Kasza Tibi: Üde színfolt lesz a Szerencsekerék a hazai palettán

Pataki József 2021.06.04. Rivalda

Kasza Tibi: Üde színfolt lesz a Szerencsekerék a hazai palettán

Igazi klasszikussal tér vissza nemsokára a képernyőre Kasza Tibor, aki ezúttal a Szerencsekerék játékosainak útját fogja egyengetni a TV2 képernyőjén. A műsorvezető most az AcNewsnak árulta el, mit várhatunk majd tőle.

poggyasz - rivalda

Ugyan ki ne emlékezne arra az időszakra, amikor az egész család együtt tapadt a képernyőre, hogy vállvetve, néha hangos szóváltások közepette megfejtsen egy adott feladványt, miközben a stúdióban levő játékosok küzdöttek az értékes nyereményekért. Persze a Szerencsekerék sikere sokban múlt a műsorvezetőkön is, Gajdos Tamáson vagy éppen Klausmann Viktoron. Megannyi emlékezetes pillanatot köszönhetünk a produkciónak, és nagyon úgy látszik, hogy nemsokára újra átélhetjük a nosztalgikus momentumokat. Kiderült ugyanis, hogy a TV2 képernyőjére visszatér a családi show, ezúttal Kasza Tibi vezetésével, ami garancia arra, hogy modern köntösbe bújtatva ugyan, de ugyanolyan szórakoztató faktorral ülhetünk majd le esténként a kanapéra.

 „Régen nagyon szerettem ezt a műsort, én is gyakran néztem a 90-es években. Ezért is örültem, amikor felkértek arra, hogy vezessem a megújult formáját. Természetesen egyből igent mondtam – kezdte az AcNewsnak lelkesen Kasza Tibi, majd reflektált arra is, mennyire megváltozott azóta a tévézés, hiszen mostanában már inkább csak extrémebb vetélkedőket láthatunk. – A sok extrém műsor mellett ez egy üde színfolt lesz a hazai palettán. Civilek és ismert emberek is fognak versenyezni a megfejtésért. Lesz szerencselány is, mint régebben. Ugyanúgy szólásokat, közmondásokat és szavakat kell majd kitalálni mássalhangzók megadásával, de az egész kap majd egy kis modern fűszerezést.”

Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy vajon a műsorvezető kért-e tanácsot elődeitől.

 „Nem kerestem fel a Szerencsekerék korábbi műsorvezetőit. Nem szeretnék senkihez sem hasonlítani. Abszolút hozni fogom a szokásos Kasza Tibi hangulatot – folytatta nevetve. – Az a tipikus zabolátlan műsorvezetés lesz, kis bekérdezésekkel, csipkelődésekkel. Lesz egy kis talkshow hangulata is a produkciónak. Annak idején mély nyomot hagytak bennem a Szerencsekerék adásai, a mai napig elevenen él bennem az akkori hangulat. Sokat dolgoztunk rajta a készítőkkel, átnéztük az újdonságokat, és rengeteget ötleteltem én is a megbeszéléseken. Biztosíthatok arról mindenkit, hogy ez egy olyan műsor lesz, amiért érdemes majd a képernyő elé ülni esténként.”

A legendás műsor eredeti verziója, a Wheel of Fortune a ViacomCBS formátuma. A hetvenes évek óta hódít az Egyesült Államokban, ahol hetente 22 millió nézőt ér el és jövőre a negyvenedik szezonnal jelentkezik. Világszerte számos országban fut sikerrel, Lengyelországban, Görögországban vagy éppen Dániában pedig televíziós rekordokat döntött az elmúlt időszakban. A műsor pályafutása során hét Emmy-díjat is bezsebelt.

 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Polgár Tünde titka: Válságba került a kapcsolatunk a férjemmel

AC News 2021.10.22.
Házassága legsötétebb pillanatairól vallott a híresség.

Meződi József: Legszívesebben egy tengerparton ülnék és nézném a halakat

Pataki József 2021.10.21.
Most hétvégén végre megtarthatja az 50 éves jubileumi koncertjét az Apostol együttes. A frontember, Meződi József most az AcNewsnak beszélt arról, mennyire várja a nagy eseményt, és milyen érzései...

Teret neveznek el Psota Irénről – Bontják a legendás színésznő szülőházát

AC News 2021.10.20.
Néhai barátja, Szerednyey Béla szerint ez a minimum, amit megérdemel a legendás színésznő, akinek gyerekkori otthona helyén épül egy közpark.

Huppsz

A közösségi oldalak leállása megváltoztatta Kajdi Csaba életét

Pataki József 2021.10.22.
A modellügynökség vezetője a nemrég történt leállás alatt döbbent rá, hogy milyen sok ideje megy el a közösségi oldalak látogatásával. Úgy döntött, lefarag ebből az időmennyis&eacu...

Mutatjuk, kik estek ki elsőként a Nyerő párosból

AC News 2021.10.21.
Sokakat meglepett a döntés, a versenyző kiakadt.  

Súlyos vírus döntötte le a lábáról Majkát

AC News 2021.10.21.
A sztárért többen aggódnak, korábban kórházban is kezelték koronavírus-fertőzés miatt.
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

AC News

Káosz várható az utakon az ünnepi hétvégén! Mutatjuk, hol!

AC News 2021.10.22.
Már péntektől változásokra számíthatnak a közlekedők.

Káosz várható az utakon az ünnepi hétvégén! Mutatjuk, hol!

AC News 2021.10.22.
Már péntektől változásokra számíthatnak a közlekedők.

Bréking: Megszűnik egy magyar mobilmárka

AC News 2021.10.22.
Nem hosszabbítják meg az együttműködést.

Sziréna

Unokázós módszerrel csaltak ki milliókat egy idős hölgytől

AC News 2021.10.22.
Több millió forintot utalt át egy nagykanizsai nyugdíjas nő azoknak a csalóknak, akik az unokájával történt bűnesetre hivatkozva kértek tőle pénzt.

Autófeltörésből rablás

AC News 2021.10.22.
A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki feltört egy autót Csepelen, majd az őt tetten érő tulajdonost meg is támadta.    

Nem lett belőlük vacsora

AC News 2021.10.22.
A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai a közúti határátkelőhelyen elfogtak két férfit, akik 4350 rákot akartak az országba szállítani.  
video1a - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Elhunyt 24 beteg, 2548 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.10.22.
Huszonnégy, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 2548 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 935 182...

Magyarország és Izrael közös érdekeken alapuló kiváló kapcsolatát méltatták Jeruzsálemben

Pataki József 2021.10.22.
Magyarország és Izrael közös érdekeken alapuló kiváló kapcsolatát méltatták Jeruzsálemben az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett fogadáson.

Tállai: 1956 a magyaroknak egy világháborúval ért fel

Pataki József 2021.10.22.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyaroknak egy világháborúval ért fel - jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Szíki Károly: A szabadság magvetői 1956 című kön...

Világ

Putyin: Valós fenyegetést jelent Oroszország számára a külföldi katonai jelenlét Ukrajnában

Pataki József 2021.10.22.
A NATO katonai jelenléte Ukrajnában valós fenyegetést jelent Oroszország számára, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pedig gyakorlatilag megnyitotta a NATO-ba vezető utat Kijev számára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz ...

EP: A lengyel alkotmánybíróság illegitim, alkalmatlan az alkotmány értelmezésére

Pataki József 2021.10.22.
A lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére - jelentette ki az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott áll&aac...

Stoltenberg: A NATO a megváltozott biztonsági helyzethez alakítja védelmi képességeit

Pataki József 2021.10.22.
A NATO az ellenséges orosz tevékenység miatt megváltozott globális biztonsági helyzethez alakítja elrettentő és védelmi képességeit, és fokozza erőinek felkészültségét - jelentette ki a NA...
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Profil

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

dr. Váczi László: Nem én kerestem a színházat, hanem a színház talált meg engem

AC News 2021.10.17.
Negyven éves kora után teljesen új életet kezdett, jogászból mára az ország egyik elismert színházi szakembere lett. Döntését egy argentin írónőnek, Pelsőczy Rékának és ...

Liebhaber Judit: Nagyon sok tehetséges, híres tervezővel dolgoztam, mint például Giorgio Armani

AC News 2021.10.09.
Judit azt vallja: hiába foglalkozik rengeteg mindennel, kerüli a kötelező feladatokat, viszont vadássza azokat a tevékenységeket, amelyek felszabadult örömet jelentenek neki. Ilyen például, amikor az Erősebb Igen! című műsor&aa...

Amiről beszélnek

Halálos beteg a Grease sztárja

AC News 2021.10.23.
A 73 éves színésznő harmadszor néz szembe a gyilkos kórral.

Leslie Mandoki dokumentumfilmje debütál

Pataki József 2021.10.23.
Október 23-án este láthatja a közönség Leslie Mandoki: Szabadságvágy című dokumentumfilmjét a TV2 Playen. A világhírű zenész egyik célja az ’56-ról szóló alkotással megmu...

Súlyos döntést hozott Rúzsa Magdi

AC News 2021.10.22.
Az ikerterhes énekesnőnek vissza kell vennie a tempóból.
video3a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között