Cinthya Dictator: Új párkapcsolatom van!

AC News 2017.01.04. Rivalda

Cinthya Dictator: Új párkapcsolatom van!

A napokban derült ki az, hogy Cinthya Dictator, és Varga Viktor újra egy párt alkotnak, immár harmadszorra. A fiatal művészlány, most intim részeteket árult el arról, hogyan jöttek újra össze, illetve mire számít a jövőre nézve.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

- Hogy találtatok újra egymásra?

- 5 hónapig voltunk külön Viktorral, de ő gyakorlatilag végig próbált jelen lenni az életemben. Folyamatosan üzeneteket írt nekem, és arra is volt példa, hogy ajándékot hagyott a házamnál. Persze én próbáltam az elején minden ilyesmit elutasítani… Öt év után először éreztem magam szabadnak és gondtalannak, annak ellenére, hogy egy kicsit persze hiányzott. Amikor külön voltunk is tudtam, hogy ő még mindig a párom. Később az élet úgy hozta, hogy véletlenül összetalálkoztunk egy divatbemutatón, ahol több órát együtt töltöttünk. Másodszorra pedig az utcán futottunk össze, miközben a kezemben egy őt ábrázoló agyagtotem volt. Persze egyből levágta, hogy róla mintáztam. Utána elmentünk vacsorázni, együtt aludtunk stb. Nehéz volt ezek után elválni, kicsit meg is reccsentem akkor. Azt gondoltam, hogy meg sem kellett volna ennek az egésznek történnie, és ott kellett volna hagynom a Nyugatiban, amikor összefutottunk.

- Gondolom itt Viktor még bátrabb lett és tovább udvarolt…

- Onnantól kezdve még többet üzengetett nekem telefonon. Aztán megtudtam, hogy a dalait is nekem írja mostanában. Elég felkavaró volt, majd megkaptam a mindent megváltoztató üzenetet: „A 24-e a miénk?”- küldte ő, de én nem válaszoltam rá. Erre egyszer csak meghallottam az ablakom alatt a motorja hangját, és azóta el sem váltunk egymástól.

­- Mikor mondtátok ki, hogy akkor most újra együtt vagytok?

- Még aznap. Azzal állt elő Viktor, hogy tegyük rendbe az életünket. Neki most akarnak elválni a szülei, és rájött, mennyire szüksége van az embernek egy társra.

- Boldog vagy most Cinthya?

- Az az igazság, hogy nagyon boldog vagyok vele. Tényleg ő a párom, csak ne lenne sokszor rosszfej. (nevet) Ha jól csinálnánk és megbecsülnénk egymást, nem lennének gondok.

- Kétszer szakítottatok már. Most mit fogtok másképp csinálni, hogy ez ne fordulhasson többet elő?

- Szeretném, ha nem lennének már kettőnk közt ezek a tipikus párkapcsolati játszmák, hogy sz*p*tj*k egymást. Nem lesz az, hogy mindenki a saját szabadságát védi. Én már nem akarok függetlenségi harcokat vívni. Nem akarom ezeket az ifjú ámokfutásokat. Remélem most, hogy Viktor 30 éves lesz, kicsit benő a feje lágya, és eldönti azt, hogy együtt akarjuk élni az életünket. Sokkal érettebben fogunk állni ehhez az egészhez. Az első két kapcsolatunkban keresztül mentünk azon, amin más emberekkel kellett volna keresztül menni. Olyan mintha minden kapcsolatunkban egy másik párral lettünk volna, különböző életszakaszokban. Nagyon fura. Új életünk van és elfelejtjük a régi dolgokat!

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT