Botrány! Zalatnay exférje nyilvánosan alázta meg az énekesnőt!

AC News 2017.01.26. Rivalda

Botrány! Zalatnay exférje nyilvánosan alázta meg az énekesnőt!

Máris véget ért a nagy újra egymásra találás Zalatnay Sarolta és egykori férje között. Márton Csaba nyilvánosan nevezte hazugnak az énekesnőt, aki értetlenül áll a vagdalkozó sorok előtt. Cini exkluzív nyilatkozatot adott a történtekkel kapcsolatban az AcNews-nak.

poggyasz - rivalda

Lapuknak is nagy boldogsággal számolt be pár héttel ezelőtt Zalatnay Sarolta, hogy újra bejelentkezett nála volt férje, akiről hosszú ideig azt sem tudta, hogy merre jár a világban. Cini azonban megbocsájtott neki, minden múltbéli sérelmét félretette és szívesen találkozott újra az egykori nagy szerelmével. Csaba azonban pár nappal ezelőtt érdekes Facebook bejegyzéssel vetett véget a békés hangulatnak, és kihangsúlyozta: csakis haveri szinten állt újra szóba exfeleségével.

 

Zalatnay Cini lapunknak megdöbbenve kommentálta a történteket.

„Én tényleg mindent megbocsájtottam neki, és barátilag álltam hozzá. Ráadásul Csaba keresett meg bennünket. Megdöbbenve olvastam a bejegyzését, amelyre én csak annyit tudok mondani, hogy a 12 év alatt csak még rosszabb ember lett belőle. Ezzel az egésszel pedig magának árt, én nem bántottam”- nyilatkozta Cini az AcNews-nak.

Az énekesnő lánya természetesen kiáll az édesanyja mellett, és megvédi őt. Mint mondta; Csaba soha nem érdemelte meg az anyukáját. Nixi egy hosszabb blogbejegyzésben rengeteg titkot elárult édesanyja és Csaba egykori kapcsolatáról, valamint a kibékülés előzményeiről, amely mint kiderült: ráadásul egy üzleti ügy miatt indult…

„Ez a férfi valamikor szerető férj volt. És gondoskodó "fater". Így hívtam gyerekkoromban és második apaként tiszteltem. Ez a férfi valamikor boldoggá tette anyukámat és elnyerte a tiszteletem. Azért, ahogy megnevetette őt, azért ahogy velem órák hosszat gyakorolt matekot és megtanított szavalni. Tetszett, hogy mindig minden kérdésemre tudott válaszolni és hogy nála intelligensebbés felvilágosultabb férfit nem ismertem. Úgy éreztem "megeszi a világot" és erőt adott a lendülete. Jó érzés volt megint családban lenni a szüleim válása után, és sok boldog évet éltünk meg így, hárman.

Sajnos be kell látnom, hogy a múlt, a jelen és a jövő külön fogalom. Be kell, hogy lássam, hogy az az ember aki valaha volt, mára köddé vált. Sehol sem találom a valaha volt szerető ex férjet, a minden ígéretet felém felhalmozott "nevelő apát" és szó szoros értelmében vett embert.

Ez az ember főnyereményt kapott annak idején anyukámmal. Kapott egy tehetséges nőt. Kapott egy sikeres nőt. Egy gazdag nőt. Egy gyönyörű nőt. Egy embert, aki igazán szerette.

Ekkor ő fiatal férfi volt. Egy ambíciókkal teli tehetséges színész, aki jókor volt jó helyen. Egymásba szerettek, de hogy a szeretet definiálhatatlan érzés, azt ennél kifejezőbb nem is lehet:

Csabának nem volt elég jó anyukám. Nem volt elég tökéletes. Így átformálta. Az ő kérésére mellplasztikai műtétre szánta magát, mert ez volt a kérése. Az ő kérésére mindent csettintésre megvett, mert az volt a kívánsága. Az ő kérésére létrehozott és belevágott egy televíziós vállalkozásba, mert az volt a víziója. Ez a vízió, ez a kívánság és ez a kérés tönkretette anyukámat. Csaba sehol sem volt mikor anyukám daganatos betegséggel küzdött.

Csaba sehol sem volt mikor anyukám tárgyalásokról tárgyalásokra járt.

Csaba sehol sem volt mikor anyukámnak börtönbe kellett mennie.

Csaba sehol sem volt mikor nekem szükségem lett volna rá.

Csaba sehol nem volt mikor anyukám minden vagyonát elvesztette.

Csaba sehol sem volt mikor anya az utolsójából is őt segítette ő pedig azt hazudta a családjának, hogy eltartja anyukámat.

Csaba ott volt, ahol a beváltott ígéretei. SEHOL.

Soha az életben nem lesz valós indoka Csabának ahhoz, hogy egyetlen tiszteletlen szóval illesse anyukámat. Ennek a nőnek csak köszönhet. Ennek a nőnek köszönhetően kapott munkát Amerikában. Ennek a nőnek köszönhetően tudta fenntartani magát az első pár évben, mert mint egy anya a fiának, úgy kapta a pénz a megélhetésre. Ennek az embernek köszönhetően az emberek tudják kik a Márton Csaba. És igen, meg kellett változtatnia a nevét mára, mert mindig csak a Zalatnay Sarolta exe maradt volna. De nem anyukám hibája hogy nem vitte többre nála, és nem váltotta valóra álmait, mint anyukám, aki 50 évvel ezelőtt elkezdte és beváltotta sajátját. Ennek a nőnek köszönhetően Csaba egy családot kapott egy feleséget, egy lányt, barátokat, utazásokat, élményeket, boldogságot, felejthetetlen pillanatokat.

És ez az ember HÁLÁTLAN.

Ez az ember 13 év után a semmiből felbukkant anyukám életében. Ő hívta fel. Egyik nap beleszólt a telefonba hogy Márton Csaba. Ez az ember azt hitte tárt karokkal fogadják, és 13 évet várnak rá, úgy hogy annak idején egy reptérre nem volt képes kijönni a családjáért, mert épp egy pornó színésznőnek kinéző olcsó nővel múlatta idejét. Ez a férfi elvette anyukám önbecsülésének jó részét a sok bántással. Ez a férfi elvette tőlem az összes jó emléket azzal a 13 évvel mikor levegőnek éreztem magam az életében. Ezt az ember senki sem kérte semmire. Ő mondta, hogy a mindene ez a család. Hogy élete szerelme anyukám, és hogy bármi történik az életben mindig maradjunk meg egymásnak.

Ez az ember 2016 ban egy MLM rendszer miatt hívta fel anyukámat. Mert eszébe jutott a sokat érő kapcsolatrendszere, és üzletet remélt. Pénzt remélt. Megint. Ezt a nőt, aki miatta mára megbélyegzi rengeteg lap, aki nap mint nap kűzd mint mindenki más hátköznapi gondokkal az életben, ezt a nőt megint csak ki akarta használni. De a nő, anyukám, átlátott rajta. Mert már nem vakította meg szemét egy lángoló szerelem perzselő tüze.

Ennek a nőnek Csaba HÁLÁS lehet, hogy szóba állt vele, mert a magas érzelmi intelligenciája nem engedte, hogy ne tegye. Ez a nő nyitottan állt Csaba felé, mint ember. És mindenki csodálkozva nézett egymásra mikor jelentkezett. Ez a férfi napi háromszor fel tudta hívni az MLM rendszerrel kapcsolatban egy nap, a házba jött mintha itthon lenne. Beszélt velem párszor telefonon, ahol úgy tett mintha érdekelné, mi van velem,de engem egyszer sem hívott fel a telefonomon hogy megkérdezze, hogy vagyok. Engem, aki állítólag mindig a lánya maradok.

Ez a férfi csalódás nekem. Azt hittem jó ember, olyan mint amilyennek régen, gyerekként láttam.

Azt hittem azért jelentkezett, hogy így ennyi év után bocsánatot kérjen anyukámtól, tiszta vizet öntsön a pohárba, és barátként egymás élete részesei legyenek, vagy akár kedves ismerősök. De ahogy mondani szokták Andersen már rég meghalt, tündérmesék meg nincsenek.

Ez a férfi pár napja hazugnak nevezte anyukámat. És azt mondta "már szóba áll vele" Ez a férfi tiszteletlen és hálátlan. Ez a férfi remélem messziről elkerüli a közeljövőben, mert több embernek nem hagyom kihasználni anyukámat.

Ezt a férfit valaha családunkként szerettünk.

Ez a férfi valaha a családunk volt.

Valaha férfi volt.  „- írta Niki a részletes bejegyzést.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Lajcsi felesége súlyos milliókra perelheti a magyar államot

Virág Márton 2022.12.08.
„Kérjen bocsánatot a meghurcolt Galambos Boglárkától a hatóság.”

Fésűs Nelly tabutémákat döntöget: szülőszobai élményeiről beszélt

Polesz Anita 2022.12.07.
Fésűs Nelly és még két közismert édesanya kendőzetlen őszinteséggel, tabuk nélkül mesélnek a hétköznapjaikról és az életükről egy most megjelent könyvben, úgy, ahogy eddig m&e...

Kabát Peti karácsonykor is akcióban: Aki megteheti, annak kutya kötelessége segíteni

AC News 2022.12.06.
Az egykori válogatott sportoló rendszeresen jótékonykodik, ezúttal korábbi sporttársaival és zenészekkel fogott össze a nélkülöző családok megsegítéséért.

Huppsz

Gőzerővel készül képzőművészeti kiállítására Kozsó

Pataki József 2022.12.08.
Az énekes festményeit már bemutatták Párizsban, Hongkongban és Szingapúrban. 2023-ban pedig az egyik budapesti galériában is kiállításra kerülnek az alkotásai.

Komoly kijelentés: Szabó Ádám új párja az énekes mellett szeretne megöregedni

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Még nagyon friss az énekes és a modell kapcsolata, de úgy tűnik, szélsebesen haladnak előre. Legutóbbi posztja alapján Szabó Ádám új kedvese már a közös jövőt tervezgeti.

Mai cuki: Rúzsa Magdi ikrei így várták a Mikulást

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
A fotó alapján, az énekesnő 10 hónapos ikrei, Keve, Lujza és Zalán nagyon izgatottnak tűntek.   
video1a - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

AC News

Rendőrökre támadt egy férfi:Nem megyek veletek, dögöljetek meg!

Polesz Anita 2022.12.08.
Elkóborolt kislánya buktatta le a körözés alatt álló férfit, aki bekattant a hatóság látványától.

Veszélyes perecet vontak ki a forgalomból

Polesz Anita 2022.12.08.
Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet.

Ismét tarolt Django, a NAV rutinos szolgálati kutyája - Videó

Polesz Anita 2022.12.08.
A NAV munkatársai több mint kétezerötszáz doboz, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak Hegyeshalomnál. Segítségükre volt Django, a rutinos szolgálati kutya.

Sziréna

Durva fenyegetést kapott az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének családja

Polesz Anita 2022.12.08.
Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…” „… anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka.” – olvasta 2022. október 7-én ...

Megvan a végleges ítélet a várpalotai lezuhant körhinták ügyében

Polesz Anita 2022.12.08.
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a várpalotai hintabaleset két vádlottját a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.

Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos - Videó

Polesz Anita 2022.12.07.
Egy 31 éves férfi a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Egy motoros elütötte, aki a baleset miatt több mint egy évvel később az ...
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Itthon

Hornung Ágnes: nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma

Pataki József 2022.12.08.
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős álla...

Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében

Pataki József 2022.12.08.
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében.

Bakondi: idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el

Pataki József 2022.12.08.
Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális c...

Világ

Az amerikai gyerekek körében drámaian nőtt a túlzott marihuána-fogyasztáshoz kötődő orvosi esetek száma

Pataki József 2022.12.08.
Radikálisan megugrott a marihuána okozta mérgezéses esetek száma a gyerekek körében az Egyesült Államokban, eközben csökkent a mértéktelen alkoholfogyasztás  az elmúlt két évtizedben -...

Putyin: a háború elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra

Pataki József 2022.12.08.
Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése...

Fehér Ház: Ukrajna szuverén döntése, hogy a megkapott fegyvereket hol és mikor használja fel

Pataki József 2022.12.08.
Az Egyesült Államok soha nem bátorította Ukrajnát arra, hogy támadást intézzen orosz terület ellen, de a megkapott fegyverek felhasználásáról Ukrajna hoz döntést - jelentette ki a Fehér Há...
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Profil

Út a sikerig: Alkalmazottból lett Budapest legexkluzívabb klinikájának tulajdonosa

AC News 2022.12.03.
Közel 20 évvel ezelőtt még csak egy álmot dédelgetett a fiatal lány, ma már sikeres vállalkozó. Slamovits-Horváth Beáta bejárta a ranglétra minden lépcsőfokát, amerikai multiknál alapozta ...

Dr. Merkely Béla: Nem értik az emberek, miért kell egészségesen élni

Pataki József 2022.11.19.
A héten nyitották meg az ETELE Plázában a Body Worlds kiállítást, ahol feldarabolt emberi testeket, állatokat és a test más anatómiai struktúráit mutatják be plasztináció segíts&eac...

Pancsó Gergely: Gondoskodom róla, hogy póló ne maradjon szárazon

Pataki József 2022.11.05.
Az edző, már gyermekkora óta sportol minden egyes nap, így nem volt kérdés annak idején, hogy milyen irányba fog elmozdulni az élete. Azóta rengeteg versenyen mérettette meg magát, és sikert sikerre halmozott. &Eacu...

Amiről beszélnek

Johnny Depp még mindig küzd a kamuprofilokkal

Pataki József 2022.12.08.
Johnny Depp még nyáron tett közzé Facebook-oldalán egy bejegyzést, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy sajnos sokan visszaélnek a nevével. Megosztotta a valós, saját közösségi média felületein...

A válófélben lévő Peller Mariann szerint kísértésre szükség van

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
10 év házasság után válik Peller, aki a könyvbemutatóján fogalmazta meg gondolatait a házasságról és a szerelemről.  

Szorcsik Viki könnyek között árulta el elhunyt testvérének tett ígéretét

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Az egykori sorozatsztárt sorra érik a csapások. Nemrégiben agyvérzéssel szállították kórházba az édesanyját, az év elején pedig elveszítette imádott bátyját. Szorcsik ...
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
Remiz uzlethaz - felugro