Iszak Eszti kiáll a zaklatások áldozatai mellett – „Engem is bántottak az iskolában!”

Pataki József 2020.07.14. Rivalda

Iszak Eszti kiáll a zaklatások áldozatai mellett – „Engem is bántottak az iskolában!”

Súlyos probléma ellen emelte fel a hangját a népszerű műsorvezető. Iszak Eszti fontosnak tartja, hogy felhívjuk a figyelmet napjaink egyik legégetőbb problémájára, mely gyermekek ezreinek a lelkét nyomorítja meg nap, mint nap.

poggyasz rivalda

A mai napig sokszor nem veszik komolyan azt, hogy milyen veszélyeket rejthet az internetes zaklatás, azaz a cyberbullying, pedig már több gyermeki életet is követelt. Ilyenkor az egyén, többnyire az interneten éri utol kiszemeltjét, ismétlődő, ellenséges, és az áldozat személyiségfejlődését illetve önbecsülését rendkívül káros módon befolyásolja. Persze a lelki terror alkalmazása már sok évtizeddel ezelőtt is megjelent az iskolákban, volt, akinek sikerült feldolgoznia, de sokan szorongó, depressziós felnőtt emberekké váltak miatta.

Iszak Eszti még a szerencsésebbek közé tartozik, habár neki is át kellett élnie sok bántást, beszólogatást, amikor középiskolába került.

„Engem is bántottak, amikor általános iskolából a középbe kerültem. 13 évesen egy országos telefonkampányt vállaltam el, rajta voltam az óriásplakátokon, buszokon, tévében. Ez a nagyvárosban nem lett volna olyan nagy szó, de ahonnan én jöttem, egy 50 ezer fős kis településről, nyilván az volt. Mindenki tudta, hogy ki vagyok. Én ezt nem tartottam rossznak, de az iskolában sokszor csúfoltak miatta például Westel-Eszternek. Nem értettem, miért piszkálnak. De nem ez volt az egyetlen, az sem tetszett a gyerekeknek, hogy miért vagyok ilyen vékony, miért ilyen az alkatom, vagy miért hordok rózsaszín hátizsákot. Mindig csúfoltak valakit valamiért, és ez már akkor sem tetszett. Éppen ezért mindig kiálltam azokért, akiket ilyesfajta sérelem ért” – mesélte lapunknak a műsorvezető, majd elmesélte, hogy később, amikor a tévéképernyőre került sem hagyta abba mások megsegítését.

„Amikor a Viván volt a Randikommandó nevű műsorom, rengeteg üzenetet kaptam, amelyben fiatalok kértek tőlem segítséget. Nagyon sokat tartottam a rajongóimmal a kapcsolatot és szerencsére sokszor pozitív eredménye lett a támogatásomnak – folytatta az AcNewsnak Eszter, aki jó szívvel csatlakozott az Unicef cyberbulliyng elleni kampányához. – Ez egy napjainkban egyre jobban terjedő dolog. Nem lehet büntetlenül bántalmazni a másikat, sem fizikailag, sem lelkiekben. Nem lehet az, hogy az internetes zaklatásnak ne legyenek következményei, miközben megnyomorítja a lelket. Külföldön, és valószínűleg Magyarországon is volt már példa arra, hogy egy-egy fiatalt az öngyilkosságba kergettek, mert nem bírták a nyomást. Szerintem a zaklatás ezen formáját is szankcionálni kéne, mondjuk pénzbüntetéssel. Az nem normális dolog, hogy bárkire bármit mondhatunk!” – fejtette ki a véleményét a műsorvezető.

Video1
spaverin jobb(400x300)
b3 slider

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

VV Vivi: Megműttetem a cicimet, tanulni szeretnék, és édesanyámat támogatom a 36 millióból!

Kiss Nóra 2021.03.01.
Közel négy hónap után véget ért az RTL II-n a ValóVilág powered by Big Brother tizedik évada. A három finalista közül a nézői szavazatoknak köszönhetően Vivi nyerte a 36 milliós fődíjat. A...

Ezt gondolja az idei ValóVilágról Puskás Peti

Pataki József 2021.02.27.
A ValóVilág jubileumi évadának, ma lesz a Fináléja, és kiderül ki nyeri meg a 36 millió forintos fődíjat. A műsorvezető, lapunknak elmondta mit gondol a mostani játékosokról, és hogyan néztek ki...

Megható születésnapot szerveztek édesapjuknak Balázs Andiék – „Könnyes szemmel köszönte meg”

2021.02.26.
Nem titkolózik tovább Balázs Andrea, a hét elején jelentette be hivatalosan, hogy a március elején folytatódó Apatigris második évadában ő is látható lesz. Az AcNewsnak elárulta, milyen é...

Huppsz

Óriási örömhír! Összeházasodott a Dancing with the Stars szerelmespárja

Kiss Nóra 2021.03.01.
Sipos Viktória és Szabó Gábor szűk körben, betartva a járványügyi szabályokat, örök hűséget fogadott egymásnak. Az ifjú pár nyárra is tervez egy esküvőt, ahol barátaikkal együt...

Egy zsáknyi szexjátékkal járkált a városban Hevesi Kriszta (+18)

Pataki József 2021.02.26.
Elég meredek sztorit mesélt el nemrégiben a szexuálpszichológus…

Bölcsődés lett Kiss Ramóna kisfia – „Eléggé kivagyok”

2021.02.25.
Komoly mérföldkőhöz érkezett Kiss Ramóna és Lékai Máté, ugyanis kétéves kisfiuk bölcsis lett. A TV2 sztárja Instagram-oldalán, egy fotó kíséretében osztotta meg a hírt k&ou...
Video1
spaverin jobb(400x300)
Medytop Hiperiol

AC News

Vírus elleni védekezés: A gyereket is be kell oltani!

AC News 2021.03.01.
A koronavírus elleni védőoltásokat jelenleg csak a felnőttek, azaz 18. életévüket betöltött személyek kaphatják meg. Már zajlik a vakcinák tesztelése, pár hónap múlva már a gyerekeket i...

Akár egy év szabadságvesztésre lesz ítélhető az az orvos, aki hálapénzt fogad el

AC News 2021.03.01.
A hatóságok mától ellenőrzik, hogy az egészségügyi dolgozók betartják-e az orvosi kenőpénz tiltásához tartozó szabályokat.

Napi jó cselekedet: Március 15-ig kabáttal segíthetünk a rászorulókon

AC News 2021.03.01.
Budafokon, az Ipartestület kerítésére akaszthatjuk azokat a kabátokat, amikre nekünk már nincs szükségünk, viszont másnak jól jön.
Legnézettebb

    Sziréna

    Civil autókkal csaptak le a szabályszegőkre

    AC News 2021.03.01.
    Összehangolt akció Siófokon és vonzáskörzetében, 60 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

    Gázszivárgást okozott a besurranó tolvaj

    AC News 2021.03.01.
    Korábbi szabadságvesztéséből feltételes kedvezménnyel szabadult az a férfi, aki a vád szerint a feltételes szabadság ideje alatt öt helyre is besurrant lopni. Az egyik helyről bankkártyát is lopott, amivel k&e...

    Ügyészség: Jogos védelmi helyzetben lőtték le az Újpesten rendőrökre támadó férfit

    AC News 2021.03.01.
    Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, a késelő büntethetős&eac...
    llanden footer
    b3 jobb(400x300)
    HUBA
    spaverin jobb(400x300)

    Itthon

    Szijjártó: Egy kivétellel soha ennyi oltóanyag nem érkezett Magyarországra

    AC News 2021.03.01.
    Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország fel...

    Galgóczi Ágnes: Továbbra is fegyelmezettnek kell lenni

    AC News 2021.03.01.
    A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedésé...

    Novák: A jelzálogtartozás csökkentésével párhuzamosan is igénybe vehető a otthonfelújítási támogatás

    AC News 2021.03.01.
    A jelzálogtartozás csökkentésével párhuzamosan is igénybe vehető a január elsején indult otthonfelújítási támogatás - közölte a családokért felelős tárca nélkü...

    Világ

    Kellenek a nézők a tokiói olimpiára

    AC News 2021.03.01.
    Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyen közönség a nyári ötkarikás játékok versenyein.

    Meghaladta a 20 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában

    Kiss Nóra 2021.03.01.
    Meghaladta a 20 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában – idézi az MTI Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szavait.

    Trump: Nem alapítunk új pártot

    AC News 2021.03.01.
    Az USA előző elnöke cáfolta a hírt, miszerint új pártot alapít, ugyanakkor kijelentette, hogy 2024-ben indulni fog az elnöki választáson. Trump mindenkit az oltásra buzdít, és továbbra sem ismeri el veresé...
     B-3 TÉRINFORMATIKA ÉS IT INFRASRUKTÚRA
    spaverin jobb(400x300)
    HUBA
    Medytop Hiperiol

    Profil

    Dr. Tóth Frank: Fel kell vértezni az immunrendszerünket

    Pataki József 2021.02.28.
    Lapunk ezúttal a kétszeres Európa-bajnok , világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett keletnémet születésű magyar vízilabdázóval beszélgetett, aki jelenleg gyógyszer&eacu...

    Krizbai Teca: Szeretném bebizonyítani, hogy vakként is lehet valaki jó pszichológus

    Kiss Nóra 2021.02.20.
    Krizbai Tecát 2011-ben, a Csillag Születik versenyzőjeként zárta szívébe az ország, ahol egészen a döntőig jutott. A látássérült énekes azóta 25 éves felnőtt nő lett, nemrég megh&aacu...

    Jogászként doktorált, de tévés lett dr. Klement Zoltánból – „Mindig érdemes több lábon állni”

    AC News 2021.02.13.
    Dr. Klement Zoltán az elmúlt évek alatt szinte mindenki otthonába beköltözött. A Duna Televízió Kívánságkosár című műsorban 5 évig volt képernyőn, de annak megszűnése után is h...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    poggyasz slider 2
    Medytop Hiperiol
    HUBA
    Video1

    Amiről beszélnek

    Szabó Franciskát már korábban is érte súlyos sérülés! - Csavarok tartják a gerincét

    Kiss Nóra 2021.03.01.
    Ma este kiderül, mi lesz Szabó Franciska sorsa a TV2 Exatlon Hungary versenyében. A Bajnok lány bízik abban, hogy sérülése miatt nem kell feladnia az extrém sport-realityt, hiszen már ennél súlyosabb sérül&ea...

    Molnár Piroska elhunyt fiáról vallott – „Nem is akarom elengedni”

    Kiss Nóra 2021.03.01.
    Molnár Piroska élete legnagyobb tragédiájaként tekint egyetlen fia elvesztésére. Az évek alatt a színésznő megtanult együtt élni a fájdalommal, bizonyos helyzetekben pedig segítséget is kér...

    Ekkora lehet a baj? Betegágyához hívatta Károlyt Fülöp herceg

    Kiss Nóra 2021.03.01.
    Fülöp herceg február 23-a óta fekszik kórházban. Bár a királyi család közleménye szerint a herceg jól van, most mégis aggodalomra ad okot, hogy betegágyához hívatta Károlyt, aki könn...