meghibásodó repülőgépét – jelentették be kedden Berlinben. – Ugyanez a sors vár a védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatának (Flugbereitschaft) másik ugyanilyen típusú gépére is, előrehozva az idén szeptemberre, illetve 2024 végére tervezett leselejtezést.
A 23 éves gép a Lufthansa légitársaságtól került a légierő (Luftwaffe) által működtetett szolgálathoz. Több évig az első számú kormánygép volt, külön nevet is viselt, a második világháború utáni első kancellárról, Konrad Adenauerről nevezték el. Híres azonban főleg a sorozatos műszaki gondokról volt.
A legemlékezetesebb eset 2018-ban történt, amikor az akkori kancellár, Angela Merkel és pénzügyminisztere, Olaf Scholz jelenlegi kancellár elkésett a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport argentínai csúcstalálkozójáról, mert az Airbus A340-es meghibásodás visszafordult Németországba, és utasai végül különgép helyett menetrend szerinti járattal jutottak el a dél-amerikai országba.
A két Airbus 340-es mellett még 14 más típusú repülőt – Airbusokat és Bombardier-gyártmányokat – és három helikoptert is üzemeltető Flugbereitschaft leginkább a műszaki gondok miatt kínos helyzetbe kerülő politikusokról szóló hírekről ismert. A külügyminiszter meghiúsult körútjával kapcsolatban a német sajtóban közölt összeállítások szerint csak az utóbbi öt évben tizenegy hasonló eset történt.
A szolgálat szerint viszont nem teljesítenek rosszabbul, mint a polgári légitársaságok, csak éppen nagyobb sajtófigyelem irányul a meghibásodásokra, mert utasaik vezető politikusok. Kimutatásuk szerint a kormánygépek évente nagyjából 2500 utat tesznek meg, és ezek mintegy 2 százalékánál történik valamilyen fennakadás. (MTI)