A 36 éves sofőrt jogerősen 1 évre tiltották el a vezetéstől még tavaly októberben. Azonban nem tanult belőle. Másnap ismét ittasan ült a volán mögé, és balesetet is okozott.
Egy hónappal később megint részegen vezetett, de ezúttal drogot is fogyasztott, majd a III. kerületben a piros jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő másik autóval, amelynek sofőrje emiatt megsérült.
Most a II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt ellene, börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kért a részeg sofőrre. A Fővárosi Főügyészség hivatalos Youtube videóján az látható, ahogy a részeg, drogos elhagyja a baleset helyszínét, majd a rendőrök elfogják. A videó az csatornáján, az alábbi linken megtekinthető: