ACNEWS

Rettegés a holnaptól: indul az új orvosi ügyeleti rendszer

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Holnap indul Budapesten az új ügyeleti rendszer. Állítólag nem kell aggódni, nem lesznek a háziorvosoknál hátrahagyva a betegek.
Hirdetés
Ad image

„Budapest ügyeleti ellátásának legnagyobb újdonsága az egységes hívószám lesz. Vidéken már hónapok óta elérhető, és október elsejétől a fővárosban is a 1830-as diszpécserszámon érik el a páciensek az ügyeleti szolgálatot” – mondta Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos az InfoRádiónak. A telefon tárcsázása után a diszpécserek fogják eldönteni, hogy a betegeknek milyen fokú segítségre van szükségük. Előfordulhat ugyanis, hogy a helyzet nem ügyeleti, hanem mentőszolgálati ellátást kíván.

Ennek értelmében 15 ügyeleti pont lesz elérhető, ahol hétköznaponként délután 4 órától másnap reggel 8-ig lesz elérhető a szolgáltatás. Budapesten azonban két olyan pont is lesz, ami reggel 8 és délután 4 között látja el majd ezt a feladatot. Három helyen pedig gyermekeket fognak ellátni. Békássy Szabolcs egyúttal kiemelte, hogy a háziorvosok rendelkezési ideje nem függ össze az ügyeleti idővel. Ezt továbbra is az önkormányzattal megkötött szerződések szabályozzák. Azaz, ha egy háziorvos eddig tudott délután szolgáltatást biztosítani a betegek számára, ezután is megteheti.

A rendszer nagy előnye, hogy az, aki dolgozik napközben, annak mostantól kényelmesebben elérhető lesz az ügyeleti szolgáltatás.

Békássy elmondta, hogy a főszabály szerint a praxisjoggal rendelkező háziorvosoknak kötelességük részt venni az ügyeleti ellátásban Ugyanakkor az Országos Mentőszolgálat bizonyos esetekben adhat ez alól felmentést. Azonban bíznak abban, hogy az egyetemi klinikák, valamint az országos kórházi centrumok lehetőséget teremtenek majd arra, hogy a fiatalok is vállaljanak majd ügyeletet. Békássy végezetül kiemelte, hogy a sürgős, életveszéllyel járó állapot kezelése továbbra is az OMSZ hatásköre. A háziorvosoknak ez sem Budapesten, sem vidéken nem feladatuk.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!