Földes Eszter: Inkább vagyok meztelen, mint, hogy szőrmét hordjak!

Dózsa Gabriella 2019.11.13. Rivalda

Földes Eszter: Inkább vagyok meztelen, mint, hogy szőrmét hordjak!

A népszerű színésznő évek óta igyekszik környezettudatosan élni. Férjével, Lovasi Andrással mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kisfiuk Álmos is része lehessen azoknak a csodálatos dolgoknak, amit az ők is megélhetnek. Földes Eszter kötelességének érzi, hogy ismert emberként felhívja a figyelmet a szőrme viselésének árára is.

 

cba bejegyzeseknél(200x300)

A héten indult el a TV2 Mintaapák című saját gyártású műsora. A vígjátéksorozat főszereplőnője, Földes Eszter már gyermekkorában is együtt érző volt az állatok iránt. Egeret tartott háziállatként, majd amikor elköltözött szüleitől, cicát mentett. A gyönyörű színésznő férjével együtt környezettudatosan él, kertjükben mindent maguk termesztenek, nem használnak vegyszert, és maguk komposztálnak.

„Nagyvárosi lány vagyok, művész családba születtem, más léptékű életet éltem, mint aki vidéken él, vagy onnan költözik Budapestre –kezdte lapunknak Földes Eszter. – Az akkori körülményeink miatt nem lehetett saját állatunk, igaz édesanyám sem rajongott a gondolatért. De amikor 18 éves lettem, és elköltöztem otthonról, azonnal lett egy mentett cicám. Bár egyszer 12 éves koromban vettem magamnak egy egeret, ami az ismert körülmények miatt az egyik barátnőmnél lakott. Ő mindennap behozta nekem egy cipős dobozban az iskolába nekem, és ott ült mindig a derekamon megkötött pulcsim csomóján. Szóval már gyermekkoromban is vonzottak az állatok, emlékszem, amikor a cirkuszban bejöttek a porondra a különböző vadállatok, én elsírtam magam. Azóta is a cirkuszok és állatkertek ellen vagyok! Emlékszem, a Színművészeti Főiskolán egy gyakorlat alkalmával, tanulmányra kellett mennünk az állatkertbe. Az állatok bőrébe kellett bújni, megszemélyesíteni őket, és a habitusukat. A mai napig bennem él a kép, hogy a gorillánál teljesen leragadtam, és mély depresszióval mentem haza, szörnyen megviselt. Tudom, hogy vannak törekvések, egy emberibb léptékű vadállat tartásért, és más a helyzet, amikor cirkuszból, vagy máshonnan mentett állatok tartása a cél, vagy egy kihalóban lévő faj fenntartása.”

A színésznő nem szereti a divatot, soha nem is követte. Annak a trendnek viszont örül, hogy egyre nagyobb a figyelem a környezetvédelem, az állatok védelme, a bolygónk védelme iránt.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Földes Eszter (@foldes_eszter) által megosztott bejegyzés,

 

„Ez egy szuper divat, hogy tudatosan éjünk! Szeretném, ha a kisfiam, Álmos még láthatná azt a sok szépet, a sok csodát, amit én láttam. Ez jelen pillanatban az én felelősségem is. A lehetőségeimhez mérten szeretnék mindent megtenni, amivel hozzájárulhatok ezzel. Ebben partner a férjem is, András aki már gyermekkorában is környezetvédő volt. Biológia tanár akart lenni, így természetes, hogy a saját kertünkben komposztálunk, a saját gyümölcsöt elrakjuk, befőzzük. Idén nyáron 106 üveg lekvárt csináltam… Persze ezt nem mindenki teheti meg, de minden apró lépés fontos. Azért is álltam a szőrme ellenes kampány mellé is. Színházban dolgozom, ott is megfordul a szőrme, mint jelmez. De ma már vannak szuper utánzatok, műszőrmék, amikkel ezt helyettesíteni lehet. A szőrme manapság luxuscikk, státusz szimbólum, mint ahogy a vadászat is. Azt gondolom az embernek ennél intelligensebbnek kell lennie, mint hogy a luxus igényei, a szórakozása miatt állatok szenvedjenek, pusztuljanak el! Ismert emberként kötelességemnek tartom, hogy felhívjam erre a figyelmet. Az „Inkább vagyok meztelen, mint, hogy szőrmét hordjak” kampányban vállaltam a meztelen fotózást. Mert bár az öncélú magamutogatás távol áll tőlem, színésznőként egy darabban, ha a történet úgy kívánja, megteszem, és most a figyelemfelhívás érdekében is!”

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)