Csomor Csilla: Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni!

Pataki József 2021.01.20. Rivalda

Csomor Csilla: Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni!

Ma ünnepli születésnapját a népszerű színésznő. Habár nem sokat jelent neki ez a nagy nap, mégis hálát ad azért, hogy eddig sosem kellett egyedül töltenie. Csilla az AcNewsnak mesélte el, hogyan fog ünnepelni, illetve mik történtek vele mostanában.

poggyasz rivalda

Csomor Csilla nem tartja túl fontosnak a születésnapját, de valamilyen módon mindig megemlékezik az eseményről. Idén például kivett pár pihenőnapot, hogy vidéken a barátaival kirándulgathasson.

„Jó pár születésnapon túl vagyok, nem tartom fontosnak őket. Voltak már nagyobb rendezvények, és ünnepeltem már meghitt környezetben is. Szerencsésnek mondhatom magam viszont azért, hogy mindig volt partnerem, hogy ez a nap rólam szóljon. De nem egyetlen napról szól az ember élete, hanem az egész évről és arról, akikre közben számíthat. Ezalatt a családomat, barátaimat, és a közeli kollégáimat értem. Még a nap fele sem telt el, de már megannyi köszöntést kaptam szinte minden lehetséges fórumon. Jelenleg pedig készülődöm, mert pár napra elutazom Somogy megyébe, a barátaimhoz, akik egy erdő közepén élnek. Ott még mindig van hó, nagyrészt kirándulni fogunk. Szeretem az aktív kikapcsolódást” – mondta az AcNewsnak a színésznő, akire már jócskán ráfért a pihenés, hiszen rengeteget dolgozott az elmúlt hónapokban.

„Szakmailag az utóbbi időkben minden jól alakult. Jelenleg az Udvari Kamaraszínház tagjaként teljesítem a kihívásokat. A járvány ugyan nagyon megkeserítette az életünket, de kis társulatként, nagyon összetartóak vagyunk. Nemsokára például az online előadásaink fognak elindulni. A tavalyi karantén alatt egy videós dokumentarista hangoskönyvet csináltunk a trianoni történésekről. Ezen kívül létrehoztunk két új bemutatót, január végén újabb darabot próbálunk és még sok mással készülünk. Fontos ez, ugyanis ha már lehet közönséget fogadni, így tudunk majd több előadáshoz is nyúlni, amit előtte párszor lepróbálunk és be tudjuk mutatni” – árulta el az AcNewsnak Csomor Csilla hatalmas energiával, majd kitért arra is, hogy egyáltalán nem fél az évek múlásától.

„Nem félek a kortól, igyekszem minden életszakaszomban megtalálni a szépséget… Évek, pasik, borospoharak, ezeket nem szabad számolni – mondta nevetve, hozzátéve; bízik abban, hogy nyáron már felszabadultan utazgathat. Erre pedig már most készül! – Remélem nyáron meleg lesz, feloldják a korlátozásokat és lehet menni utazgatni, strandolni, társaságba járni. Jó, ha most kezdünk el felkészülni erre. Napi szinten egy órát mozgok, de ez nekem nem elég. Többhöz vagyok szokva, és igénylem is. Van egy központ, ahová járok, ők nagyon profik. Egy kirakatban élő embernek amúgy is elengedhetetlen az esztétika, és ezalatt nem csak a külsőt értem, hanem a vitalitást, és teherbírást is. Ez fontos a színpadhoz.”

Persze adódik ezután a kérdés, hogy ez a fajta készülődés mennyire játszik közre az ismerkedésben…

„A 2020-as év mindenről szólt, csak erről nem. Erre most abszolút nem volt fókuszom, inkább a szeretteimre koncentráltam. Az ember persze mindig nyitott, de el kell fogadni a mostani körülményeket. És hiába vagyok nyitott az ismerkedésre, ha nincs rá lehetőség jelenleg.”

Video1
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
Poggyász - Super TV2

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Árpa Attila: Évek óta készítem magam arra, hogy az én kislányom is felnő

Kiss Nóra 2021.03.08.
Árpa Attila életét is megnehezíti a járvány miatt kialakult helyzet, de minden intézkedést szükségesnek gondol és igyekszik ebből a legjobbat kihozni. A tavaszi időszakban időseknek segített bevásároln...

Szomorú idén a Dj-k világnapja - Lotfi Begi: Nagyságrendileg több millió forinttól estem el!

AC News 2021.03.05.
Ma van a DJ-k világnapja. Az AcNews a jeles nap alkalmából három lemezlovast kérdezett arról, hogyan élik meg a járvány okozta új helyzetet.

Németh Lajos is megkapta az oltást – Már egy éve nem láthatta lányát és unokáit

Kiss Nóra 2021.03.04.
Németh Lajos és felesége tegnap délután megkapták a koronavírus elleni kínai vakcinát. Az időjós semmilyen mellékhatást nem észlelt magán. Az AcNewsnak elárulta: már több mint egy &e...

Huppsz

Így éli meg a koronavírust Pataki Zita – „Volt, hogy 11 órán át aludtam”

AC News 2021.03.08.
A műsorvezető az AcNewsnak elmondta, hogy most már szerencsére jobban van, és viszonylag enyhébbek voltak a tünetei.

Gergely Robi: Pár perce virágot is vittem egy nőnek a rendelt lángosa mellé!

Pataki József 2021.03.08.
Igazi amorózó az énekes-színész még lángos-futárkodás közben is. Gergely Robi az AcNewsnak mesélt, hogyan ünnepli a nemzetközi nőnapot.

Sebestyén Balázs visszatér régi hobbijához! – „Megszülettek a gyerekek és abbahagytam”

Kiss Nóra 2021.03.05.
A Rádió1 műsorvezetője egyre nehezebben viseli a járvány miatti bezártságot. Balázs most visszatért régi hobbijához, amivel gyermekei születése után hagyott fel.
video jobb 3
b3 jobb(400x300)
video jobb 4
video jobb 2

AC News

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

AC News 2021.03.09.
Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását Bács-Kiskun megyében is - k...

MOKK: A legtöbb közjegyzői ügyet továbbra is el lehet intézni

AC News 2021.03.09.
A szigorított védekezés időtartama alatt, március 8-tól április 5-ig a közjegyzői ügyek túlnyomó többsége elintézhető - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel....

Az átlagnál 2,5 Celsius-fokkal melegebb volt az elmúlt tél

AC News 2021.03.09.
Az átlagnál 2,5 Celsius-fokkal melegebb volt az elmúlt tél - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat. 
Legnézettebb

    Sziréna

    Prostitúciós tevékenységre kényszerítették a 17 éves lányt     

    AC News 2021.03.09.
    Egy hónap után szökött el fogvatartóitól - írja a police.hu. 

    9 éves kisfiútól rabolta el a kerékpárját

    AC News 2021.03.09.
    A Békéscsabai Járási Ügyészség rablás bűntette, 2 rendbeli lopás vétsége, garázdaság vétsége és összesen 7 rendbeli becsületsértés vétsége miatt emelt ...

    Beismerte tettét a kislángi kettős gyilkossággal gyanúsított férfi

    AC News 2021.03.09.
    Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a 26 éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n...
    Medytop Hiperiol
    video jobb 4
    b3 jobb(400x300)
    video jobb 2

    Itthon

    Ismét nagyot ugrott a fertőzöttek száma

    Pataki József 2021.03.09.
    A koronavírus ellen beoltottak száma 1 047 045 Magyarországon, és 314 485-en már a második oltást is megkapták - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

    Nagy István: A piacokon nyitva lehetnek a virágárusok

    Pataki József 2021.03.09.
    A virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldal&aa...

    Maruzsa: Bírnia kell a Krétának a rohamot

    Pataki József 2021.03.09.
    A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer...

    Világ

    A beoltottak maszk nélkül is találkozhatnak beltéren az Egyesült Államokban

    Pataki József 2021.03.09.
    Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges oltásukat...

    Matteo Salvini a magyar főkonzullal egyeztetett Milánóban

    Pataki József 2021.03.09.
    Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett, egyebek mellett a koronavírus elleni oltási kampányról és az idegenforgalom újraindításáról - közö...

    Bank of England-kormányzó: Súlyos károkat okozott a koronavírus-járvány a brit gazdaságban

    Pataki József 2021.03.09.
    Nagyon nagy károkat okozott a brit gazdaságban a koronavírus-járvány, de az oltási kampány sikere nyomán most már látszik a fény az alagút végén - mondta hétfőn a Bank of England kormányz...
    CBA - slider
    HUBA
    video jobb 3
    spaverin jobb(400x300)

    Profil

    Magyarok készítik az európai királyi paloták lobogóit

    AC News 2021.03.06.
    Különleges vállalkozást üzemeltet Papp János már a rendszerváltás óta. Zászlókat készítenek, mégpedig nem is akármilyeneket. Az általuk készített lobogókat lát...

    Dr. Tóth Frank: Fel kell vértezni az immunrendszerünket

    Pataki József 2021.02.28.
    Lapunk ezúttal a kétszeres Európa-bajnok , világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett keletnémet születésű magyar vízilabdázóval beszélgetett, aki jelenleg gyógyszer&eacu...

    Krizbai Teca: Szeretném bebizonyítani, hogy vakként is lehet valaki jó pszichológus

    Kiss Nóra 2021.02.20.
    Krizbai Tecát 2011-ben, a Csillag Születik versenyzőjeként zárta szívébe az ország, ahol egészen a döntőig jutott. A látássérült énekes azóta 25 éves felnőtt nő lett, nemrég megh&aacu...

    Amiről beszélnek

    Ma lenne 64 éves Bajor Imre – Így emlékeznek rá a barátai

    Kiss Nóra 2021.03.09.
    Bajor Imre elvesztése ma is felfoghatatlan barátai számára, akik szerint különleges tehetséggel és humorral bírt az ország Kicsihuszárja.

    Már 20 kilótól szabadult meg Gáspár Virág! – Ez a titka

    Kiss Nóra 2021.03.09.
    Gáspár Virág főként szerelme, Krisztián miatt kezdett bele a fogyókúrába. Eddig 20 kilótól szabadult meg, de még egy tizest szeretne leadni.

    Ettől rettegett Miley Cyrus

    Pataki József 2021.03.09.
    Az énekesnő biztos volt benne, hogy eltűnik a süllyesztőben, mikor levetette híres szerepét.
    poggyasz-slider
    Video1
    spaverin jobb(400x300)
    HUBA