A ma reggelem úgy kezdődött, mint egy átlagos munkanap. Pár szál cigaretta és egy gőzölgő kávé társaságában átlapoztam az aktuális bulvárhíreket, míg szembe jött velem egy olyan cikk, miszerint a sokat látott Győzike lánya, eladja az édesapja kemény munkával megkeresett ajándékát: egy luxus Mercedes kocsit. Természetesen az újságíró kollega megszólaltatta Evelint, aki azt mondta, hogy szüksége van a pénzre, és ezentúl valószínűleg villamossal fog közlekedni. Az egészben nekem az volt csak furcsa, hogy maga a Gáspár család feje nem mondta el erről a véleményét, hiszen egy apának sem esne jól, ha a kislánya eladná a szeretettel vett ajándékát. Ezért hívtam fel Győzikét, hogy kedvesen érdeklődjek a dologról, ám akkor még nem számítottam arra, amit kapni fogok…
Kikerestem a mobiltelefonomból Gáspár Győző már jól ismert és sokat használt telefonszámát, majd pár másodpernyi csörgés után egy kedves hang szólt bele, és arról érdeklődött, hogy mire vagyok kíváncsi. Az első kérdésem természetesen az volt, tud-e róla, hogy a méregdrága ajándékát az elsőszülött lánya tovább szeretné adni, súlyos milliókért. A válasz igenlő volt, Győző elmondta, hogy minden fellelhető oldalt és napilapot átnyálazott már, hogy lássa mit mondott Evelin az újságíróknak. Ezek után arról érdeklődtem, mégis, hogy esik egy apának az, hogy a szívből jövő ajándéka egy idegen embernél fog landolni? Ekkor súlyos néma másodpercek következtek… majd elszabadult a pokol, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
„Hogyan szeretnéd ezt a történetet továbbvinni? Evelin már mindent elmondott, én mit fűzhetnék hozzá? Igen eladja a dolgait, kocsiját, a Marina parti lakásait, és a nyaralóját is…” - sorolta ekkor a maga stílusában, még mérsékelt hévvel a showman. Majd belelendült, és kifakadt, például – nyilvánvaló gúnnyal a hangjában, tehát valószínűleg nem komolyan gondolva - hogy több száz millió forintot szabadítanak fel azért, hogy a lánya egy jobb élet reményében Dubajba költözhessen. Ezt írjam meg! És hogy miért pont Dubaj? Fel sem kellett tennem a kérdést, hiszen Győző már nagyobb hangerővel folytatta azt a nyilatkozatot, amit az elején még adni sem akart. Kifejtette ugyanis, hogy pontosan azért megy ki a kislánya, amiért a többi sok szép magyar celebhölgy; hát nem a csodás látnivalókért, és azért hogy láthassa az arab világ ékkövét. Ekkor elképedtem.
Bulvárban jártas (és kevésbé jártas) embereknek nagyjából ugyanaz szokott eszébe jutni Dubajról és a magyar lányokról. Győzi is erre a közkedvelt véleményre világított rá, sajátos megfogalmazásban, ráadásul a saját lányával kapcsolatban, sokkolóan és megbotránkoztatva, bár nyilvánvalóan tréfának szánva az egészet. Közben háborgott, néha lenézően gorombáskodott, néha gúnyolódott, néha szimplán ostobaságokat beszélt. Itt persze már szerettem volna inkább lerakni a telefont, mert nem kedvelem, ha kiabálnak velem. Csakhogy illedelmes fiatalemberként és tisztelve Győző korát mégsem csaphattam rá a telefont… bár megtettem volna, hiszen ezután egyből az én személyemre terelte a szót az interjúalanyom. Azután érdeklődött, hogy milyen iskolát végeztem, mennyit viszek haza havonta, és hogy van-e kedvem nekem is kimenni külföldre, „dubajozni”. Csupán 30-35%-ot kellene minden munkabéremből elutalni az ismerősének – hangzott el a komolytalan felvetés. Természetesen közöltem, hogy köszönöm, de nem élnék a lehetőséggel. Ezen a ponton már inkább viccelődésbe ment át a beszélgetés, majd egy hirtelen pálfordulással újra dühös hangnemre váltott Győzike, és közölte: azt hozok le a cikkemben, amit akarok, úgysem meri senki megírni, mi is az igazság a rejtélyes Dubajról és Evelinről. Ezután ismét kedvesre váltott, és azt mondta, ha újságíróként nem keresek eleget, mehetek hozzá havat lapátolni, kocsit tisztítani, vagy inasnak. Ahogy az előzőt, ezt az ajánlatot sem fogadtam el, és további szép napot kívánva elköszöntünk egymástól. Nagyjából tizenkétszer. Egyikünk nyugodtan, másikunk idegesen, találják ki, melyikünk melyik módon.
Felsejlett, hogy a showman korábban kolléganőmnek azt nyilatkozta: nem tud meglenni hangulatjavító gyógyszerei nélkül, betegsége néha eluralkodik rajta, ezért nagyon hálás lenne, ha segítenénk neki szakembert keresni. Mint Gáspár Győzőért szeretettel aggódó embert, ez a beszélgetés sajnos azt erősítette meg bennem: valóban ideje lenne keresnünk a műsorvezetőnek egy segítőkész szakorvost.
Nem tudom, hogy fel fogom-e hívni a mindig vicces Gáspár Győzikét a közeljövőben… Talán, ha a Hihetetlen magazintól kapok rá felkérést.
(vélemény)
