Kettészakadt Terry Black családja – Egyedül maradtak a gyerekek Németországban a járvány miatt

2020.03.26. Rivalda

Kettészakadt Terry Black családja – Egyedül maradtak a gyerekek Németországban a járvány miatt

Minden nap többször beszél videó hívás segítségével Fanniékkal a hivatalos gyámjuk. Árvai Mónika Pécsre utazott, hogy beindítsa szépségszalonját, ami a tervei szerint biztos megélhetést jelent majd családja számára. Az egész világot sújtó koronavírus-járvány miatt azonban nemhogy az üzlet nem indulhat be, de ő maga itthon ragadt, nem utazhatott vissza Németországba „gyermekeihez”. Az AcNews az előadóművész fiát és Árvai Mónikát kérdezte a kialakult helyzetről.

 

 

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Padlóra került Árvai Mónika, és nem tudja mikor tud onnan felállni. Mint az ismert, ő lett hivatalosan a tavaly szeptemberben elhunyt Terry Black gyermekeinek gyámja. Pontosabban most már csak Fannié, hiszen az előadóművész fia közben nagykorú lett. De persze ettől még ugyanúgy ő gondoskodik róla is. A család folyamatos harcban áll a német gyámüggyel, akik nem akarják elfogadni a magyar hatóságok által kiadott hivatalos papírt, miszerint Árvai Mónika lett Fanni családbefogadó gyámja.

„Mindig, amikor már azt hisszük, hogy nem lehet rosszabb, egy újabb probléma merül fel” – kezdte lapunknak a Pécsett ragadt Mónika. „Február végén hazajöttünk Pécsre Fannival, egyrészt, hogy megismerkedjen leendő lakhelyével, másrészt, hogy a szépségszalonom ügyeit intézzem. A nagylány csak egy hétig maradhatott, nem akartunk ujjat húzni a német hatóságokkal. Közben titokban bejelentettem Fannit a pécsi lakcímemre, erről Németországban nem tud senki. El akartam kerülni, hogy Terry tartozása miatt kilakoltassák őket a lakásból, ez most szerencsére a moratórium miatt egy időre megoldódott. Szóval Fanni hazautazott Danihoz, de amikor én menni akartam utána, már nem lehetett. Most az internet segítségével tartjuk a kapcsolatot, főzni is így segítek nekik, de az idős szomszédokra is számíthatnak. El sem akarom hinni, hogy ez mind megtörtént velünk, fogalmam sincs, mikor egyesülhet újra a családunk. Én addig arra használom az időt, hogy maszkokat varrunk a szépségszalonban idős emberek számára.”

Árvai Mónika és a gyerekek is tisztában vannak azzal, hogy a német gyámügy ellenőrzésére kell számítaniuk, ezért Dani és Fanni igyekszik rendben tartani a lakást. Minden nap biztosítja Dani és Fanni gyámjukat, hogy ne aggódjon, náluk minden rendben. De ők is félnek.

„Nagyon aggódunk Mónikáért, állandóan hangoztatjuk Fannival, hogy vigyázzon magára. Ha vele bármi történik, nekünk nem marad senkink” – mondta lapunknak Terry nagyfia, Dani. „Tényleg rendet tartunk itthon, és rendesen eszünk is. Bármikor jöhet a gyámügy hozzánk, főleg mert tudják, hogy most én vagyok csak Fannival. Ezért összeszedtük magunkat, nem akarunk Mónikának sem csalódást okozni. Most már csak azt várjuk, mikor érkezik haza, addig pedig tartjuk a frontot!”

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT