A 92 éves Máthé Erzsi retteg a koronavírus miatt – „Már a második tüdőgyulladásból lábadozom”

2020.03.05. Rivalda

A 92 éves Máthé Erzsi retteg a koronavírus miatt – „Már a második tüdőgyulladásból lábadozom”

Már több éve, hogy az egykor ünnepelt díva visszavonult, nem is hiányzik neki a színpad. De Máthé Erzsi még szeretne élni, barátnőivel rendszeresen összejárnak. A Halhatatlanok Társulatának tagja most mégis bezárkózott lakásába, mert retteg az egyre jobban terjedő koronavírustól. A Nemzet Színésze az AcNewsnak elmondta: ő csak öreg, de nem buta, tisztában van vele, hogy éppen az ő korosztálya a legveszélyeztetettebb.

 

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

A 93. életévében járó Máthé Erzsi még ma is szereti a társasági életet, de most nagyon óvatos. Nem hagyja el az otthonát, és folyamatosan figyeli a híreket a koronavírusról.

„Süket vagyok ugyan, mint a nagyágyú, de az agyam az még elég rendesen működik – jelentette ki lapunknak a Nemzet Színésze. – Aggódva hallgatom a legfrissebb információkat, pontosan tudom, hogy ez a fránya vírus rám feni a fogát. A legveszélyeztetettebb korosztályba tartozom az éveim miatt, arról nem is beszélve, hogy idén már a második tüdőgyulladásból lábadozom. Éppen ezért én ki sem teszem a lábam itthonról, ahol van segítségem. És amikor jönnek a barátaim, akkor tőlük is elvárom, hogy legyenek elővigyázatosak.”

A Kossuth-díjas díva még szeretne élni, és ami még hátra van neki, azt szépen szeretné megélni.

„Rengeteget éltem, kijutott nekem minden: szerelem, szeretet, boldogság, de tragédia, csalódás és fájdalom is. Volt, hogy ünnepeltek, de voltak bukásaim is… Mégsem lehet egy rossz szavam sem, mert így kerek az életem. A rossz dolgokat, a batyukat nem viszem magammal. Nem is szabad, mert akkor nem lennék ilyen szabad… Éppen ezért nem adom magam, ami még jut nekem, az csak szép lehet. És ez a vírus minden, csak nem az!”

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT