ACNEWS

Rétvári: Folyamatosan lehet jelentkezni határvadásznak

Folyamatosan lehet jelentkezni a toborzóirodákban határvadásznak, várnak minden 18 és 55 év közöttit, aki Magyarország határának megvédésben közreműködne - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Hirdetés
Ad image

Folyamatosan lehet jelentkezni a toborzóirodákban határvadásznak, várnak minden 18 és 55 év közöttit, aki Magyarország határának megvédésben közreműködne – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Rétvári Bence közölte, a határvadászok szűkebb feladatot látnak el, mint a rendőrök, ezért a kiképzésük is rövidebb időt igényel. Az alapkövetelmények közé tartozik a nyolc általános iskolai végzettség és a meghatározott fizikai állóképesség.

Az alapvető követelményeknek megfelelő jelentkezők már a kiképzés alatt bruttó 300 ezer forintos fizetést kapnak. A sikeres vizsgázók közel 400 ezer forintot kereshetnek, a legjobb tíz százalék, akik extrémebb feladatokat végezhetnek majd, még magasabb fizetésre is számíthatnak – mondta el az államtitkár.

Megjegyezte, a határvédelemben részt vevő rendőröket folyamatosan engedik majd vissza alapfeladataik ellátására, miután a velük együtt járőröző határvadászok már rutinszerűen el tudják látni feladataikat.

A határvadászoknak szolgálati lakást is tudnak biztosítani – közölte Rétvári Bence.

Elmondta, a határvadászoknak a határvédelemmel kapcsolatban széleskörű jogosítványaik lesznek: például lesz fegyverviselési lehetőségük, igazoltathatnak majd és átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a migrációs nyomás egyre növekszik, és az embercsempészek egyre agresszívabbak. Az idei évben eddig már több mint 900 embercsempészt fogtak el – fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta: a nyár nagy feladata, hogy a 2200 fős határvadász állomány nagyobb részét feltöltsék az őszre. A 2200 emberrel hároméves szerződést kötnek majd, de az állomány létszáma 4000-re is növelhető – tette hozzá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés