Baukó Éva: Megtaláltam a bennem lakozó fényt – 34 évesen felfedezték a modellfotósok

Pataki József 1970.01.01. Rivalda

Baukó Éva: Megtaláltam a bennem lakozó fényt – 34 évesen felfedezték a modellfotósok

fotó: Paszternák Péter

Szinte hihetetlen, mennyire megváltozott mind külsőleg, mind pedig belsőleg Baukó Éva a villabeli szereplése óta. A botrányhősnőből lett híresség mostanában egyre többet kacérkodik a modellszakmával, ám – mint mondja – fontosabb számára a tévézés, bár erre nyáron egyre kevesebb lehetősége van.

demeter bejegyzeseknel(200x300)

„Most lesz hat hónapja, hogy megismerkedtem egy férfival. Azelőtt el voltam nyomva, kicsit depressziós is voltam, és Alekosz mellett nem tudtam kiteljesedni. De aztán jött Ő, és a szerelem által megtaláltam a bennem lakozó fényt. Ennek köszönhető az átalakulásom, a fejlődésem. Persze, a mostani kapcsolatomban is voltak hullámvölgyek, de akkor is az önmagamnak való bizonyítás erősített meg” – mesélte az AcNews-nak Éva.

„Mióta nincsenek negatív emberek a környezetemben, sokkal jobban érzem magam. Sajnos egy kicsit naiv vagyok, és ennek sokszor látom a kárát, de egyre jobban odafigyelek arra, hogy ne befolyásoljon senki” – folytatta az Édes Élet sztárja, majd kitért a mostanában egyre gyakoribb modellfotóira is.

„Gyakran megkeresnek fotósok különböző lehetőségekkel, és örömmel mondok igent. Pedig már 34 éves vagyok… Nem ilyenkor szokták felfedezni az embert, de úgy látszik, én most nézek ki a legjobban. Igazából jól is jönnek most ezek a felkérések, mert a médiában jelenleg nincs munkám, akármennyire is próbálkozom, hogy legyen végre valami. A tévézéshez értek igazán, szívesen végeznék háttérmunkát, de először vendég műsorvezetőként is kipróbálnám magam, akár a FEM3-ban, hogy meglássák bennem a lehetőséget. Sokan azt hiszik, hogy a hírességeknek könnyű megélniük, de ez egyáltalán nem így van… Igenis dolgozni akarok!” – fejtette ki lapunknak Baukó Éva.

További cikkek

Spaverin bejegyzeseknél(200x300)
demeter bejegyzeseknel(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
php bejegyzeseknel(200x300)