Csézy: Szerintem egy nő életében az a legfontosabb, hogy édesanyává válhasson

Soltész Mónika 2019.11.12. Rivalda

Csézy: Szerintem egy nő életében az a legfontosabb, hogy édesanyává válhasson

A napokban ünnepelte Csézy a 40. születésnapját. Az énekesnő ritkán szólal meg a magánéletéről, ám az az AcNews-al kivételt tett, őszintén beszélgettünk családalapításról, munkáról, és azt is megtudtuk, hogyan érinti az idő múlása. Mint mindig, most is igen elfoglalt időszakát éli, ám munkája mellett az egyik legfontosabb számára, hogy háziasszonyként is helyt álljon.
 

cba bejegyzeseknél(200x300)

- Nemrégiben 40 éves lettél. Te hogy éled meg az idő múlását?

- Lehet az ember akárhány éves, ha nem érzi jól magát a bőrében. Én ezt nem teszem korfüggővé. Őszinte leszek, nagyon jól érzem magam a bőrömben, kerek az életem. Ha az ember pedig boldog, akkor teljesen más még a kisugárzása is. Engem egyáltalán nem viselt meg, hogy negyvenéves lettem, mindössze annyi furcsa, hogy négyessel kezdődik az éveim száma. (nevet) Jól érzem magam, és ha minden így maradna, ahogy van, picit sem bánnám. Szerintem a 30 és 50 év közötti kor egy nőnél nagyon szép, és teljesen kortalan tud lenni az ember ebben a húsz évben.

- Hogyan töltötted a születésnapodat?

- Nagyon jó sikerült, soha nem volt még ilyen születésnapi partim, és nem tudom, hogy valaha lesz-e ilyen vagy hasonló. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akiket meghívtam, hogy hozzátettek az életemhez. Az édesanyámnak, a barátaimnak, mindenkinek, aki a munkámat segíti, és nem utolsó sorban a férjemnek. Mindenki ott volt, akivel napi kapcsolatban állok és fontosak számomra. Sajnos a nagyszüleim már nem lehettek velem, akik sokat jelentettek nekem, ebben viszont érezni az idő múlását. Változik az életünk és a környezetünk egyaránt. Ilyen az élet, és ezt el kell tudni fogadni.

- Fontos számodra, hogy minden fontos eseménynél a szeretteid veled legyenek?

- Nekem a családom és a barátaim a legfontosabbak. Hajthatja az ember a sikereket, és ez fontos is, hogy megvalósítsuk önmagunkat. Viszont ha lepereg a kisfilm előttünk, látni kell a családot benne. Nálunk én vagyok az összetartó elem, a karácsonyi vacsorát nálunk tartjuk, én főzök, és igyekszem mindenki kedvében járni. Az öcsém és köztem tizenöt év van, próbálom úgy nevelni, hogy ezek az értékek neki is fontosak legyen, ahogy én is tanultam. Ha ez hiányzik, akkor nagyon egyedül tud lenni az ember.

- Általában a színpadi emberek különösen odafigyelnek a külsőre. Te mit teszel érdekében, hogy mindig jól nézz ki?

- Minden embernek fontos, hogy ezért tegyen valamit. Ahogy idősödünk, érezhető, hogy más az anyagcserénk, és amit megtehetünk huszonévesen, azt később már nem. Mozogni kell, és oda kell figyelni arra, hogy jó minőségű ételeket együnk. Nekem például van egy kiskertem, így egész nyáron a saját zöldségemet és gyümölcsömet fogyasztom, bőségesen. Nem főzök zsírosan attól függetlenül, hogy nagyon szeretem a magyar hagyományos ételeket. Nem salátán élek. Odafigyelek magamra, és próbálok minden nap örülni valaminek. Érdemes ezt megtalálni, mert minden napban van valamilyen boldogság. Mindig hajtunk, de fontos, hogy tudjunk megállni egy-egy pillanatra. Ha csak az álmainkat hajtjuk, sosem leszünk igazán elégedettek az életben.

- Nagyon elfoglalt vagy az utóbbi időben, mire készülsz?

- A december mindig nagyon húzós, beindulnak a koncertek, és igyekszem erre mindig rákészülni, hogy bírjam végig. Imádom a karácsonyi, adventi fellépéseket. Egy új klipet forgattunk, nagyon várom, hogy kész legyen, és kíváncsi vagyok az emberek véleményére. Minden bizonnyal meghökkentő lesz. (nevet) Egyébként az év többi időszaka is hasonlóan elfoglalt számomra, mert nyáron még az egyéb elfoglaltságokhoz hozzájön a kerti munka. Naponta 4-5 órát töltök ott el olyankor, és még ellátom a 11 állatunkat is. Mindig próbálok úgy sakkozni, hogy amelyik a legfontosabban igényli, hogy foglalkozzak vele, arra fektetem a nagyobb hangsúlyt. Mindemellett háziasszony vagyok, fontos, hogy a férjemnek egy fix bázisa legyen. Ő nagyon sokat megy, és próbálom úgymond kiszolgálni. Otthon mindent én intézek, legyen szó építkezésről, felújításról, vagy bármiről. Igyekszem nem terhelni, hogy tudjon pihenni és dolgozni.

- Az elmondottak alapján azt gondolom, hogy most nagyon kerek az életed, és nincs semmilyen hiányérzeted.

- Vannak dolgok, amiket még szeretnék megvalósítani. Önelégülten hangozna így negyven évesen, hogy minden szuper, és dőljünk hátra. Szeretnénk nagyon családot, gyerekeket. Szerintem egy nő életében az a legfontosabb, hogy édesanyává válhasson. Semmiképpen nem szeretném kihagyni, ha a Jóisten ezt megadja nekünk. Az éneklésben pedig még nagyon messzire el lehet menni, hiszen az egy élet munkássága. Ezért pedig minden nap tenni kell.

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)