Elhunyt Csűrös Karola – Barátnője szerint, már nem akart élni

AC News 2021.11.24. Rivalda

Elhunyt Csűrös Karola – Barátnője szerint, már nem akart élni

Fotó: TV2

Pásztor Erzsi zokogógörcsöt kapott a 85 éves legenda halálától.

poggyasz - rivalda

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Csűrös Karola. A Szomszédok Etusának halálhírét a Madách Színház jelentette be pár perccel ezelőtt a Facebook oldalán. A színésznő egészsége az utóbbi években megrendült, többször kezelték kórházban, trombózist kapott és férje, Horváth Ádám halála óta képtelen volt elhagyni a lakását.

Pásztor Erzsi hosszú évtizedek óta barátnője volt a legendás színésznőnek. A Kossuth-díjas művésznő azonban körülbelül két hete megérezte, hogy a színésznővel nagy a baj.

„Sokkolt a halála, kiborultam. Hatodikán voltunk ott a születésnapján Tóth Enikővel, de azt láttuk, már nem volt olyan, mint régen. Kacsamájat csináltam neki, zsírjában, nagyon szerette. Nem tudta már úgy kifejezni magát, ahogy korábban, kereste a szavakat… nem volt már önmaga. Akkor azt éreztem, ez lesz az utolsó találkozásunk. Vártam, hogy hívjon, de többet már nem fog. Az utóbbi pár napban már csak szunyókált, szinte föl se kelt. Szerencsére nyugodt, szép halál jutott neki, elaludt és nem kelt fel többé. Két éve, a férje halála óta bezárta magát, nem akart már ő élni Ádám nélkül. Remélem, most már együtt vannak” – bontotta a vonalat zokogva a művésznő.

A Madách Színház a következő szavakkal emlékezett meg a művésznőről:

„1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.  Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus.  Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett. Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti. Karcsika, sosem felejtünk el”– írta a színház.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kiderült, hogy kisfiút vagy kislányt hord a szíve alatt VV Vivien – Török keresztnevet kap majd a pici

AC News 2021.12.03.
Párjával két, különleges jelentésű néven gondolkodnak a születendő kicsinek. A családja a váradós sztár miatt oltakozott.

Kislányával jótékonykodik Dobó Kata – Hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek Sofival

AC News 2021.12.02.
Az El a kezekkel a papámtól rendezőnője egy fontos, személyes tárgyát is árverésre bocsátotta a hátrányos helyzetű gyerekekért.

Nyári Edit: Meglepetés volt a babám neme

AC News 2021.12.01.
Megszületett az énekesnő második gyermeke, a sztár, ahogy első gyermekénél, most se szerette volna előre megtudni, hogy fia vagy lánya születik.

Huppsz

Újra együtt Onyutha Judit és Barta Sylvi

AC News 2021.12.04.
Erős szövetség volt Barta Sylvia, Onyutha Judit és Németh Lajos hármasa. Ha baj volt számíthattak egymásra, aztán úgy alakult, hogy a három időjárás-jelentő az élet és a média más-...

Jaksity Kata: Valahogy mindig kirúgtak

AC News 2021.12.04.
Élete legnehezebb pillanatairól mesélt Jaksity Kata az Erősebb Igen! legutóbbi adásában Liebhaber Juditnak. A tévés igazi példakép sokak számára, alapítványával sok-sok nőnek segít, saj&...

Kabát Peti: Kint vagyok a fiam minden meccsén, mindig focizunk

AC News 2021.12.03.
A család az első Kabát Péter számára: nagyon jó a kapcsolata szüleivel, testvérével és természetesen fiával is. Az egykori válogatott labdarúgó a Palikék világa by Manna Futtá...
video3a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
min-mano

AC News

Mikulás-programokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap

AC News 2021.12.04.
Mikulás-programokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap, az adventi időszakban pedig a városligeti intézmény újabb és újabb lakóival ismerkedhet meg a nagyközönség minden nap az állatke...

Kapaszkodsz? Kedvezőbb lesz hitelből lakást venni

AC News 2021.12.03.
Mutatjuk kiknek és hogyan!

Bréking: Ekkor indul a gyerekek oltása

AC News 2021.12.03.
Csoportokban fogják oltani a kicsiket a koronavírus ellen.

Sziréna

Elfogták a 12 éves fiút és 13 éves társát is

AC News 2021.12.03.
A dabasi nyomozók elfogták azt a 12 éves fiút és 13 éves társát, akik a gyanú szerint megtámadtak és bántottak egy kislányt, elvették a pénzét, majd sorsára hagyták.

Gumicukrot akart lopni

AC News 2021.12.03.
A 28 éves férfi egy esztergomi áruház ajtaját csővel ütötte, hogy oda bejusson. Két órán belül a rendőrök elfogták a tettest, aki több százezer forint kárt okozott.  

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki gyerekeivel menekült rendőrök elől és balesetet szenvedtek

AC News 2021.12.03.
Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki édesanyjuktól erőszakkal vette vissza láthatáson lévő kiskorú gyermekeit, majd a rendőrök elől menekülve szenvedett közúti balesetet - t&a...
min-mano
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

Tárcaközi egyeztetéseken vett részt Kásler Miklós Grúziában

AC News 2021.12.03.
Grúzia kulturális, egészségügyi és oktatási miniszterével folytatott egyeztetéseket az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Grúziában.    

Elhunyt 191 beteg, 10 143 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.12.03.
Meghalt 191, többségében idős, krónikus beteg, és 10 143 újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 145 984 embert oltottak be, közül&u...

Orbán: A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

AC News 2021.12.03.
A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. &n...

Világ

Elbúcsúztatta Angela Merkelt a német hadsereg

AC News 2021.12.03.
A polgári személyeknek kijáró legmagasabb fokú tiszteletadással, fáklyás, zenés katonai parádéval elbúcsúztatta Angela Merkel kancellárt a német hadsereg (Bundeswehr) csütörtök est...

Romániában több mint 40 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az első tíz hónapban

AC News 2021.12.03.
Romániában 40,7 százalékkal, 18,487 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közö...

Francia elnökválasztás - A legjobboldalibb és a legliberálisabb jelölt jutott a jobbközép előválasztás második fordulójába

AC News 2021.12.03.
Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársasági...
min-mano
Video4a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Czank Nelli: Együtt lélegzem a kitalált karaktereimmel

AC News 2021.11.06.
Évekig légiutas-kísérőként dolgozott az írónő, így számtalan helyre eljutott a világban, az ott megszerzett élményeit, tapasztalatait könyveiben is hasznosítani tudja. 2012-ben váltott pál...

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

Amiről beszélnek

X-dráma: Kiborult Mardoll a mentoroktól

AC News 2021.12.05.
Lady Szomjasnak öntötte ki a lelkét a Yvonne Dederick lánya.

Újra kell járnia a nyolcadikat a 19 éves Gézunak

AC News 2021.12.05.
Schobert Norbi pártfogoltja 121 kilót fogyott a fitneszguru segítségével.

Film készül Robbie Williams életéről

AC News 2021.12.03.
Az angol fenegyerek zűrös éveiről is őszintén mesél az alkotás.
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között