Havas Henrik ezért hagyná ott az ATV-t!

AC News 2017.01.09. Rivalda

Havas Henrik ezért hagyná ott az ATV-t!

Nemrég felröppentek olyan pletykák, hogy Havas Henrik átigazol az HírTV-hez, csakhogy a Tanár úr ezt azonnal cáfolta, sőt még azt is elárulta, hogy a pénz már nem motiválná, ha csatornaváltásról lenne szó. Most az AcNews-nak mondta el milyen körülmények között mondana fel a munkahelyén és milyen műsort tudna elképzelni magának.

cba bejegyzeseknél(200x300)

Havas Henrik a Blikk.hu-nak cáfolta, hogy lecserélné az ATV-t a HírTV-re. A neves tévés személyiség kapcsán a napokban merült fel a váltás lehetősége, miután Kálmán Olga a HírTV-hez igazolt.

„Karácsony előtt, csütörtök este mondott fel Kálmán Olga, amiről én nem tudtam. Viszont előtte egy héttel megbeszéltem Tarr Péterrel, hogy megyek hozzá egy kávéra. (Tavaly vendég voltam a szilveszteri műsorukban, és szerette volna, ha az idén is elmennék.) Miután szombaton kirobbant a botrány, hogy Kálmán Olga felmondott, elég kínos volt, hogy hétfőn viszont a HírTV vezérigazgató helyetteséhez megyek. Legalább 15 szemtanúja volt a találkozónknak, és valaki egyből leadta a drótot a Magyar Időknek, ami azonnal le is hozta. Innen indult ez a félreértés…”- kezdte lapunknak Havas Henrik.

„Nem azért mentem a találkozóra, hogy odaigazoljak. Később tárgyaltam Németh Sándorral, és abban maradtunk, hogy a jelenlegi viszonyok miatt nem lenne szerencsés, ha elvállalnám a szilveszteri vendégszereplést, ezért le is mondtam”- folytatta, majd elárulta azt is, hogy a pénz már nem motiválná, ha esetleg csatornát váltana.

„Régen túl vagyok már az anyagi dolgokon. Nagyon jól érzem magam az ATV-nél, de ha mondjuk egy vetélkedőt vezethetnék, ami mindig is a vágyam volt, lehet, hogy elgondolkodnék a lehetőségen. Gyermekkoromban nagyon sok műveltségi versenyt megnyertem. Tehát egy vetélkedővel át lehetne csábítani, de esetleg más érdekes műsorokkal is. Azt persze leszögezném, hogy hülyét semmiképp nem csinálnék magamból. Hívtak annak idején a dzsungelbe is, de nem vállaltam el. Szerencsétlen Bárdos András rá volt szorulva… De hívtak még énekelni és zsűritagnak is a Csillag Születikbe; mindre nemet mondtam. Én olyan vetélkedőt vállalnék szívesen, mint amilyet Vágó István csinált, csak én nyilván sokkal jobban vezetném a Legyen Ön is Milliomost, mint ő”- árulta el Havas Henrik sajátos stílusában az AcNews-nak. 

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)